Címlap

Árpási Zoltán történetei Kohán Györgyről

Irgalmatlanul felpofozom!

1936. decemberében különös hír jelent meg a vásárhelyi Népújságban: ,,Megdöbbentő és szomorú híradás érkezett Vásárhelyre, amely arról számolt be, hogy Kohán György, a nálunk is jól ismert fiatal festőművész öngyilkosságot kísérelt meg Budapesten, ahova nemrégen költözött fel. A nagy tehetségű művész felakasztotta magát, környezete azonban még idejében észrevette szerencsétlen tettét, levágták a kötélről, és megmentették az életnek Kohán Györgyöt. Az ismerősök és barátok egy idő óta szomorúan tapasztalták, hogy a fiatal festőn lelki depresszió vett erőt, mely annyira elhatalmasodott rajta, hogy még közeledő kiállításának eseményei sem tudták őt kiragadni a tépelődésből. Így jutott el ahhoz a szerencsétlen naphoz, amikor már csak a halálban pillantotta meg a menekvést. Azóta nagy fordulat állott be sorsában. Az ismert Tamás-féle galériában kiállításra kerültek művei. Váratlan nagy siker kísérte Kohán kilépését a múlt heti megnyitáson, nagyban előmozdítva pályáját.”

Másnap, december 23-án az Orosházi Friss Hírek is foglalkozott az állítólagos öngyilkossági kísérlettel. A lap meginterjúvolta a festő feleségét, aki határozottan cáfolta a vásárhelyi lap értesülését. A gyulai kiadású Békés 1936. december 28-i száma is valószínűtlennek tartotta a szomorú hírt. Kohán egész életében zárkózott, magányos ember volt, de soha nem volt depressziós. A feltételezett öngyilkosság – amint a közleményből kiolvasható – napokkal egy budapesti kiállítás megnyitása előtt történt, vagyis az olyannyira áhított siker kapujában. Öngyilkossági kísérlete ellentmondott minden racionális érvnek.

A híresztelést Kohán január 3-án a Békés című lapban meg is cáfolta: ,,A vásárhelyi újságban megjelent cikket megcáfoltam, – írta a fiatal festőművész, – az egész nem egyéb rosszindulatú koholmánynál. Ilyen szamárságot soha életemben nem csináltam. Ez a hír engem lepett meg legjobban, s nyomozást indítottam az obskúrus ügy szerzője után. Valami gyönge elméjű fogalmi zavarában összetévesztette a dolgokat, mert nem magamat, hanem a képeimet akasztom föl Budapesten, a Tamás galéria falaira. Különben is mélyen elítélendő szerintem az olyan művész, aki ekkorát mer véteni az esztétika ellen, hogy a halálnak ezt a módját választja. Egyebekben igazán nem őrültem meg, hogy most váljak életunttá, amikor hosszú évek szakadatlan munkája után a Szépművészeti Múzeum vásárolni óhajt tőlem, Az egyik milánói galériától meghívást kaptam, kiállítás tartására, tehát anyagiak mellett teljes erkölcsi sikert jelentett nekem a múlt esztendő. Azt a sötét csirkefogót pedig – fejezte be levelét Kohán György – aki ezt a hírt kitalálta, ha a kezem közé kerül, irgalmatlanul fölpofozom.”

Tök Szvatopluk

A hódmezővásárhelyi Tornyai Társaság rendszeresen szervezett előadásokat, amelyek megtartására országosan ismert neves személyeket hívtak meg. Galyasi Miklós a meghívottak számára vendégkönyvet rendszeresített. Az aranybetűs, barna kötésű könyvben csak úgy sorjáztak a ,,nagyobbnál nagyobb” vendégek bejegyzései. 1946-ban a Kohán által mentorált Vöröss István költőhöz került az album. Amikor Kohán meglátta, úgy döntött, megtréfálja a vendégkönyvet nagy becsben tartó Galyasit. Szálkás betűivel a következő, vásárhelyi fonetikával írt szöveget jegyezte be: ,,Tök Szvatopluk magyar kiráji gátör, es. ká. és Vilijam Seggszpír Stratfordbul.”

