Címlap
Az eseményen részt vett dr. Sulyok Tamás, köztársasági elnök, dr. Varga Réka, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának dékánja, dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és prof. dr. Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke.
Az ünnepélyes köszöntők után, d. Sulyok Tamás tartott megnyitó beszédet, melyet prof. dr. Vékás Lajos akadémikus előadása követett Nizsalovszky Endre tudományos hagyatéka és a mai magánjogunk címmel. Ezután, prof. dr. Trócsányi László fejtette ki gondolatait az európai uniós jog és a nemzeti jogrendszer kapcsolatáról.
A konferencia második részében, prof. dr. Papp Tekla, prof. dr. Darázs Lénárd egyetemi tanárok, és dr. Futóné dr. Major Mónika törvényszéki bíró kalauzolta a konferencián résztvevőket a magánjog különböző területeire. Végül az esemény további két szervezője, dr. Kovács Tamásnak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatásának igazgatójának, és dr. Auer Ádámnak, a Nemzeti Közszolgálat tanszékvezető egyetemi docensének tagi, s vezetői tisztségviselői felelősségről szóló előadása zárta a tudományos konferenciát. (Forrás: Gyulai Törvényszék)
Kép1: A Gyulai Törvényszék épülete Gyulán, a Béke sugárúton. Kép: Szőke Margit – Vitalap.hu
Kép2: Nizsalovszky Endre jogtudós, egyetemi tanár születésének 130. évfordulója alkalmából rendeztek tudományos konferenciát a Gyulai Törvényszék dísztermében, szeptember 25-én. Kép forrása: Gyulai Törvényszék
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.