Publicisztika

A gyermekükre odafigyelő, gondoskodó szülők, arcon csókolják búcsúzáskor gyermekeiket, és néhány biztató szót mondanak, mert tudják, mit jelent feladatokkal megterhelten, gyermekfejjel, gyermek lélekkel elkezdeni a számukra fontos „munkát”, teljesíteni magatartásból és tudásból. Bátorításként talán annyi elég is: „Bízom benned kislányom, kisfiam, légy ügyes és fogadj szót, mert, ahogy itthon, ott sem akarnak rosszat neked!”

Higgyék el kedves szülők, nem fontos azt ecsetelniük, hogy elvárják gyerekeiktől a jó jegyeket, a maximális teljesítményt, mert ha bármiben mulasztanak, kizárt, hogy valamire viszik az életben! Ha valami, bizony ez az útravaló riasztja el gyermekeiket leginkább. Ők nem szeretnének hátrányba kerülni, megragadni a kilátástalanság útvesztőjében, de ki biztosítja számukra, hogy mindig, mindenben kiválóan teljesítenek? S, ha netán mégis lemaradnának a bizonyításban, akkor bezáródik előttük az élet kapuja?

A szülőknek nem lehet céljuk pusztán annyi, hogy az iskolával karöltve, teljesítményre orientált egyént faragjanak gyermekeikből, hanem az, hogy értékes, elégedett, a hétköznapi kihívásokat megoldani képes emberré váljanak. Mindenekelőtt, hogy higgyenek magukban, mert aki magában hisz, csak az képes másokban is hinni. A labilis ember vergődik, semmiben és senkiben nem bízik, kételkedik és bizalmatlan. Ezért ellentmondások sokaságába bonyolódik, amitől végül nem találja helyét a társadalomban, amely ugyanúgy, ahogy ő, az egyensúlyvesztés határmezsgyéjén vergődik, hivatkozva járványra, háborúra, migrációra, szankciókra. Egy társadalom, egy ember sem találhat megoldásra, ha képtelen lemondani arról, hogy ne ő legyen a megoldás, ezzel a gondolkodással, egészen biztos, hogy a megoldás nem ér célt. Az élet minden területén, akár szülői, akár iskolai, de legfőképpen a társadalmi felelősségtudat kell érvényesüljön, hogy a szabad szellemiség, a szabad értékek áramolhassanak. Nem szabad azt hinni, hogy a lemondás nehéz feladat. Lemondani az nem tud, aki annyira elveszett az érdekek hálójában, hogy a tisztánlátását, az érzékelés felelősségét is elveszíti. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyermek tanuljon meg lemondani, inkább azt, hogy tanulja meg, miről szükséges lemondania.

Mindannyian hibázunk, de a hiba nem kiküszöbölhetetlen. Nem kell szuperembereket, géniuszokat nevelni, de fontos olyan embereket útra bocsátani, akik tudnak logikusan következtetni. Akik fel tudják mérni az adott helyzetet, akik kreatívak gondolkodásban, beszédben, cselekedetben, akik képesek kapcsolatot teremteni a másik emberrel, miközben tiszteletben tartják a másként gondolkodást. Az életben nem az a legfontosabb, hogy gazdaggá legyen az iskolapadból kikerült ifjúság, hanem az, hogy a megélhetés szintjeit el tudja fogadni, képes legyen alkalmazkodni és alkalmazni, és ez minden osztályzatnál többet ér. Az egész élet nem épülhet osztályzatokra, bedobozolásokra, a kihez tartozom, kitől várhatok támogatást céljaimban, hanem az önálló jellem kiformálására kell fókuszáljon, aki senkinek sem alá, vagy fölérendeltje, azaz, nem kiszolgáltatottja.

A huszadik század, alig ismert magyar költőjének, irodalomdoktorának, Komlós Aladárnak, egy különleges, talán korunkhoz leginkább illeszkedő verse legyen zárása ennek az elmélkedő írásnak.

Komlós Aladár: Mielőtt elmegyek (1980)            

Mielőtt elmegyek, meg kell köszönnöm,                               

hogy idehoztak erre az érdekes, szép földre. Annál inkább,

mert az a hír járja, hogy hamarosan felrobbantják és elpusztítják

az egészet, úgy hogy szinte az utolsó pillanatban sikerült

még idejutnom. S még hozzá olyan szerencsém volt a

lutriban, hogy emberként jöttem – hiszen lehettem volna

béka, vakond, sas, veréb, delfin, mit tudom én,

micsoda – de a legkülönb élőlény formájában jöttem, aki

eszével ura lett a földnek, aki látja, megismeri a levegő,

a föld, a vizek, az élők és az apró részecskék titkait, aki

városokat és hajókat és repülőgépeket teremt, aki dalokat,

zenét és gyógyszereket talál ki, aki úgyszólván,

isten… És láttam a földet és láttam, hogy csodálatosan szép és

kimeríthetetlenül gazdag és titokzatos, láttam édes,

gyönyörű hároméves gyerekeket és tündérien kecses

cinkét és színpompás virágokat és magam is írtam

verseket és megfejtettem tudományos kérdéseket …

És jó soká maradhattam a földön. Nem mondom, hogy

minden jó volt, mert bántottak is, szenvedtem is, de

ennek többnyire magam voltam oka s magam az

oka annak is, hogy nem volt több örömöm, több

felemelkedésem, több győzelmem. De egészben érdekes

volt, szép, és semmiért nem adnám, hogy lehetőségem

volt megtapasztalnom ezt a földet. Mondom, köszönöm.

Kép1: Megnyíltak az iskolák kapui. Kép forrása: Pixabay

Kép2: A tanórán áramolnak az ismeretek és még sok minden más. Kép forrása: Pixabay

Kép: Komlós Aladár. Kép forrása: Wikipédia