2018. november 18., vasárnap,  Jenő
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2018. október 14., vasárnap
Tárd ki a szíved!
Urbancsek Márta költő irodalmi estje a mezőberényi Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központban
Szerző: Zsidov Magdolna
Ritkán átélhető élménynek lehettek részesei azok, akik Urbancsek Márta költőnő irodalmi estjén, október 12-én, pénteken jelen tudtak lenni. Meghitt hangulatú könyvtári teremben gyülekezett a közönség, akiket a költőnő egyenként üdvözölt, mintegy belépőt nyújtva át egy mély lelki rezonanciával dúsított légkörbe, ahogyan az – az est végére – kiderült.

A megnyitás pillanata: (balról jobbra) Molnár Lajos, Urbancsek Márta és Benyovszky Pál

 

Molnár Lajos író, költő, a kulturális központ munkatársa nyitotta meg kedves szavakkal az estet, üdvözölte a jelenlévőket, a közreműködő művészeket. Benyovszky Pál Márton, az est moderátora kötetlen hangulatú, mégis valamilyen szinten előre koreografált programot kínált, amelyben, mint mondta, önmagáról szűkszavúan, a verseiről annál többet kíván hallatni Urbancsek Márta. A költőnőt idézve: személyét, belső lényének mélységeit, csakis a versein át lehet igazán megközelíteni. A dióhéjba szorított önvallomáshoz és a felolvasott versekhez hangolódó énekeket az ifjúkori barát, Hajtmann Ildikó énekművész tolmácsolja. De nővéréről, kettőjük kapcsolatáról vallva megszólal a testvér, Balog Zoltánné is – vetítette előre a várhatóakat.

 

A program ismertetése után Benyovszky Pál Márton olvasta fel a kiválasztott költemények közül a Kamasz korom legszebb nyara és az Édesanyám hegedűje című verseket – pátoszmentes, megható egyszerűséggel.

 

A verseket követően rövid beszélgetést hallhatünk. A közönség megtudhatta, hogy a költőnő mezőberényi születésű, a gyökerei is ide kötik. Boldog családi életben teltek gyermekkori évei, és amióta megtanult írni, olvasni, azóta ír és olvas verseket, és mindent, ami értelmét, lelkét átitatja. Lehet mondani, a líra öröktől fogva jelen volt az életében. Humorosan megjegyezte, hogy verseivel először a családját „boldogította”, tőlük várt elsősorban kritikát, véleményt. Húgával sok nevetéssel, vidám hangulatban elemezték ki egy-egy versét, amihez a hirtelen támadt gondolatait az éjjel-nappal kéznél tartott papírlapra jegyzetelte le. Sok verset írt, amelyek egy részét megőrizte, másik részét megsemmisítette.

 

A családalapítás, három gyermekének születése, a napi teendői egy időre kivették kezéből a tollat. Házasságának kudarcba fulladása, válása, az átélt fájdalom újra visszataláltatta a lírához, a versírásba fojtotta lelki gyötrelmeit, azokban oldódott.

 

Benyovszky Pál Márton ismét felolvasott drámai hangvételű költeményeket, úgy, mint az Egy próféta sem kedves az ő hazájában; az Isaiás (angyali kép az emberhez küldöttségről) és egy döbbenetes erejű verset, a Kintsugi címűt, ami a japán törött tárgyak filozófiája után azt feszegeti, vajon hányszor törhet el egy élet?

 

A moderátor ez után a költőnő Istennel való mély kapcsolatáról érdeklődött, ami szinte valamennyi versén átszűrődik. A feltett kérdésre a következő választ adta a költőnő: őszinte embernek tartja magát, a versei is azok, nem kendőz, nem szépít, csakis kizárólag önmagát adja. És bármilyen életutat jár be egy ember, az Istenre találás által dől el, kiből mi lesz, így, ilyen alapon nem a múlt, a jövő számít. 

