2020. december 4., péntek,  Borbália és Barbara
 
 
 
 

Címlap

[Publicisztika]
2020. szeptember 29., kedd
Kásleráj
Szerző: Kiss A. János
Régi megfigyelés: amikor egy vezető szakember és/vagy politikus meghatározza, egyben jellemzően kifejezi az általa irányított intézmény, műintézet vagy bármi más milyenségét, szokás egyetlen fogalomba sűríteni annak lényegét. Erre a hagyományra rövid működése alatt is rászolgált Kásler Miklós. (Orbániában nevét az ország első embere következetesen és felcsútiasan Kasler miniszter úrnak ejti.) Nevezetesen EMMI elnevezésű minisztériuma annyi önálló társadalmi szakterületet próbál egybefogni, amennyi még köröm alatti piszokból is sok lenne.

Prof. Dr. Kásler Miklós körömbeli állapota feketén-fehéren kiemeli viselője ama erényét, miszerint mindenkor kész vállalni a gyászos valóságot is (Forrás: b1 blogcsalád - Blog.hu)

 

Őszintén remélem: felismeri az olvasó is, hogy ez a sokrétűen tájékozott és tájékoztató „polihisztor” professzor nem áll meg a rák-, a rákosmezei, a rákosi-kutatásnál, hanem eredményesen fellép nemzete javára, az Árpád-házi királyok, s minden más koronavírus és virtus ellenében, például a tízparancsolat általa meghirdetett, mindenható gyógyító erejének bevetésével. (Nála az ilyesmi úgy megy, mint a tízparancsolat.) Tévében látott muris (értsd: öntömjénező) nagyúri nyilatkozatai megtéveszthetnék a felületes szemlélőt. Ám ő nem szimpla őskövület, hanem a problémákat felismerő, és az azokon változtatni is képes nemzeti, konzervatív és keresztény földi halandó. Persze kormánypártihoz illő, arisztokratikus visszafogottsággal. Volna is itt egy körömnyi példánk a fejlődésre való hajlamára, továbbá háttéremberi mivoltára.   

 

Minisztersége felfelé ívelő szakaszában, 2018. második felében tette (vagy tetette) fel internetes oldalára azt a képet, mely mélyen gondolkodó, még mélyebben távolba meredő, tudós és alulnézetből fotózott mivoltát volt hivatva közkinccsé tenni. Magyarán nem holmi szoclib, libernyák, istentelen és hazátlan bitangok ármánykodása, de még csak nem is Soros György eredményezte a fotó nyilvánosságra hozatalát. Más kérdés, hogy egy éles szemű blogos nem csak rábukkant a felvételre, hanem azon nyomban a miniszter körmére is nézett.  Hát igen, egyszerű halandó azt mondaná, azért mégiscsak ciki, hogy azon az egyetlen, látható kezén lévő ujjak jelentős – mintegy kétharmadnyi – százalékában bizony gyászos kosz virított. De ez már a múlt homályába vész, vagy a hatékonyabb tisztálkodás, netán az óvatosabb fotómutogatás következtében.

 

A döntő bizonyítékot a kedvező változásra maga a miniszter szolgáltatta. Ugyanis azóta, hogy ránk szabadult a koronavírus járvány, saját szájúlag hirdeti az általános higiéniai követelmények fokozott megtartását. Ami értelemszerűen a körömalatti állomány rendszeres és következetes tisztítását is magában rejti. Az urambátyámos kormányzás is nagy segítségére lehet ebben, tudniillik a „kéz kezet mos” törvénye nem csupán a gazdasági, társadalmi élet, hanem a körmök fehérítésével is járhat. Ha még szemtanúja lehetne, bizonyára Móricz Zsigmond is kedvet kapna Rokonok című regénye második részének megírására. Tegyük hozzá, tudomásunk szerint Kásler Miklós nem rokona senkinek. Mármint azoknak, akik ma számítanak (az adófizetők pénzére).

 

Kásler Miklós igazi, szerény háttérember. A rendszeres öninterjúkat is minisztériumi stábjával rittyenteti össze, ám változás, hogy mikrofonállványként működő „kérdezőjét” immár a közmédia csúcsáról akasztja le. Ennél is fontosabb, hogy a mai pandémiás világban az egészségügyi irányítói szerepét sutba hajítva minden nyilvános dicsőséget átenged az álruhás, álarcos és álharcos uralkodónak, továbbá a nemzet óvónénijének, a kétoldali rendőri kíséretben szenvedő dr. Országos Cecíliának. Ennek ellenére mindenki tudja, hogy szemérmessége dacára is köze volt temérdek beteg kórházi ágyakról való „kitakarításához”.

 

Egy politikára fejét adó embernek illik tudnia, hogy minden mozdulatát nagyítóval nézik... Joggal kérdezhetik, hogy miért éppen most tartjuk fontosnak a gyászos körmök esetének felmelegítését. Erre – ha már gasztronómiai felütést alkalmaztunk az előző mondatban – egyszerűségében is bölcs magyarázattal szolgálhatunk. Pistike – családja nagy szomorúságára – már négyesztendős, ám még egyetlen szót sem ejtett ki a száján. Az egyik vasárnapi ebéd alkalmával húsleves került a tányérokba. Amikor Pistike lenyelte az első kanálnyit, tiszta kiejtéssel megjegyezte: „Ez a leves sótlan.” Amikor az asztalnál ülők felocsúdtak döbbenetes csodálkozásukból, így szóltak: Pistike, már azt hittük, hogy néma vagy. Miért nem szólaltál meg egyszer sem a négy esztendő alatt?” Mire a kérdezett a világ legtermészetesebb hangján azt válaszolta: „Mert nem volt sótlan a leves…”

 

Értik, ugye?!

 



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.