2020. augusztus 3., hétfő,  Hermina
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2020. július 18., szombat
Orosházán lebukott az MSZP egyik tagja
Dr. Gurmai Zita fontos és időszerű témákat osztott meg a nyilvánossággal a helyi szervezet új irodájában
Szerző: Kiss A. János
Dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselő, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frakcióvezető-helyettese csütörtökön délelőtt újságírókkal találkozott Orosházán. A Balaton „családbarátok” általi megszerzését, a Széchenyi Lánchíd felújítását, a pénzpazarló tűzijáték ötletének kényszerű, kormány általi visszavonását hozta szóba, hogy azután három témáról részletesebben is beszéljen.

Dr. Gurmai Zita ezúttal is kendőzetlenül fogalmazott

 

Gurmai Zita először a Balaton körüli bajokról szólt.

 

– A koronavírus járvány okozta veszélyt használta ki a Fidesz, amikor például „le akarták nyúlni” a hajózási cég vagyonát, de a balatoni polgármesterek tiltakozása és az országos felháborodás megakadályozta a folyamat megvalósítását – mondta Gurmai Zita. – Ám ennek veszélye most is fennáll. Nem egyszerűen arról van szó, hogy Orbánék lopnak, hanem az egész Balatont meg akarják szerezni, az a vágyuk, hogy mindenestül az ő játékszerük legyen, s csak nekik termeljen. Megdöbbentő, hogy Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke úgy nyilatkozott egy helyi lapnak: a világon mindenütt vannak kiemelt üdülőhelyek, melyek igénybevételét a kevésbé tehetősek nem engedhetik meg maguknak. Ez példátlan diszkrimináció. Azt is mondta, természetes, hogy az említett helyekről kiszorulnak az alacsony keresetű turisták, úgymond, ők majd találnak maguknak olyan helyet, melynek árát ki tudják fizetni, Nyilván ezért épít Orbán és családi köre méregdrága szállodákat, sorompós villaparkokat és egy csomó luxus apartmant a Balaton körül. Álláspontunk szerint a Balatont nem sajátíthatja ki senki, ez a tó minden magyar emberé. Az MSZP frakcióvezető–pártelnökével beadtunk egy javaslatot az Országgyűlésben, miszerint, ha a magyar emberek adójából támogatják ezeket a beruházásokat, akkor ennek a hasznából jusson a magyar családoknak is: a vissza nem fizetendő támogatások összegének feléért ők nyaralhassanak. Ma tízből kilenc magyar családnak egyáltalán nincs megtakarítása. Ezért létre kellene hozni egy pályázatelbíráló Nemzeti Üdültetési Alapot.

 

Látkép a Fidesz "családbarátságáról": se Isztambuli Egyezmény, se EU-s apasági szabadság?

 

Az ellenzéki politikai erők együttműködésével kapcsolatos álláspontját így fejtette ki:

 

 – Ha az ellenzék nyerni szeretne a 2022-es választáson, ahhoz kormányzóképességet kell felmutatnia. A nemzeti konzultációs ívek összegyűjtésébe valamennyi ellenzéki parlamenti párt „beszállt”. Nyilvánvaló, hogy az emberek az egyesült ellenzékre rá mernék bízni az országot. Ehhez az is kell, hogy a pártunk se csak bíráljon, hanem konstruktív javaslatokat is tegyen. Mi egyetlen listát akarunk közös programmal, egy miniszterelnök-jelölttel, közös képviselőjelöltekkel. Mára kiderült, hogy az ellenzéknek van egy bevált eszköze, mely egyszerre szolgálja az ellenzéki megállapodást, segít alternatívát is mutatni, növeli a kormányzóképességbe vetett hitet, és hatékonyan mozgósítja az ellenzéki szavazókat. Ez az előválasztás. Az MSZP új alapszabályában ez az eszköz megtalálható. Ilyen módon lehetőség van a legalkalmasabb jelölt kiválasztására. Az előválasztáson a miniszterelnök-jelölteknek is meg kell méretniük magukat. Közös ellenzéki program és közös akarat kell a győzelemhez. Ellenzéki önkormányzatoknál észlelhető tapasztalat szerint az együttműködésben „finommechanikára” van szükség.

 

Orosházán is gyűjti az MSZP a kamukonzultációs íveket

 

Egy bejelentés is elhangzott Gurmai Zita részéről.

 

– Az Európai Parlament bő egy éve megszavazta a kötelezően biztosítandó, legalább tíznapos „apasági szabadságot”, amely a betegszabadsággal megegyező bérezéssel jár. Ez a családok helyzetét segíti, ahogy a nők és férfiak közötti egyenlőséget, munkamegosztást is. A kormány egy éve tétlen az ügyben, s a szabályozást nem emelte be a magyar jogrendbe. Pedig szükség van erre a tíz napra. Számomra érthetetlen, hogy a deklaráltan családbarát kormány esetében e helyzet miért marad rendezetlen. Az „Apanapok” kampányával szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy megvan rá a forrás, csak a kormány politikai szándékára volna szükség. Februárban jártam Novák Katalin államtitkárnál, aztán közbeszólt a vírus. Most is azok a családok kapnak állami támogatást, melyeknek amúgy is könnyebb a sorsuk.  S említsük meg azt is, hogy a családi pótlék összegét tíz esztendeje egyáltalán nem emelték.

 

Gurmai Zita elmondta, hogy a találkozó előtt az orosházi piacon beszélgetett ott lévőkkel.

 

S egy kép, melyhez az azt követő kommentár fűzhető:

 

Dégi Éva ezt is helyre tette... 

 

Megesett... Bizonyára sokunk számára új hír volt, hogy az MSZP Orosházi Szervezete korábbi irodájából átköltözött a Bercsényi utcába. Az üzletsor kétszintes blokkja elrendezésében, méretében és kivitelében a korábbiaknál jóval méltóbb munkafeltételeket biztosít. Az értekezletek, sajtótájékoztatók tartására kialakított emeleti helyiségben, a tetőtéri elrendezés miatt, nem használható az a jellegzetes, piros színű háttérelem, melyet tudósításaink fotóiról, tévéfelvételekről jól ismerhetnek. A Gurmai Zita mögött látható falsík tervezett kialakítása  a sajtótájékoztató idején még véglegesítésre várt, így nagyméretű betűket helyeztek el ott a párt betűszavas megjelenítésével. Ideiglenes rögzítésüket is egy órácskára kellett megoldani, ezért a (magyar) egészségügyi intézmények általánosan bevett, elegáns módszeréhez nyúltak: átlátszó ragasztószalagot alkalmaztak. Ám vagy a pártsemleges gravitáció, vagy Hollik István (aki egyszerre a KDNP, illetve a Fidesz – a kor és a karrier szavát megértő – tagja, a Fidesz országgyűlési képviselője és kommunikációs igazgatója) szeretetteljes átka érte utol a betűsor „S”-ét: Gurmai Zita mögött rövid úton „nyugalomba helyzete magát”. A pártszervezet mindenese, Dégi Éva felpattant, s pillanatok alatt rendet teremtett az „MSZP”-ben, visszahelyezte a betűt eredeti helyére. Óholliksága  hamarosan bizonyára őszintén (ahogy szokta) megmondja majd a híveknek szánt „tutit”: az „S” betű a szocialista párt nevében csakis Soros Györgyre utalhat.  Íme le is bukott…



<
+++++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.