Angolosan távozott

Egy alkalommal, kórházban dolgozó barátnője meghívta Kohánt vacsorára, ahol nagy társaság gyűlt össze, többségében egyszerű emberek. Kohán örömmel ment el, mert végre jóllakhatott. Az asszony – aki maga is felszolgálta az ételt –, ismerve zárkózottságát, az asztal végére ültette, hogy csak egy szomszédja legyen, ne kelljen beszélgetnie a környezetével. Ám ahogyfogyott az étel és folyt körülötte a pletyka megcsalásról, abortuszról és hasonló témákról, egyre idegenebbül érezte magát, s asztalbontáskor – még a tánc kezdete előtt – angolosan távozott. Másnap egy akvarellel megköszönte a házigazdának a szíves vendéglátást, és soha többet nem ment társaságba. Jobban esett neki az otthoni, bár meglehetősen unt hagymás, babérleveles krumplipaprikás, mint a gazdagon terített asztal.

Nincsenek jó borok

A vásárhelyi Bandula kocsma – ahol Kohán szerint a város legjobb pörköltjét főzték – a szállítómunkások, fuvarosok, hordárok, heti piacra városba kocsizó tanyai gazdák törzshelye volt. Közöttük érezte igazán jól magát Kohán, szívesen és érdeklődéssel hallgatta különös sorsukat és történeteiket, gyűjtötte életük szomorú-vidám morzsáit. Karakterüket is megfigyelte, majd hazaérve vagy napok múlva lerajzolta őket.

Évekkel később, amikor a betegsége miatt már nemigen ivott, még mindig járt a Bandulába. Nem tudott szabadulni a kocsma – ma már étterem – hangulatától, az oda betérők társaságától. Szüksége volt arra a közegre még akkor is, amikor 1952-es gyomorműtétje után eltiltották az alkoholtól. Dömötör János hódmezővásárhelyi múzeumigazgatónak némi malíciával meg is jegyezte:

– Én alkoholista vagyok, de sajnos nem iszom. És különben is: nincsenek jó borok.

Csalódás

Kohán utálta, mert álságosnak tartotta a külsőségeket, a ceremóniát, s lesújtó véleménye volt környezete különös ,,kultúrszomjáról”. Egyik kiállítása után így fakadt ki:

– No, ez is megvolt! Most aztán jöhet a dús ebéd, kvaterkázás, kártya, pletyka, ásítozás vagy éppen incselkedés a turbékoló, meghitt otthonokban…

Szemtől-pofába

Kohán rosszat szinte senkiről nem mondott a háta mögött, véleményét a hallgatása fejezte ki. ,,… én rendkívül érzékeny vagyok a harci feltételekre. Szemtől-pofába – bármit, – a hátam mögött az más – az jóvátehetetlen.” – írta Szabó Endre szegedi újságíró feleségének. Galyasi Miklós szerint sértődött ember benyomását keltette, mintha már sértődötten jött volna a világra, és azóta is mindig elég oka lenne rá, hogy sértődötten, emberektől, sőt barátaitól elfordulva alkosson korai haláláig. Önfejű volt és makacs, a tapintatot hírből sem ismerte. Képtelen volt a köntörfalazásra. Társaságban azonban szórakoztató, kedves és nyájas tudott lenni, de vidám soha. Voltak, akiket egyszerűen levegőnek nézett, mert háta mögött szidalmazták. Azt beszélik, egyszer egy párttitkárral nem fogott kezet, mert megsértette.

Barcsay Jenőről

Kohán egyenes, tiszta, jellemes emberként nem filozofálta túl a dolgokat. Már ismert festő volt, amikor Barcsay Jenő festő, főiskolai tanár az állami vásárláskor kizsűrizte az egyik képét. Kohán ezt nagyon rossz néven vette, aztán önérzetesen csak annyit mondott:

– Nem csak Barcsaynak nem tetszenek mindig az én képeim, nekem sem tetszenek az övéi.

Megjegyzés: A szerző írásai a Lószag New Yorkban – Anekdoták, történetek Gyuláról és gyulaiakról című könyvében jelent meg. Gyula, 2024. Magánkiadás.

Kép1: A Kohán Képtár épülete Gyulán, a Béke sugárúti Göndöcs-kertben. Kép forrása: visitgyula.com

Kép2: Kohán György derűsebb festményeinek egyike a Kohán Képtár Rejtőzködő képek a Kohán-hagyatékból című kiállításáról, amely május 18-ig látható. Kép forrása: Kohán Képtár Facebook-oldala

Kép3: Kohán György arcképe. Kép forrása: Gyulai Wiki – www.mjvk.hu

Kép4: Árpási Zoltán könyvének borítója. A könyvben Gyuláról, gyulaiakról ír a szerző