2020. február 20., csütörtök,  Aladár és Álmos
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2020. január 04., szombat
Beolvasás a leolvasóknak
Gáz és villamos áram fogyasztásának mérése: eszi, nem eszi, nem kap mást (időpontban)
Szerző: Kiss A. János
Lehet, hogy már csütörtökön – az új év első munkanapján – kiragasztottak egy értesítést Orosháza többszintes épületei egyikének (vagy többnek is?) üveges, lépcsőházi bejárati ajtajára, de az ott lakók csak másnap, pénteken reggel szembesültek vele. A pontos időpontot nehéz lenne behatárolni, mert a papírlapot az üveg külső felületére rögzítették, előzetesen nem kellett senkivel sem beszélniük róla. Ez sem szerencsés dolog, de a bajok sora csak ezután következik.

A kültéri okosító

 

„Nemzeti Közművek H Á L Ó Z A T

 

LEOLVASÓI ÉRTESÍTÉS

 

Tisztelt Ügyfelünk!

 

Az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. megbízásából a DL Kft. évente leolvassa a fogyasztásmérő berendezéseket, amit a vonatkozó jogszabályok értelmében Ügyfeleink kötelesek lehetővé tenni. Értesítem, hogy 2020. év 01. hó 06. napon 16. 45 óra és 17. 10. óra között az Önök lépcsőházában GÁZ fogyasztásmérő éves leolvasás lesz. és villany! A leolvasás legkésőbbi időpontja 01. 13.

 

Tájékoztatjuk, hogy a mérőleolvasás alkalmával a fogyasztásmérő készülékről fényképfelvétel készül.

 

A mérőállás bejelentése az éves elszámláló leolvasást nem helyettesíti.

 

Tisztelettel:

 

(olvashatatlan aláírás)

 

a DL Kft. leolvasó munkatársa”

 

Mi ebben a bibi? Vegyük sorra! Hétfőre jelezték az időpontot – pénteken délután, szombaton és vasárnap már nem nagyon lehet mód annak jelzésére, hogy „halaszthatatlan köz (és/vagy magán-) feladatok ellátása” miatt valaki nem tud otthon maradni a munkatárs  érkezésének idején. Sebaj, a kivétel erősíti a szabályt, jelezni kell(ene) a munkatársnak, hogy számunkra nem jó az időpont, s megbeszéljük meg, mikor tudunk eleget tenni a vázolt törvényi kötelezettségünknek. Csakhogy a munkatárs elérhetőségét nem adják meg! Pedig egy rövid telefonhívással mindenki számára megnyugtatóan megoldhatók lennének az ilyen gyomorgörcsöt előidéző ügyek. A mostani állapotok között szinte értelmezhetetlenek az olyan – a lapon olvasható – megjegyzések, mint annak közlése, hogy a leolvasás végső időpontja január 13-a. Minthogy nem nagyon kínálkozik megoldás egy határidőn belüli új időpont tisztázására.

 

Kétségtelen, a lapocska a Nemzeti Közművek égisze alatt született. Nekik bizonyára összejön annyi bevételük a lakosság befizetéseiből, mely által korrekt, fogyasztóbarát, tisztességesebb szolgáltatásra is futná. Senki ne hivatkozzon arra, hogy ők továbbadták a leolvasás feladatát egy (bizonyára) magáncégnek: ez nem kisebbíti végső felelősségüket. Különösen, ha arra gondolunk, hogy a „nemzeti” jelző a nevükben azt sejteti, hogy nem akárkik. A leolvasó cégről lehet tudni, hogy tizenhárom megyében végez szolgáltatást (többek között fogyasztásmérők évi egyszeri elszámolási leolvasását, fogyasztásmérők hó eleji leolvasását, fogyasztóváltozás miatti ellenőrző leolvasást (időpont alapján), sikertelen leolvasású fogyasztási helyek ellenőrző leolvasását (kiemelt leolvasás) horribilis összegért.

 

Tizenhárom megyében és Budapesten végeznek ilyen szolgáltatást. Van telephelyük Békéscsabán is, de annak telefonszámát nem adják meg,

 

Az áldatlan állapot megoldhatóságára utalva mondjuk el: például az Alföldvíz leolvasói írásban megadják mobil telefonszámukat, s ha szükséges, alkalmas időpont kijelölésében készek megegyezni az ügyfeleikkel.

 

A most tárgyalt ügyben érintett „nemzeti” és leolvasó cégek alighanem fordítva ülnek a lovon: nem szolgáltatóként nyilvánulnak meg, hanem úgy, ahogy egyes hatóságok régen és manapság is szoktak. De ez (több mint) nem áll jól nekik…

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.