2024. december 22., vasárnap,  Zénó
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2024. szeptember 18., szerda
Debrecenben sem adták alább 28-nál
A nemzetközi szenior úszóversenyre 41 klub nevezte legjobbjait - Békés vármegyét a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület, a Gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszóklub és a Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület képviselte
Szerző: Jávor Péter
Igencsak népes mezőny állt rajtkőre Hajdú-Bihar vármegyében, Debrecenben, a harmadik alkalommal kiírt, másodszor a helyi klub alapítójának, a kiváló szemorvos, néhai dr. Rentka László emlékére rendezett nemzetközi szenior úszóversenyen: összesen 41 klub nevezte legjobbjait.

Vass Gyula a debreceni uszodában, a mellúszásban nyert három aranyéremmel. Kép forrása: Szerző

 

Az eseménynek rangot adott az is, hogy egy-egy osztrák és szerb, valamint három román és négy szlovák egylet is állított ki versenyzőt a Debreceni Sportuszodában. Ezúttal, Békés vármegyét mind a három helyi közösség, a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület, a Gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszóklub és a Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület képviselte a kétnapos eseményen. Nem is akárhogyan, hiszen együttesen, 28 érmes helyezést gyűjtöttek be.

 

Az éremtáblán a Törökbálinti Senior Úszó Club végzett az élen 76 arany-, 28 ezüst és 8 bronzéremmel, megelőzve a házigazda Debreceni Szenior Úszó Klubot (75, 73, 62) és a Szentesi Delfin Sport Clubot (23, 17, 8). A békéscsabaiak a 13. (7, 4, 2), a gyulaiak a 17. (5, 3, 1), a tótkomlósiak a 22. helyen zártak (4, 1, 1) az összesítésben. Érdekesség, hogy az utóbbi klub hat érmét egyetlen versenyzőjük, a klubelnök Kancsó János nyerte.

 

A tótkomlósiak klubvezetője, Kancsó János hat éremmel, köztük négy arannyal zárta a debreceni viadalt. Kép forrása: Szerző

 

Annyiban is rendhagyó volt a hajdúsági viadal, hogy nemcsak korcsoportonként hirdettek legjobbakat, hanem a 13 korosztály minden egyes versenyszámában százalékos összehasonlításban is végeredményt hirdettek több emlékszámban. Itt is találhatunk kiemelkedő Békés vármegyeieket, így például a női 200 méteres pillangóúszásban, az első helyen végzett az abszolút ranglistán, a békéscsabai Pappné dr. Marik Sarolta. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott a békéscsabai, de debreceni színekben versenyző, a minap a Gyulai Várfürdő Úszó Klub élére kinevezett vezetőedző, Vass Gyula, aki a 100 méteres mellúszás összetettjében lett sikeres a három egyéni aranyérem mellett.

 

S végül álljanak itt szűkebb pátriánk érmeseinek névsora. Békéscsaba: Csomai Zsolt (3 arany-, 1 ezüst-, 1 bronzérem), dr. Kocsor Ferencné (2 ezüst-, 1 bronzérem), Pappné dr. Marik Sarolta (4 aranyérem). Gyula: Csepeli Pálma (3 arany-, 2 ezüst-, 1 bronzérem), Ludvig Balázs (2 arany-, 1 ezüstérem). Tótkomlós: Kancsó János (4 arany-, 1 ezüst, 1 bronzérem). Az egyéni versenyszámok mellett a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület női 4x50 méteres gyorsváltója a második helyen végzett dr. Kocsor Ferencné, Sallai Katalin, Németh Éva, Pappné dr. Marik Sarolta összeállításban.

 

És itt kell megemlíteni a békéscsabai Vass Gyula egyéni eredményeit, aki a három mellúszó számban rajtolt el, és mindháromban jelentős fölénnyel nyert.

 

A négy aranyéremmel záró Pappné dr. Marik Sarolta nemcsak versenyez, hanem oktatja a legkisebbeket is. Kép forrása: Szerző

 

Kép1: Vass Gyula a debreceni uszodában, a mellúszásban nyert három aranyéremmel. Kép forrása: Szerző

 

Kép2: A tótkomlósiak klubvezetője, Kancsó János hat éremmel, köztük négy arannyal zárta a debreceni viadalt. Kép forrása: Szerző

 

Kép3: A négy aranyéremmel záró Pappné dr. Marik Sarolta nemcsak versenyez, hanem oktatja a legkisebbeket is. Kép forrása: Szerző

 



<
+++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.