2022. június 28., kedd,  Levente és Irén
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2022. május 06., péntek
Apám intelmei
A jót nem elég örökölni, tovább is kell vinni – Hétvégi olvasmány
Szerző: Zsidov Magdolna
Nekem az jutott osztályrészül, hogy már nagyon korán, eszmélésem idejétől nevelve lettem. Mindkét szülőm nevelt: anyám etetett, fürdetett, vigyázott rám, ölelt és dédelgetett, belém simogatta a szeretetét. Ő úgy hitte, a nevelés ezt jelenti. Apám erre azt mondta, ez kényeztetés, a nevelés egészen más, az az életre készítés. Az életről ekkor még sejtelmem sem volt, ezért sűrűn bőgtem, mert nekem mindennél többet ért, hogy anyám kicserélte a telerakott pelenkámat. Jó, rendben, tudom, még nem értettem a dolgok menetét, csak érzékeltem, és anyám szerint, elég jól, mert ilyenkor mindig hozzábújtam. Persze, kétség sem fér hozzá, anyám egy szikrát sem volt elfogult velem… csak apám, mert ő elfogultan akart hatással lenni rám.

A kép illusztráció. Forrás: Pixabay

 

Aztán, ha akartam, ha nem, cseperedtem, a szüleim meg neveltek, vagyis anyám inkább ráhagyta apámra, úgyis tudta, ezt a jogot kizárólag magának tulajdonítja, mert arról volt meggyőződve, hogy anyám ugyan lehet szép, de okos, kizárólag csak ő. Apám, miután szenvedélyesen átadta magát a hivatásának, alig volt otthon, de amikor otthon volt, nevelt minket, mert szerinte anyám is nevelésre szorult. Ki akarta nevelni belőle a csökönyösségét, tudniillik anyám csökönyösen szeretett, és nem látott bennem semmi hibát, míg apámnak rendre feltűnt mindahány. Hogy mennyi, azt pontosan nem tudom, de rengeteg lehetett, mindennapra jutott néhány.

Apám, minden vasárnap elképesztő történeteket mesélt az életéből. Például a gyerekkoráról, a szüleiről – nem átallotta bevallani -, hogy sohasem nevelték, nem jutott rá idejük, ettől függetlenül, mindkét lábára talpra esett, még három nyelven is megtanult a szomszédoktól, a többnemzetiségű városban. Neki állítólag rendkívüli adottságai voltak, már gyerekként az utcán osztogatta a jobbnál jobb ötleteit. A testvérei, mind a nyolc, még a jóval idősebbek is, irigyelték, hogy milyen agyafúrt, s egy alkalmat sem hagytak ki, hogy ne mószerolják be a szüleiknél, nehogy őt értékeljék többre. Elmondása szerint, nagyon nehéz gyerekkora volt a testvérei miatt. Történt, hogy tizenkét évesen, az egyik bátyja egy mázsa búzáját majd’ duplájáért adta el, mint amennyire az datálta. Ez pedig megbocsáthatatlan bűne lett, jól elagyabugyálta a bátyja, annál is inkább, mivel esze ágában sem volt eladni a búzát. A belháború, csak a továbbtanulásával ért véget… elkerült otthonról. De a rémség ezzel mégsem fejeződött be, hamarosan kitört a második nagy világégés. Apámat is besorozták, de a seregben is hamarosan kiderült rendkívüli adottsága, három hónap leforgása alatt megtanulta a legnagyobb világnyelvet, az oroszt. Ennek köszönhetően, tolmácskodott az orosz parancsnokságon. Így összesen az anyanyelvével együtt, már öt nyelven beszélt. A nyelvtudásának, meg az eszének köszönhetően túlélte a háborút. Közben lett egy felesége, aztán meg nem lett, mert hiába akarta, nem tudta megnevelni azt a feleségét. Anyámat sem, de anyám legalább úgy tett, ő értette, hogy mi a békesség titka. Apám ezt nagyra értékelte, mindig azt mondta: „Anyukám, nálad jobb asszony nincs a világon.”

 

A kép illusztráció. Forrás: Pixabay

 

A háború bár véget ért, de egy új korszak nyitánya zengett, vele együtt pedig egy másik háború ütötte fel a fejét, és az új korszak háborújában apám a nép ellensége lett, ötvenháromig bezárólag. Hozzáállása nagy port kavart fel az akkori világban. A börtönök már megvoltak, csak új rabokkal kellett megtölteni. Apám is majdnem a lakója lett, ugyanis a „nép ellenségeként” kinyitott egy magtárt és szétosztotta az éhező munkások között a gabonát. Megúszta ezt is, mint általában mindent, a csuda nagy esze sohasem hagyta cserben.

Időközben iskolás lettem, és nem dicsekedhettem az okosságommal, a törtekben feleződött az eszem. A középiskolát, a matematikán kívül, egészen jól átevickéltem. Apám nem adta fel a nevelésem, mindvégig a törtek és minden más matematikai kifogványon szeretett volna átsegíteni, de kudarcot vallott. Ekkor gondolkodtam el azon, lehet, hogy mégsem annyira okos, mint hiszem, ha velem képtelen lett zöldágra vergődni? És, hogy el ne felejtsem, a középiskolában lettem először és nem utoljára szerelmes. No, ekkor kaptam csak igazán az intelmeket, hogy, így meg úgy, nehogy higgyek egy fiúnak is, mert egy sem szeret, és feleségül sem fog venni, amelyik meg akar csókolni.

Kétségbeestem, hogy bizony engem soha nem fog egy sem szeretni, mert mindegyik meg akart csókolni… később már hagytam, az lett a férjem, aztán lett másik férjem, de egyik sem lett az igazi. A bánat sem tudja, mi lehet a titka az örök házasságnak, de talán még az sem kizárt, hogy rajtam is múlott, nem örököltem anyám elsimító, békés, megtűrő asszonytermészetét. Nem hiába szerette apám is, és tartott ki mellett negyven évig, az örök búcsúig. Az intelmeiben talán ezt, a legfontosabbat felejtette elmondani.

 

Filozófiai utóirat: egyre gyakrabban van bűntudatom, képtelen lettem teljesíteni apám akaratát, semmiben sem lettem kivételes. Egy dolog azért mégis vigasztal, az, hogy amit csináltam, azt igyekeztem jól csinálni, amit meg nem tudtam jól csinálni, abba bele sem fogtam. Világ életemben tiltakoztam a másolástól… még az apámétól is… hittem abban, hogy az Úristen minden embert egyedire teremtett, és bárkinek lehetőséget ad arra, hogy megértse, mi dolga a világban. A tudat bonyolult dolog, és az mindenkinek a sajátja, bár, „Még azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi a tudat és a psziché.” Ez nem saját, Ljudmila Ulickajat idéztem az Örökbecsű limlom című könyvéből.

 

 

Kép1: A kép illusztráció. Forrás: Pixabay

 

Kép2: A kép illusztráció. Forrás: Pixabay



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.