Címlap
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága idén, október 3-án tartotta a Bűnügyi Technikai Osztály korábbi, tragikus hirtelenséggel elhunyt vezetőjéről, Wéber Károly r. alezredesről elnevezett emlékversenyét. A városi rendőrkapitányságok csapatai a főkapitányság Doboz-Szanazugban lévő oktatóbázisán, technikus-bizottságvezető összeállításban versenyeztek hét állomáson.
A szakmai program megnyitóján, dr. Kis Péter r. ezredes, vármegyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és Kaczkó Éva r. százados, megbízott bűnügyi technikai osztályvezető köszöntötte a résztvevőket és ismertette a feladatokat. A versenyzők embercsempészés helyszínén, autót szemléztek, fegyvereket szereltek szét és raktak össze időre úgy, hogy a feladat leírásának értelmezésére is nagy figyelmet kellett fordítaniuk. Haláleset helyszínén dolgoztak, kutyával szagmaradványt kerestek és szagmintát rögzítettek, majd lábnyomokat vizsgáltak, amelyekből az elkövető járásának jellegzetességeit is meghatározták. Meg kellett találniuk azt a módszert és gépbeállítást, amivel sötétben, lőirányt a legjobban lehet fotózni. Kérdés volt az is, honnan lőtték ki az épület ablakán átment és falba csapódott lövedéket. Az elméleti kérdéseket időzített diákon kapták, így a párosoknak csak korlátozott idejük volt arra, hogy megtalálják és egy megoldólapon bejelöljék a helyes válaszokat.
A versenyzők teljesítményét a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kriminalisztikai Szakértői Intézetének Fegyverszakértői Osztályáról, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodáról, a Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Tolna, Vas és Zala vármegyei rendőr-főkapitányságokról érkezett szakemberek értékelték. A díjátadón Vörös Ferenc r. dandártábornok, Békés vármegye rendőrfőkapitánya méltatta a versenyzők teljesítményét, és mondott köszönetet a mindennapi munkájukért is.
A Békés vármegyei párosok versenyében, a legjobb teljesítményt a Szarvasi Rendőrkapitányság kettőse nyújtotta, így Házi Zsolt r. főhadnagy és Kiss Zoltán r. főtörzszászlós vehették át az első helyezettnek járó díjat. Második lett az Orosházi Rendőrkapitányság csapata, dr. Rosta-Gera Ágnes r. főhadnagy és Valaczkai Tamás r. zászlós. A harmadik helyen, a Gyulai Rendőrkapitányság párosa, László László r. főhadnagy és Szakadáti Norbert r. törzszászlós végzett. A legjobb bűnügyi technikusnak járó különdíjat Szakadáti Norbert r. törzszászlós érdemelte ki, míg a legjobb szemlebizottság-vezető dr. Rosta-Gera Ágnes r. főhadnagy lett. (Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság)
Kép1: A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága idén, október 3-án tartotta a Bűnügyi Technikai Osztály korábbi, tragikus hirtelenséggel elhunyt vezetőjéről, Wéber Károly r. alezredesről elnevezett emlékversenyét. Kép: Police.hu
Kép2-3: A versenyzőknek összetett elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldani. Kép: Police.hu
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.