Címlap
A város vezetői és Blanár László doktor, a Kommunista Párt helyi szervezője igyekezett elérni, hogy legalább a magyar nyelvűeket kimentsék, de próbálkozásuk nem járt sikerrel.
A laktanyába rendelt embereket bevagonírozták (egy-egy marhavagonba 30-40 személyt zsúfoltak be), s a szerelvények január 10-én elindultak a donyeci szénmedence felé. A két hétig tartó utazás alatt – az embertelen körülmények miatt – többen meghaltak. A bányavidéken az embereket Sahti, Novosahti és Nyezsdán lágereiben helyezték el. Embertelen körülmények között tartották fogva őket, fűtetlen vagy gyengén fűtött épületekben és szegényes koszton. (Sajnos a helyi orosz és ukrán lakosság ellátása sem volt sokkal jobb.)
Az elhurcoltakat bányában dolgoztatták, vizes és szűk tárnákban fejtették a szenet, tolták a csilléket. A nehéz fizikai munka, a rossz körülmények és ellátás miatt sokan megbetegedtek, s járvány is tizedelte a fogvatartottakat. Ennek következtében az 500-550 gyulai közül 64-en elhunytak, de a hazatértek között is sok volt az egészségileg és lelkileg megnyomorodott.
A súlyos betegek közül néhányan már 1945 végén hazajöhettek. A következő években újabb csoportokat engedtek el, de a többség csak 1948–1949-ben láthatta újra a szülőföldjét. A németvárosi templom harangzúgással köszöntötte a hazaérkezőket.
Megjegyzés: Árpási Zoltán írása a gyulai németek elhurcolásáról a málenkij robotra a História napról lapra – 365+1 történet Gyuláról című könyvében jelent meg. Gyula, 2021. Magánkiadás.
Kép1: A gyulai német származásúakat, vagy annak tekintetteket, marhavagonokban vitték a Szovjetunióba, a donyeci szénmedencéhez, kényszermunkára. Térkép forrása: Sulinet.hu
Kép2: A Málenkij Robot Emlékmű részlete Gyulán, Németvároson, a Szent József Templom szomszédságában. Kép forrása: Köztérkép
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.