2020. augusztus 3., hétfő,  Hermina
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2020. július 04., szombat
Ruhr-vidékről a Balaton-felvidékre
Egy festőművész arcéle
Szerző: (SzS.)
A Google-birodalomban pásztázva találtam rá Szent-Györgyi Miklós festőművészre. A kötőjellel különválasztott vezetéknév felkeltette kíváncsiságomat, hiszen ezt a családnevet jobbára „Szentgyörgyi”-ként használják. A Nobel-díjas professzor 1937 novemberében említi először, hogy „belügyminisztériumi segítséggel a névírás helyes alakját Szent-Györgyiként” használja. Ezek alapján feltételeztem: a „megtalált” művészt rokoni szálak fűzhetik a Nobel- díjas tudóshoz, Szent-Györgyi Alberthez. Sejtésem már az első telefonbeszélgetésünk alkalmával bebizonyult... Néhány hét múlva találkoztunk lakóhelyén, Kővágóörsön.

Szent-Györgyi Miklós és feleségeHosszas csöngetés után a ház mögött magasan épült teraszról közeledett a kertkapuhoz. Sudár alakját ősz fej koronázta, melyet körszakállal fonódó bajusz keretezett. Sportos viseletének szolid színharmóniája jó ízlésről tanúskodott. Első látásra éreztem, művészemberrel állok szemközt. Mintha már találkoztunk volna, fesztelenül folyt az ismerkedés. A bemutatkozás számomra jóleső fordulattal kezdődött, arról szólt, hogy a 60-as évek második felében járt Békéscsabán. Abban az időben iparművészeti tanulmányokat végzett Dortmundban – akkor kedvelte meg a bábjátékot. Annak kihatásaként kérték fel a helyi bábszínházi gyermekcsoport tolmácsának, és utazott – az 1964 óta nemzetközi hírnévvel és kapcsolatokkal rendelkező – békéscsabai Napsugár Bábegyüttes rendezvényére.

 

Először édesapjáról, Szent-Györgyi Pálról –a Nobel-díjas tudós bátyjáról – beszélt, aki 1891-ben született Budapesten. Öccsével, Szent-Györgyi Alberttel, a budapesti Ráday utcai lakásban és a Buják melletti Kis-kéri kúrián töltötte gyermekkorát. Középiskolai tanulmányait a budapesti Lónyai utcai Református Főgimnáziumban végezte. Zenei- és jogi tanulmányokat folytatott, 1913-ban jogász doktor lett. 1914-ben hadba vonult, végigharcolta az első háborút, főhadnagyként szerelt le. Azt követően, fiatal jogászként, főispáni titkár volt Esztergomban. A történelem, vagy inkább a politika vihara Berlinbe sodorta, ahol főiskolai szintű zenei végzettségre tett szert; 1925-ben a dortmundi Operaházban koncertmesteri állást kapott. Ez után, 1936-ban Stuttgart, 1943-ban Bécs következett. Mindkét helyen a rádió szimfonikus zenekarának koncertmestereként gyümölcsöztette zenei tehetségét. 1946-ban, amikor még Szent-Györgyi Albert egy békés, boldogabb Magyarország megteremtésért munkálkodott, és csillaga a politika egén is ragyogott, Szent-Györgyi Pál visszatért Magyarországra. Albert öccsével nem sokat lehettek együtt, hiszen a tévútra tért Rákosi-rendszerben mélységesen csalódva, Szent-Györgyi Albert 1947-őszén kényszerűségből Amerikába emigrált. Szent-Györgyi Pállal a hatalom éreztette, hogy tudós öccse „hűtlen” lett Rákosi rendszeréhez. Zenekonzervatóriumi állásából elbocsájtották, tehetsége diadalaként azonban az Operaház zenekarában hegedűs tuttiként alkalmazták. A Szent-Györgyi testvérek térben távol kerültek, de lélekben közel maradtak egymáshoz – meséli Miklós. Nagybátyja, Albert, az Egyesült Államokból segítette bátyját s családja életét. Az akkoriban népszerű IKKA pénz- és segélyküldő intézményen keresztül ajándékokat, lemezeket és pénzt küldött a családnak. Szent-Györgyi Pál 1956 után Kelet-, majd később Nyugat-Berlinbe költözött – a komolyzene világának nagy tehetsége volt ő, szerelmese és virtuóza a hegedűnek.

           

A művész egyik alkotásaJómaga, meséli Miklós,1940-ben, Stuttgartban született, 7 éves volt, amikor elkezdte magyarországi életét. Génjeiben családi örökségként hordozta a művészetek iránti vonzódását. A híres Nagymező utcai zeneiskolában és a Zenekonzervatóriumban végezte tanulmányait. Édesanyjával, 1958-ban, édesapja után mentek Kelet-Berlinbe. Miklós onnan kalandos úton, Nyugat-Berlinbe, majd onnan a Stuttgartban élő nagyszüleihez ment. Először Dortmundban tanult, fúvós hangszeren játszott, betegsége azonban letérítette a zenei pályáról. Művészi fejlődésének következő állomása a düsseldorfi Művészeti Akadémia volt. Ezt követően Essenbe került, ahol 1979-ben kinevezték az egyetem professzorának, a művészeti fakultáson. Az 1972-től 2000-ig tartó időszak festőművész pályájának is felettébb termékeny, sikeres évsorozata volt. A német állampolgárrá válásakor felvett, Nikolaus von Georgi néven számos nagyvárosában mutatkozott be alkotásaival, egyéni és csoportos kiállításokon. Alkotásai az ország múzeumaiban, magángyűjteményben megtalálhatók.

 

A rendszerváltást követően, meséli Miklós, az elbűvölő szépségű Szent-György-hegyen szervezett baráti-rokoni találkozóra kapott meghívást, 1991-ben. A  Balaton-felvidék  festői vidéke annyira megtetszett művészlelkének, hogy telket vásárolt, és kis pinceházat épített rá. 2005-ben aztán végleg Magyarországra költöztek.

 

Filmesek, festők, énekesek telepedtek le ezen a tájon. Szent-Györgyi Miklós aktív résztvevője volt a kiállításoknak, a különböző művészeti programoknak. Sok művészbarátjához, a többi között Cseh Tamáshoz, baráti szálak fűzték. Néhány festményét megtekintve megragadott azok visszafogott, szép színvilága, a képi síkot sajátosan felosztó horizont, amely a néző figyelmét felkelti, az absztrakt és a realista ábrázolás együttes jelenvalóságának felfedezésére irányítja.

 

A „mini tárlat” után elköszöntünk egymástól. Feleségével a hagyományos bridzs partira mentek, én pedig egy szép nap élményeivel hazafelé... Akkor elvesztette már hevét a júniusi nap. A Káli-medence üde, zöld vidékén megnyúltak az árnyak, s a Balaton fölött, az égi paláston, már érlelte bíborát a közelgő alkony. Gondolataim a találkozás emléke körül forogtak. Jó érzéssel töltött el, hogy megismerhettem a világhírű Nobel-díjas tudós unokaöccsét, Szent-Györgyi Miklós festőművészt, betekinthettem élettörténetének rejtelmeibe. Olyan ember arcéle rajzolódott meg bennem, akinek az áthagyományozott családi örökség, a humánum és a művészetek szeretete voltak életútjának vezérlő csillagai.

 

A három Szent-Györgyi testvér: (balról jobbra) Albert, Pál és László

 

 



<
+++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.