Címlap
Martos Katalin a tőle szokott módon, lényegre törően, azonnal „belecsapott” a gazdag élményű út feltárásába. Ahogy kezdte, a kilencnapos, több ezer kilométeres út, bár fáradalmas és kimerítő volt, de dús programjai különleges, kimeríthetetlen szépséget, látnivalót kínáltak. A skandináv országok mindegyikén átutaztak, így Svédországon, Finnországon, Hollandián, Dánián, Norvégián (nem az érkezések következési sorrendjében sorolva fel). Mindegyik ország fővárosában, helyszínein, gazdag élmény birtokosai lettek. A Hanza-városokban látottak bizonyították, hogy mindenütt őrzik, védik a múlt örökségeit, a fjordok (gleccser vájta, tenger által elárasztott teknővölgy) pedig a természet csodáival lepték meg az utazókat.
Minden helyszín részletezése nélkül (hiszen az képtelenség lenne, mert úgy akár egy hosszabb lélegzetű novella terjedelmét foglalná magába a cikk), csak a leglényegesebb célhelyszínt érintjük.
Július 10-én, Szegedről indultak a hosszú útra, Budapesten át. Első állomásuk Németországba, Passauba vezetett, ahol Boldog Gizella, azaz Bajor Gizella, Szent István királyunk feleségének sírboltjához látogattak el, amely három folyó összefolyásánál a Niedernburg kolostorban található.
Szálláshelyük a szintén bajorországi nagyvárosban, Nürnbergben volt. A város nevét hallva, nincs ember, akinek Wagner operája, A nürnbergi mesterdalnokok ne jutna eszébe (sic!). Másnap, innen utaztak tovább az Alsó-Szászország tartományában lévő Hildesheim püspöki székvárosba. A településen szinte minden a világörökség része. A dóm, a Szent Mihály templom, a múzeum épülete a középkori római stílus jegyeit viselik. A bronz csipkézetű kapuk eredeti szépségükben pompáznak.
A következő állomásuk Lübeckbe, az Észak-Németországban lévő szövetségi tartomány második legnagyobb városába vezetett. Ez a város évszázadokig a Hanza-szövetség központja volt. A jellegzetes vöröstéglás épületei, a székesegyház, mind-mind a 13-17. századig tartó, gazdag kereskedői korszakot idézi.
Ezt követően, Dánia fővárosában, Koppenhágában „kötöttek ki”. Koppenhága egyik leghíresebb látnivalója a Kis hableány, a parttól 2-3 méterre, a tengerben látható sziklán ülő sellő. Következőnek a Frederik templomot, vagy másként, az evangélikus Márvány Templomot látogatták meg. Az Amalienborg központi terén a királyi őrség déli váltását nézték meg. A látnivalók sorában, a várost átszelő csatornán át, hajóúton nézték meg a nagy tengerjárókat, miközben a rengeteg égbenyúló olajfúró tornyok látványa is érdekességül szolgált. Ugyanezen a napon, Svédország 3. legnagyobb városába, Malmőbe érkeztek. Itt megcsodálhatták az autentikus kockaházakat.
Malmö után, a 14 szigetre épült főváros, Stockholm látnivalóiban lehetett részük. Mint ismert, a Nobel-díjak kiosztása a Zenepalotában történik hat kategóriában: fizika, kémia, irodalom, az orvostudományok és a közgazdaságtan kiemelkedő alakjai között. A Nobel béke-díjat viszont, minden évben, december 10-én a norvég fővárosban, Oslóban adják át.
Stockholmban, a Gripsholm-kastély látványában és a Vasa hajómúzeum kiállított hajóiban gyönyörködhettek. Itt található az egyetlen, szinte teljesen ép 17. századi hajó, a 64 ágyús Vasa hadihajó. A skandináv Alpokban található norvég hegység, a Norefjell izgalmas vonulatai, szemet gyönyörködtető, hűvös méltósága, a hegyláncokat „díszítő” lezúduló zuhatagok látványa kápráztatta el a csoportot, ahogy a vetített képeket néző közönséget is. Bergben, a fjordok kapujában, a turisták egyik legnépszerűbb látványosságában, a norvég fjordokban, a világ legérintetlenebb tájában gyönyörködhettek, amelyek felkerültek az UNESCO világörökség listájára.
Miközben megállíthatatlanul haladtak, a következő napon, egy Viking nevű hajón, Finnország legrégebbi városába, a 13. században alapított Turkuba érkeztek. A kastély és a katedrális ékes látványát nyújtja a középkor emlékeinek. Innen a fővárosba, Helsinkibe, a több nemzet építészeti stílusát magába ötvöző városba érkeztek.
A visszafelé vezető úton Dánia északi részén fekvő Hirsthals kikötővárosba érkeztek. A város az Északi-tenger mellett fekszik, ezért a város híres a halászatáról. Komoly világítótornyok őrzik a tengeren utazók biztonságos kikötését. Dánia második legnépesebb, szintén érdekes épületeivel ékeskedő városán, Arhuson is keresztülutaztak.
Hazafelé tartva, Moritzburgban megnézték a mesterséges szigeten épített barokk vadászkastélyt, amely az építtető szász Moritz herceg nevét örökítette meg. Drezdában, a „szerelmes fejedelmek” kastélyát, a Pillnitz-kastélyt és a Teaterplatz öt épületből álló komplexumát, az élő építészeti múzeum csodáját élvezhették.
A gazdag élmény birtokosaiként, hazánk határán átérve, csodálatos szépségű fővárosunk fogadta vissza kalandozó utazóit.
Kép1: Martos Katalin készül az előadásra. Kép: Martos Katalin albumából
Kép2: Lukoviczki Anna megnyitja az előadást. Kép: Szerző
Kép3: Oslo, Operaház. Kép: Martos Katalin
Kép4: Oslo, városháza. Kép: Martos Katalin
Kép5: Songe-fjord vízesés. Kép: Martos Katalin
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.