2020. április 6., hétfő,  Vilmos és Bíborka
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2020. január 01., szerda
Domnu Mitică
A hazai románság legendás (mitikus) közkedveltje emlékére tartottak tisztelgő estet Gyulán
Szerző: Kiss A. János
Az Álmoskönyv szerint karácsony előtt kellett volna megírni ezeket a sorokat, hiszen még december 13-án, ráadásul pénteken történt mindaz, ami szinte teli torokból nyilvánosságért kiáltott. Nem Luca átka következtében húzódott idáig a dolog, sőt azt mondhatjuk: alighanem jobban illik az ünnepelt Ruzsa János (Ioan Ruja) személyiségéhez a szabadabb, tettre készebb, gyakorlatiasabb újévi hangulat, mint bármi más. Egy lapszerkesztő törekvése mindenütt az, hogy az új esztendő első napján valami felemelő történet kerüljön az olvasó kezébe. Na de kicsoda is Ruzsa János? – kérdezheti felvont tekintettel a hazai románság bármely rendű-rangú tagja, lett légyen lakóhelye bármely románok által is lakott településen, hát még egy laikus. De ha Ruzsa János személyét csak a mindenki számára tévedhetetlenül megjelölő Domnu Mitică-ként említenénk, rögvest helyükre kerülnének a világ dolgai…

Domnu Mitică, aki nem csak a színpadon uralta az estet, hanem a lelkekben is felidézte földi önmagát (A képek forrása: Bóka Mihály videóanyaga)

 

Sokat beszélünk határon innen és túl a nemzeti kisebbségek identitás-megőrzésének fontosságáról, módjairól. Tudósok, néphagyományok őrzői, tanárok, nevelők, szülők, nagyszülők, hivatalnokok – olykor, véletlenül politikusok is – igyekeznek tenni annak érdekében, hogy ne – realistábban: minél később – következzen be a nemzetiségek beolvadása az őket tengerként körülölelő ország(ok) meghatározó nemzeti többségébe. Tanulmányok, jogszabályok, szakirodalmi művek, művészeti alkotások, néprajzi elemek gyakorlati munkálkodásának hosszú sora szegélyezi az identitásmegőrzés/beolvadási folyamatok ki tudja kikötni hol akaró útját.  S akkor természetes közegében megszületik, felnő – s tanulmányai végeztével hazatér – tanít, nevel, s teljes életet él a természetes közegében egy ember, akit csupa szeretetből, kisgyermektől aggastyánig, mindenki csak Domnu Mitică-ként ismer és szólít. Jön és kifejezi mindazt, aki volt, van és lesz magyarországi román lélek.

 

Ruzsa János, amikor már hosszú ideje Domnu Mitică volt

 

Domnu Mitică húsvér emberként, s minden oktatói, nevelői, művészeti diplomája mellett sem lett szabvány szerinti „tanár úr”. Ha vagyunk is sokan, akik nem ismerhettük őt személyesen, immár halálát követően számunkra is kirajzolódik életművében az (az ilyen nagy szavakat bizonyára nem nagyon szívlelhette), hogy mást sem tett, minthogy mindenkori tanítványai, s azok hozzátartozói a mindennapokban, megörökölt közös múltjukban megőrizzék az itt élő románság értékeit, egyediségét, látásmódját. Azt is mondhatnánk, reneszánsz ember volt, akinek 67 megélt esztendejét végtelenné teszik céljai, törekvései, s talán olykor-olykor tévedései, essenek meg azok a köz- vagy a magánélet mezején. Ha sírni-, vagy nevetnivalója akadt, valahogy az is összemosódott a nemzetisége néplélektanával. Beavatatlanként nem tudom megmondani, hogy mennyire tisztelték kortársai, de hogy szerették, az biztos, ahogy az is: ma olyanok ugyancsak rajonganak érte, akik nem ismerhették.

 

Táncpárbaj a múltban - eláruljuk, ki lett a győztes?!

 

Az említett estén sokan összegyűltek megemlékezni róla a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium épületében.  A színházterem színpadának szemközti határolóján álló vetítővászon volt hivatva arra, hogy megidézze Domnu Mitică alakját és szellemét. Beszélt (akkori és mai) hallgatóságához, megmutatta szépséges (mondjuk úgy) néprajzi gyűjteménye egyes darabjait, s ami a legfontosabb: láthattuk táncolni őt. Korát meghazudtoló lendülettel, kifinomultsággal, szenvedéllyel, s amit esetében még hangsúlyozni is érdemes, fegyelmezettséggel, ám szívből jövően.