 

A testvér, Balog Zoltánné Hajtmann Ildikó egy gyönyörű moldvai népdalt énekelt az eltitkolt szerelemről, amely csak megérinti a szívet, aztán, mint az őszi avarban a lábnyomok, elsodródnak a falevelekkel, de nyomuk a leveleken valahol eltemetődik, ahogy a gyötrelem a lélek rejtett zugában.

 

Az éneket ismét versek követték Benyovszky Pál Márton tolmácsolásában. Ezek is megrázó élményt nyújtottak, hallgatásuk magas feszültségű rezgésekkel érintették meg a hallgatók szívét. 

 

A drámai hangulatú versek után egy bájos, kedves jelenség, a költőnő húga, ringató rímekben vallott nővéréről, kettőjük kapcsolatáról, és olvasott fel tőle néhány kedves, játékos „humordrazsét”.

 

Ezt követően egy döbbenetes erejű dal, Leonard Cohen Hallelujája következett Hajtmann Ildikó hangjával. A szemek, az átélés nyomán kibocsájtották a „folyékony érzelmet”, ami igazolta, csak lélekkel megtöltve lehet többet nyújtani, mint a művészet tárgyi ténye. 

 

A moderátor kérdése ismét a költőnő önmagáról valló bemutatkozását firtatta. De mit is mondhatna az, aki nem szeret önmagáról beszélni? Mi másról beszélhetne, mint a gyökereiről: szüleiről, a családi fészekről, ahol mindenkinek kijutott az az öröm, hogy a hivatása lett a foglalkozása. Sajnos, neki nem lett ebben osztályrésze, de egy megadatott neki:  otthon, a belső szobájában azt tehetett, amire vágyott: írt, írt, írt… és ír.

 

Mint a következőkben kiderült, Hajtmann Ildikó nemcsak kiváló énekes, de nagyszerű előadóművész is. Mielőtt felolvasta a választott verseket, felidézte Hegedűs Géza író gondolatát: „A művészet más éghajlatra viszi az embert.”

 

Az elhangzott versek sorából, egyetlen versszakot idéznék, ami megérintett. S miért ne írhatnám le, hogy mi lett rám hatással, mert ha nem lett volna visszhangja bennem, akkor erről az estről sem írtam volna: „ez egy nagy blabla, hogy tárd ki a szíved/ senki nem szereti, ha magadat adod/ senkit nem érdekel, akkor meg minek/ te magad hiszed, hogy ez a feladatod/”.

 

Hajtmann Ildikó A költőnő arra kérdésre, hogy mi motiválja a versírásra, azt a választ adta, hogy bár sok a szenvedés, a bánat, a hibás döntés, de ami leginkább motiválja: ő már tudja, hogy a halál „le van győzve”. A hit, a tiszta választás átvihető a „túloldali” életbe.   

 

Hajtmann Ildikó az est zárásaként mondta ezt az idézetet: „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik”, ilyen alapon nincs mit megbánni az embernek. Ennek pecsétjeként énekelte el Edith Piaf dalát, a Nem bánok semmit sem.

 

Cikkírói utózönge: sajnos az emberek többsége nem mer magára maradni a gondolataival, így a leginkább magára maradottabb ember: a gondolattalan ember. Az, akit soha nem érintettek meg a belső kérdései. Az embernek szüksége van magára, arra, hogy beszédbe elegyedjen önmagával. Ezen alkalommal minden jelenlévő kapott inspirációt arra, hogy amikor lesújtottnak érzi magát, forduljon befelé és beszélgessen a belső énjével, találjon arra a Valakire, aki utat mutat, és aki felszabadít.

 

Végszóként: egy mélyen érző, gondolkodó költőt ismerhettünk meg, akinek az ez idáig irodalmi lapokban, antológiában való megjelenés után, minden esélye megvan, hogy a nagyok közé soroltasson.



<
+++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.