2018. november 21., szerda,  Olivér
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2018. január 04., csütörtök
„Lakszövös” tragikomédia Orosházán
A jog olykor figyelembe veszi a társadalmi körülményeket, máskor meg a szabályok betűszerintiségére esküszik – ugyanabban az ügyben?
Szerző: Kiss A. János
Bűncselekmények, belső békétlenség, a szabályoknak fittyet hányó működés, szinte semmilyen megoldást nem eredményező vezető- és vezetőségváltozások, lassan leépülő állagmegoldási feladatok, szabálytalan nyilvántartási és pénzátcsoportosítási ténykedés, szervezeti és irányítási káosz – néhány rákfene azok közül, melyek évek, s talán évtizedek óta rongálják az Orosházi Lakásszövetkezethez szegődött tulajdonosok idegrendszerét, más szerveit és pénztárcáját. Mintegy 1200 szövetkezeti tag hozzávetőleg ennyi ingatlanját bízta a jó gazdának remélt és hitt „közösre”, s ebből következően több ezer orosházi polgár életét, mindennapjait emésztik az említett méltatlan állapotok. S menekülési út sem nagyon létezik. Az egyik korábbi elnök ellen alig két hónapja – jelentős vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezelés bűntette miatt – immár jogerősen ítélet született: folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megsértése miatt 1 év börtönbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztették. (S vajon hogyan nem vette észre ezt senki, annak idején?!) A volt elnököt a bíróság kötelezte arra is, hogy fizessen meg az Orosházi Lakásszövetkezetnek 10 millió 518 ezer 810 forintot, továbbá ugyancsak állja a több mint kétmillió forintos bűnügyi költséget. (Kimutatások híján „csak” ennyit sikerült rábizonyítani.) De ezzel a tagok koránt sincsenek kinn a vízből… Közülük ketten az Alkotmánybíróságtól kérték a sorok rendezésének további lehetőségét, de nem találtak meghallgatásra. Úgy tűnik, a jog- és az igazságszolgáltatás útvesztőiben el is veszett a megnyugtató rendezés lehetősége. Mi lesz most?

Orosházán se szeri, se száma a lakásszövetkezet évek során felhalmozódott áldozatainak

 

Az említett tulajdonosok (ezután csak tulajdonosokként említjük őket) a Gyulai Törvényszék egy 2016-ban, illetve az Orosházi Járásbíróság még 2014-en, I. fokon hozott ítélete miatt fordultak az Alkotmánybírósághoz (AB). „Első körben” az ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték. (Később kiegészítették indítványukat a Polgári Törvénykönyv egyes szakaszainak hasonló elbírálásával is.) Ám az AB 2017. november 7-én úgy határozott, hogy ezt az alkotmányjogi panaszt elutasítja.

 

Hat éve tudott: sok pénz hiányzik

 

Ennek a fárasztó szövevénynek egyes hangsúlyos állomásain érdemes egy kicsit elidőznünk. Sorozatos botrányok után a lakásszövetkezet felügyelő bizottsága a 2011. májusi küldöttgyűlésen javasolta, hogy ne fogadják el a 2010. évi egyszerűsített beszámolóját. Így is lett, a lakásszövetkezet vezetőségének egy része le is mondott, aki meg nem, azt leváltották. Annak az évnek őszén egy könyvvizsgáló jelentést készített a szövetkezet 2007-2010-es időszakának pénzügyi felülvizsgálatáról. Megállapította, hogy a könyvvezetés nem volt megfelelő, a valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetet csak a tag és nem tag tulajdonosok egyéni elszámolásainak helyesbítése után, a főkönyvi adatok újrakönyvelésével lehetne megállapítani. Magyarán: e téren a szövetkezetről semmilyen objektív kép nem lehetséges megállapítani. Mondhatnánk: a vizsgálati anyag a megoldás útját, kulcsát is tagság kezébe adta. Ha élnek vele, már régen kinn lennének a vízből. Ám a tagság ennek költségeit nem volt hajlandó vállalni. (Pedig, ha megteszik, utána akár perelhették volna ennek összegét a felelősöktől.)