 

Ez bizony - stílszerűen - nem valamiféle protokolláris rendezvény volt

 

Alakját szavakba öntötten Czeglédiné dr. Gurzó Mária és Boka Tibor idézte fel. Hol egy levetített, immár archívnak tekinthető felvétel, hol egy szavalat, de legjobban talán a másvidéki táncosok szívből jövő fellépése, a zenekar örömzenélése segített eljutni életszemlélete mélyebb megismeréséhez. Még egy zenész – hegedűjét letéve –, s egy énekes is táncra perdült. Hogy úgy mondjuk: autentikusan. (Apróság: a halálhírét bejelentő korabeli híradófelvétel bevezető mondatát a hír elmondása után ismét bejátszotta a helyi „technika ördöge”; a közönség – így ott lévő hozzátartozóival együtt – jót derült ezen; ám kegyeletsértésről semmi ok beszélni, alighanem Domnu Mitică nevetett volna legjobban ezen…)

 

Összhang ég és föld között

 

S vajon hogyan írhatnánk le leghívebben a közönség részvételét ebben a páratlan élményt nyújtó estben? A fergeteges produkciókat felállva kinyilvánított, tomboló tapsviharral, szűnni nem akaró ovációval hálálta meg.

 

Az ünnepelt két gyermeke

 

Igazán megható pillanatok tanúi lehettek a jelenlévők, amikor Ruzsa János lánya és fia, valamint felesége is megszólalt a színpadon.  A nővér bejelentette, hogy alapítványt tesz apjuk emlékének továbbvitelére, mellyel minden évben a gyulai román iskola ama tanulóját kívánják egy plakettel díjazni, aki sokat tett a románság kultúrájáért.  (A két testvér is ennek az iskolának volt a tanulója, édesanyjuk pedig ott is tanított.) A hölgy arra a fontos körülményre ugyancsak utalt, hogy édesapjuk amellett, hogy bölcs ember volt, a humor is mindenkor, mindenhová elkísérte őt. Ruzsa János felesége pedig megjegyezte: az itt bemutatott műsor olyan volt, mintha a férje odaföntről koreografálta volna… S bejelentette: férje gyűjteményének egy részét – így például ezernyi archív kazettáját – a gyulai román iskola igazgatójának gondjaira bízza.

 

Ruzsa János felesége (balra) bejelentette: a gyulai iskola igazgatójának, Czeglédiné dr. Gurzó Máriának (jobbra) kezébe teszi le adományát

 

Mit láthatott meg egy kívülálló ebből az estből? Azt mindenesetre, hogy egy jó ember a rendelkezésére álló röpke évtizedek alatt segített sok-sok esztendőre megőrizni, megújítani  népcsoportja identitását, s ennek hatása abban is megnyilvánul, hogy az általa imigyen „megfertőzöttek” továbbviszik mindazt, ami büszke és megbecsült nemzetiséggé teszi a magyarországi románokat. Milyen tanító, tanár volt? József Attila gondolata adja meg értékelését: „Én egész népemet fogom/nem középiskolás fokon/taní-/tani!”

 

Ruzsa János, a „PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” kitüntetettje. Ruzsa János 1941-ben Méhkeréken született, román nemzetiségi családban. Kicsi korától kezdve szerette a néptáncot, rigmusokat, csujogatásokat. Eleven lexikonként jó ismerője a román népi hagyományoknak. Tanított Körösszegapátiban, Körösszakálban, Vekerden. A tanítás mellett fizika tanári és mesterkoreográfusi végzettséget szerzett.  Nyugdíjasként hat évig tanított Pusztaottlakán, Battonyán, Eleken, Medgyesegyházán, Lőkösházán és Dombegyházon. „Domnu Mitică” – ahogy a különböző generációk ismerik – tisztességet, becsületességet hozó és továbbadó, nyughatatlan, derűs, életvidám, örökmozgó ember. „Domnu  Mitică” – mély, igaz keresztény hitet sugárzó egyéniség. „Domnu  Mitică” – aki rohanó világunkban képes rávenni embertársait, hogy elgondolkodjanak eddigi életünkön és fontossági sorrendet állítsanak fel.  Ruzsa tanár úr tisztalelkű, érzékeny, szerény ember, a hazai román nemzetiség méltó példaképe. (A kitüntetés indokolása, 2008.)



<
++++++++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.