Címlap

Árus főorvos mindenekelőtt az orvosi kamara hivatalos folyóiratának, az Orvosok Lapjának februári számában megjelent cikknek azon részét ajánlotta figyelmünkbe, amely az egészségügy terén mutatkozó problémákat, okokat foglalta össze, hiszen ezek vezettek végül a kampányhoz, majd az utcai demonstrációhoz. Az összegzés a magyarok egészségügyi adataira mutat rá: hazánkban tizenötször gyakoribb, hogy egy gyerek nem jut időben megfelelő egészségügyi ellátáshoz, mint Ausztriában; a 65 év felettiek 20 százalékának egyáltalán nincs foga, és vezetünk a szájüregi rákok előfordulási arányában is; az öngyilkosságok számának 1985-től tartó csökkenése leállt és 2019 óta stagnál, illetve a dél-alföldi régióban kétszer annyian vetnek önkezűleg véget életüknek, mint az EU-átlag; a rákos halálozásban stabilan a miénk a legrosszabb mutató, és közben egyre kevesebben jelennek meg szűrővizsgálatokon.

Két összefüggő okot azonosít a cikk a felsorolás mögött: az egyik a több évtizede tartó alulfinanszírozottság (jelenleg évente 2 ezer 500 milliárd forinttal költ kevesebbet polgárai egészségére az állam, mint az EU-átlag, népességarányosan). A másik ok a generációról generációra öröklődő mintázat, aminek része, hogy az egészséget és az egészségügyet mennyire tartjuk fontosnak. A kamara leszögezi, hogy az elmúlt évben számottevő erőfeszítést tettek, hogy a kormányzat hallja meg a szakma hangját, de nem jártak sikerrel. Egy példa, ami az alapellátásban történik: a MOK figyelmeztetése, tiltakozása ellenére bevezetett ügyeleti rendszer következtében mára már 955 üres praxis van.

A kamara kampányának a célja volt, hogy felhívja a figyelmet az egészségmegőrzés és a gondosan működtetett betegellátó rendszer fontosságára. Mint írják, ez a magyar orvostársadalmat képviselő köztestületnek nemcsak erkölcsi kötelessége, hanem az egészségügyi kamarákról szóló törvény is feladatul rendeli számára, hogy a szakmai ügyek és az érdekképviselet mellett ,,a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretei között társadalmi súlyuknak, szellemi tőkéjüknek megfelelő mértékben hozzááruljanak az egészségpolitika alakításához, az egészségügyet érintő egyéb döntések meghozatalához, valamint a lakosság egészségügyi ellátásának javításához”. Mindenekelőtt pedig a kampány célja, hogy az egészségügy és problémái a társadalom, és következésképpen a döntéshozók figyelmének a fókuszába kerüljenek.

Összesen 350 plakátot készültek kihelyezni az ország nagyvárosaiban a fő üzenetekkel, azonban a plakátcégek jelentős része a kampány kezdete előtt röviddel váratlanul visszalépett, így csupán 70 plakát látható a köztereken. Így végül a fókusz az online térbe került, és ott folytatódott a kampány március elejétől, és a kamara, valamint a Magyar Orvosok Szakszervezete által szervezett március 8-ai tüntetéssel zárult. A politikai pártok képviselőit arra kérték, hogy a demonstráción ne jelenjenek meg, és a résztvevők ne ott fejezzék ki a pártszimpátiájukat, ezzel jelezve, hogy az egészségügy össztársadalmi ügy, amely túlmutat a politikai meggyőződésen.

Ugyanennek a lapnak egy másik írására is felhívta a figyelmet dr. Árus Tibor. A veszteség anatómiája: termelési értekezlet fehér köpenyben című cikk rámutat a probléma gyökerére, vagyis a rossz finanszírozási struktúrára. Tavaly a kórházak és a szakrendelők adóssága egyes kalkulációk szerint a 200 milliárd forintot is meghaladta. Az egyre növekvő adósság oka, hogy az állami egészségügy finanszírozása nem felel meg a valós költségeknek. A problémák nagyságrendjét érzékelteti, hogy például EKG-vizsgálatért mindössze 610 forintot térít az egészségbiztosítási rendszer, ám ezt az összeget a szükséges eszközök, azok fenntartása, időszakos karbantartása, az energia- és adminisztrációs költségek jelentősen meghaladják. Egy szakpszichoterápiás ülés magánrendelésen 20-30 ezer forint között érhető el, miközben az állami szakrendelő ezért nagyjából 3 ezer 190 forintot kap. Egy magzat szívhangjának ultrahangos vizsgálata körülbelül 1929 forint, miközben a magánrendeléseken ennek tíz-tizenötszörösét fizetik ki a szülők. A finanszírozási hiányosságok oda vezetnek, hogy a kórházak és a szakrendelők az elvégzett beavatkozások jelentős részével a költségvetési deficitet növelik. Az intézményvezetőknek nincs jelentős mozgástere.

