2024. december 3., kedd,  Ferenc és Olívia
 
 
 
 

Közéleti tények

[Közéleti tények]
2024. november 20., szerda
Ma kék fényben az Almásy-kastély
A gyermekjogi világnapon, november 20-án, szerdán, sötétedéstől másnap reggelig, kék fénnyel világítják ki az épületet, a gyermekjogok világnapján
Szerző: Vitalap.hu
Idén is kék színű fényfestésű lesz a Békés vármegyei, gyulai Almásy-kastély a gyermekjogi világnapon, november 20-án, ma. Magyarország egyik legsikeresebb kiállítóhelye rendszeresen csatlakozik emberi jogi, szociális és humanitárius kezdeményezésekhez. A kiállítóhely és látogatóközpont ötödik alkalommal csatlakozik az UNICEF kezdeményezéséhez, amely az 1989-ben, ezen a napon életbe lépett Gyermekjogi Egyezményre hívja fel a figyelmet.

Kék színben világítanak majd a gyulai Almásy-kastély ablakai november 20-án, ma, sötétedéstől, másnap reggelig, a gyermekjogok világnapján. Kép forrása: Erkel Ferenc NKft.

 

Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítani kell a gyermekeknek. Így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban részvételét biztosító jogokat. Bár a Gyermekjogi Egyezmény elsősorban az államoknak fogalmaz meg rendelkezéseket, mindannyiunk felelőssége a gyermekek jogainak védelme. Ezért csatlakozik a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont 2024-ben is, az UNICEF kezdeményezéséhez.

 

Az UNICEF színe a kék, így a gyermekjogokra emlékeztetve, számos épületet - többek között a sydney-i Operaházat, az isztambuli Boszporusz-hidat, az Empire State Buildinget New Yorkban, idehaza a Lánchidat, a Műcsarnokot, a MÜPA-t, a Magyar Tudományos Akadémia homlokzatát - világították már meg kék színben.

 

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont épületének megvilágításával rendszeresen kapcsolódik olyan világnapokhoz, mint az autizmus világnapja, a mellrák elleni küzdelem világnapja, a koraszülött világnap. A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány eseményeinek rendszeres helyszíne a kastélypark, legutóbb november 17-én, vasárnap, tartotta koraszülött-napi rendezvényét az alapítvány a kastélynál. Visszatérő partner a Diabolo Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért is. Az adventi időszakban, a látogatóközpont a 2016-os nyitása óta, cipősdoboz-gyűjtőpontként segíti a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági akcióját.

 

A 2018-ban, Európa 40 legjobb múzeuma közé bekerült gyulai Almásy-kastély a sötétedés után, másnap reggelig, kék világítású lesz november 20-án, szerdán. A kiállítóhelyen arra biztatják a helyieket és a szabadságukat Gyulán töltőket, hogy a kastélyparkban, sétával fejezzék ki egyetértésüket a Gyermekjogi Egyezménnyel, a gyermekjogokkal. (Forrás: Erkel Ferenc NKft.)

 

 

Kép: Kék színben világítanak majd a gyulai Almásy-kastély ablakai november 20-án, ma, sötétedéstől, másnap reggelig, a gyermekjogok világnapján. Kép forrása: Erkel Ferenc NKft.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.