Sport
Közülük, a két legtapasztaltabb, Debreczeni Frida és Jancsó Lili léphettek fel a dobogó legmagasabb fokára. Debreczeni Frida nagyon szoros mérkőzésen nyert szintén magyar ellenfele ellen, míg Jancsó Lili megsemmisítő vereséget mért osztrák ellenfelére. Gajdács Jánosnak, Jancsó Csengének és Szikora Bencének most ezüstérem jutott.
A pénteki nap történéseit az edző, Debreczeni Dezső elemezte:
- Gajdács Jánosé volt az első döntő. Bár már másodszor küzdöttünk a mexikói fiú ellen a héten, ismertük, de hiányzott a rutin. Szerintem technikailag nem voltunk gyengébbek, de taktikailag János kicsit elengedte a mérkőzést, nem volt annyira éles, mint szokott. A második döntősünk a Jancsó Csenge volt, akinél szintén azt éreztem, mintha a nagy tét elnyomta volna. Többet kellett volna nyújtani kézzel, egész nyáron szinte ezt gyakoroltuk, vártuk, hogy a kezével majd több pontot fog szerezni, de most nem sikerült. Szikora Bence nagy csalódás igazándiból, mert a lengyel versenyzőt le kellett volna győznie, sokkal jobb és technikásabb nála. A döntőt fejben buktuk el, nagyon nagy csalódás, hogy nem tudta hozni a világbajnoki címet, hiszen egész évben, sőt a világbajnokság többi mérkőzésén is kiemelkedőt nyújtott, jó formában volt, viszont ezen a mérkőzésen sajnos, alulmaradt.
- És akkor jött a két győztes meccs. Debreczeni Fridának nagy terhet jelentett, hogy magyar versenyzővel kellett döntőznie. Az edzőtáborban mindig simán nyert. Könnyű mérkőzésnek gondoltam. Rosszul kezdtünk, 0:3-ról kellett visszakapaszkodni. Aztán vezettünk négy ponttal is, de a rivális vissza tudott jönni, hatalmas küzdelem alakult ki, de szoros mérkőzésen nyertünk. Frida így megszerezte második világbajnoki címét. Sajnáltuk viszont, hogy ellenfele az eredményhirdetésnél, nem tudjuk miért, nem állt fel a dobogóra… S a végén jött Jancsó Lili. A világbajnokságon minden mérkőzését technikai K. O-val nyerte. Azt vártuk, hogy magasan a mezőny felett lesz, és ez így is történt. A döntőben is. Fejben is jó volt, nagyon jól küzdött. Összegezve, az öt döntőből kettőt nyertünk, szerettem volna előtte, ha legalább a felét megnyerjük, ez majdnem sikerült. Végül is, az egyéni versenyekben két arany-, három ezüst- és nyolc bronzérmet szerzett csapatom, ami nem rossz eredmény.
A döntő második, szombati napján a csapatversenyekben voltak érintettek a JALTE versenyzői. A Kadet 1 (serdülő) fiú csapatban, Szikora Gergő és a Szikora Bence, A kadet 1 leány csapatban Debreczeni Lilla küzd. A kadet 2 (ifjúsági) leány csapatba Debreczeni Frida és Jancsó Lili került be. A junior fiú csapatban Malatyinszki Bendegúz és a junior leány csapatban Petró Lili és Pántya Réka küzd majd. Remélhetőleg további szép érmekkel gyarapodik az eddig is gazdag gyűjtemény.
A pénteki döntő mérkőzései
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
42 kg. *Debreczeni Frida – Szabó Hajnal (Magyarország) 15:13 döntő
65 kg. *Jancsó Lili Berta – Lena Rosner (Ausztria) 10:0 döntő
Kadet 1 (serdülő) korosztály
42 kg. Szikora Bence – *Jan Kaminski (Lengyelország) 5:7 döntő
28 kg. Jancsó Csenge – *Zuzanna Wegrzyn (Lengyelország) 2:4 döntő
Gyermek korosztály
21 kg. Gajdács János - *Ivan Villareal Duron (Mexikó)3:5 döntő
Kép: A két világbajnok, Debrecezni Frida és Jancsó Lili, Debreczeni Dezső edzővel. Kép forrása: Szerző
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.