Az orvosok dilemmája mindennapossá vált: gyógyítás vagy gazdasági racionalitás. Az orvosokat ugyanis a mindennapi munka során folyamatosan szembesítik azzal, hogy a tevékenységük nemcsak ,,nem hoz hasznot”, de egyenesen ,,veszteséget termel”. A szembesítést szó szerint kell érteni. Naponta a folyosón vagy ,,termelési értekezlet” keretein belül hangzik el például, hogy ,,ezen a héten X műtét volt, ez Y millió mínusz”. Ez a helyzet több okból is negatív hatással van az orvosokra és a betegek gyógyítására. Morális konfliktust okoz, hiszen az orvosoknak azt sugallják, hogy a munkájuk adósságot termel. Rossz hatást gyakorol a mentális egészségre, mert az ilyen helyzet stresszt, kiégést és érzelmi kimerültséget jelent. Jogi konfliktust teremt, mert az orvosok gyakran intézményesített csalásban vesznek részt. Teljesen általános ugyanis, hogy több beavatkozást kell lejelenteniük, mint amennyi valójában megtörtént. Végül ellátásszervezési nehézségek is felmerülnek, mivel szinte minden részleg és egészségügyi intézmény hasonló gondokkal küzd, gazdaságilag nem érdeke az újabb vizsgálatok felvállalása, újabb betegek átvétele.

A folyamatos alulfinanszírozottság törvényszerűen jár az orvosok és más egészségügyi dolgozók elégedetlenségével, ami végső soron az egész rendszer működésére kihat – állapítja meg a cikk. – Nő az elvándorlás, csökken a motiváció, szakmai problémák jelentkeznek (ha a rendszer nem képes a szakmailag legmegfelelőbb beavatkozásokat nyújtani, az már rövidebb távon rontja a betegellátás minőségét, hosszabb távon az orvosok szakmai készségeire és mentális egészségére is hatást gyakorol).

A szakma képviselői a megoldást egyrészt a reális finanszírozási modellben látják: a valós költségeket elismerő finanszírozásra van szükség. Az elvégzett beavatkozások költségeit reálisan kell meghatározni, hogy azok átlagos esetszám mellett fedezzék az intézmények működési kiadásait. Ehhez évente sok száz milliárd forinttal kell növelni az egészségügy költségvetését a következő évtizedben. A megoldást másrészt a transzparens kommunikáció jelenti: az érintett felekkel nyíltan kell beszélni a problémákról és azok valódi megoldásáról. Fontos, hogy ne a gyógyító személyzetet tegyék meg bűnbaknak a rendszer hibáiért.

Az országos kamara szerint a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, az orvosok a betegekkel együtt áldozatai az egészségügy alulfinanszírozottságának. Társadalmi és politikai konszenzus kell arról, hogy az egészségügy a nemzet értéke, az állam működésének egyik alapja. A társadalom egészsége nem alapulhat gazdasági paradoxonon. Dr. Árus Tibor a gondolatot azzal zárta, hogy a legfontosabb értékünk az egészség – lenne.

Dr. Álmos Péter Zoltán elnök a Magyar Orvosi Kamara Országos Elnöksége nevében, egy másik cikkben azt írja, hogy az orvostársadalom és az egészségügyi irányítás között kialakuló távolság nem választható el attól a ténytől, hogy egész Európában a magyar kormány fordítja a rendelkezésre álló forrásból a legkevesebbet az egészségügyre. Ez az elsődleges oka az egészségügy romlásának, és az egészségügyi politika szűk mozgástere is ebből adódik. Ennek a ténynek az elismerése és oki terápiája nélkül nem várható érdemi javulás az állampolgárok egészségének védelmében.

Az elnök utalt arra, hogy a MOK februárban indított társadalmi kampányában a fő ok a társadalom egészségügyet érintő tudatosságának javítása. Hangsúlyozta, ahogy szervezetük szakmai munkája, úgy a kampány is pártpolitikától független. Azt kérte, hogy a kormányzat tartsa tiszteletben az orvosok önrendelkezéshez való jogát, a kamara függetlenségét, és ne vigye pártpolitikai mezőre a kommunikációt, mert azzal elsősorban az egészségügynek, a betegeknek tesz rosszat.

A témát boncolgatva Árus főorvos egy döbbenetes számot mutatott, melyet egy online orvosi lap vett át a Magyar Orvosi Kamara kampányából. Az írás szerint évente 60 ezer magyar hal meg elkerülhető okok miatt. A háttérben ugyancsak a finanszírozási problémák állnak: egészségügyre az állam az uniós átlag felét, a lakosság saját zsebből annak kétszeresét költi. A probléma a MOK szerint annak a következménye, hogy az egészségügy átfogó reformja az utóbbi 30 évben nem valósult meg, legfeljebb néhány részterületen történt változtatás. Évente 2 ezer 500 milliárd forint hiányzik az állami egészségügyből ahhoz, hogy elérjük az uniós átlagot. Magyarország jó néhány egészségügyi statisztikában, például a rákos halálozásokban is sereghajtó. Az elavult kórházak, a rossz munkakörülmények és kilátások, illetve az utánpótlás hiánya miatt egyre nehezebb biztosítani a hozzáférhető, színvonalas ellátást, miközben az elvándorlás és a magánszektor előretörése fokozza az egyenlőtlenségeket.

Az Eurostat adatai szerint Magyarország egészségügyi helyzete nem csupán az elkerülhető mértékhez és nemcsak az EU-átlaghoz képest mutat elmaradást, hanem a környező, hasonló gazdasági fejlettségű országokhoz képest is. Csehországhoz viszonyítva például évente mintegy 20 ezerrel több ember hal meg Magyarországon olyan okok miatt, amelyeket megelőzhettünk vagy hatékonyabban kezelhettünk volna. Ez a különbség egyértelműen az egészségügyi rendszer működésének hiányosságaira, az alacsony ráfordításokra és a megelőzés elégtelenségére vezethető vissza.

Egy friss uniós rákjelentést közöl az online szaklapnak a Telex cikkéből szemlézett írása, mely szerint hazánk szintén az utolsó helyen kullog, vagyis a legrosszabb helyzetben van a lakosságarányos halálozásokat tekintve. Az Európai Bizottság jelentése szerint lakosságarányosan Magyarországon haltak meg a legtöbben rákban a 29 vizsgált ország közül. A dokumentumok alapján 2021-ben Magyarországon a daganatos halálozás kis híján harmadával haladta meg az EU-átlagot. Az elemzés rámutat, hogy a felnőttek és a serdülők körében gyakran fordulnak elő a rákos megbetegedések kockázati tényezői. A magyarok körében a dohányzás, az ittasság és a túlsúly előfordulási gyakorisága egyaránt meghaladja az uniós átlagot, ráadásul, amíg az EU-ban csökkent az elhízottak aránya a felnőtteknél, Magyarországon 58 százalékra nőtt. A kockázati tényezők között a dohányzásnál, a gyümölcs- és zöldségfogyasztásnál a legrosszabb kategóriába kerültünk – utóbbinál a legaljára.

Ráktípus szerint a fő halálok továbbra is a tüdőrák (100 ezer lakosra 78 eset), a vastagbélrák (50) és az emlőrák (23). A magas szám ,,magyarázható azzal, hogy más európai országokhoz képest Magyarországon magas a boncolások aránya”.

A Nemzeti Rákregiszterből származó előzetes adatok azt mutatják, hogy Magyarországon 2022-ben közel 71 ezer új rákos megbetegedés fordult elő. Ez meghaladta az előző két évben regisztrált számot (több mint 66 ezer 2020-ban és 2021-ben), de nem érte el a világjárvány előtti szintet (2019-ben még nagyjából 74 ezer volt). A dokumentum utal rá, hogy a látszólagos visszaesésben 2020-21-ben a koronavírus-járvány miatt elmaradt szűrések is szerepet játszhattak. ,,Bizonyítékok utalnak arra, hogy a világjárvány miatt később – előrehaladottabb stádiumban – derült fény felderítetlen rákos megbetegedésekre.”

A cikk kifejti, hogy a ráknak a magyar munkaerőre gyakorolt hatása 2023 és 2050 között várhatóan a második legmagasabb lesz az EU-ban. A század közepére az ilyen megbetegedések a jelentés becslése szerint két évvel csökkentik a várható élettartamot Magyarországon. Az adatlapon szereplő számok közül kettő – a megelőzésre jutó egészségügyi kiadások és a HPV-oltások aránya – jobb az uniós átlagnál.

Számokról esett már szó, de Árus doktor elgondolkodtatónak tartja azt a szemlézett cikket, melyet a 444-től vett át a már említett orvosi web-lap. Az összefoglaló az idei költségvetés számadatait és a következtetéseket tartalmazza, többek között azt, hogy a tavaly elkészült törvényjavaslat szerint az államháztartás bevétele 43 ezer 119,5 milliárd forint lesz idén, a kiadása pedig 47 ezer 328,7 milliárd forint. A tervezett deficit 4 ezer 209,2 milliárd forint, ami a tavalyi előirányzat több mint másfélszerese. Az 500 milliárdos, GDP-arányosan csaknem egy százalékpontos hiánycsökkentés (a 4,5 százalékról 3,7 százalékra) azzal jár, hogy jelentősek a szigorítások a 2025-ös büdzsében. Az eredetileg tervezetthez képest a beruházási kiadások durván csökkennek idén, csaknem 20 százalékkal. Az állam működési kiadásaira kevesebb jut, a 2024-re tervezett 18,6 százalék után idén 17,6 százalék az előirányzat. Az is szembeötlő, hogy az államadósság kamataira idén sokkal többet költ az állami a 2024-re tervezettnél. Így várhatóan 2025-ben is hazánk költi GDP-arányosan a legtöbbet az állam adósságának finanszírozására az EU-ban. Dr. Árus Tibor mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy az idei költségvetést tekintve sok jóra nem számíthatunk. Az egészségügyre 7,39 százalékkal többet költenek, és ha az eredetileg tervezett 3,2 százalékos infláció maradt volna, akkor javulna a helyzet, ám már most tudjuk, hogy jóval magasabb lesz az infláció, így csupán minimális javulásra számíthat az egészségügyi ágazat. Ráadásul a kórházak felhalmozott adósságainak rendezésére is nagyjából 100 milliárd forintra volt szükség az év elején.