 

Alapok nélküli gazdálkodás – lehetséges ilyen?

 

Az a fura helyzet állt elő, hogy a 2010-es beszámolót nem fogadták el, ám a 2012-es évre vonatkozó (ki tudja, milyen alapokra épült 2012-es költségvetési tervet igen. A tagság egy része ezt megtámadta bíróságon, ám keresetüket jogerősen elutasították. A káosz (ez által is) fokozódott: a 2013-as évre már nem is készült költségvetési terv, a költségvetési előirányzat tervezésére, jóváhagyására nem került sor. A szövetkezet alapszabálynak lehetőségével élve a szövetkezet a 2012-es (nem nagyon megalapozott) költségvetés alapján – mondjuk úgy – gazdálkodott.

 

Ezt a „katyvaszban kotorászást” a tagok egy része megelégelte, s 2012-2013-ban csak részben voltak hajlandók befizetni a részükre megállapított közös költséget. (Az AB-indítványt előterjesztők is közéjük tartoztak.) A szövetkezet most intézkedésképesnek akart mutatkozni: rögvest felhívták a „renitenskedőket” tartozásuk megfizetésére. Eredménytelenül. ezért fizetési meghagyást bocsájtattak ki a közjegyzővel. Pereskedéssé fajult a dolog. Indítványozóink a szövetkezet keresetének elutasítását kérték, egyaránt vitatták annak jogalapját és összegszerűségét is. Abból indultak ki, hogy a szövetkezet nyilvántartási rendszere (ha azt annak lehet nevezni) alkalmatlan volt a követelés kimutatására. Emlékeznek: a 2010-es évről nem készült elszámolás, költségvetési előirányzat sem. Egyszerűen: honnan tudhatta volna bárki is, hogy van-e tartozásuk, vagy sincs?

 

Frakcionált szakértés, bírói liberalizmus, vagy mi…

 

A bíróság szakértőt rendelt ki, aki többször is módosította szakvéleményét, melyet a szövetkezettől kért iratokra, adatokra alapozta. Az indítványozók ezt elfogultsági alapnak tekintették, aám a bíróság elutasította kifogásukat. További eljárási bonyodalma után a bíróság először úgy döntött, hogy az indítványozóknak ugyan volna iratmegtekintési jogosultságuk, ám a szakértői vizsgálat alapját képező iratokba mégsem tekinthetnek be, azok nagy mennyisége miatt, s azért sem, mert sem a bíróság, sem a felek nem rendelkeznek a szükséges szakértelemmel… Így a könyvelési adatokba az indítványozók egyelőre nem tekinthettek bele. Ám az indítványozók sorra-rendre vitattak minden egyes iratot és adatot, a bíróság kénytelen volt meghátrálni: felhívására a szövetkezetnek csatolnia kellett a szóban forgó iratokat. A bíróság – ahogy mondani szokás – némi „jogászkodás” beiktatásával azt állapította meg, hogy a lakásszövetkezet keresete 90 százalékban alapos volt. Az indítványozók fellebbezése révén az ügy a Gyulai Törvényszék elé került, mely alaptalannak találta azt. Indoka? Úgy ítélték meg, hogy úgynevezett „kisértékű perben” fellebbezésnek csak akkor van helye, ha az első fokon eljáró bíróság lényegesen megsérti az eljárási szabályokat, vagy az ügy érdemi elbírálásának alapjául szolgáló jogszabályt tévesen alkalmazzák. A törvényszék is úgy vélte, hogy az adott évre vonatkozó részletes elszámolás elkészítése előtt is terheli a lakásszövetkezet tagját a vagyoni hozzájárulás megfizetésének kötelezettsége. (S vajon miként kell erről gondolkodni, ha soha nem készül el az az elszámolás?!) A bíróság(ok) kimondták: e kötelezettség akkor is terheli a tagokat, ha vitatják a szövetkezet gazdálkodását, határozatait.

 

Felelnek-e a bírók a munkájukért, s ha nem, miért nem?

 

Alighanem e ponton „sokallhattak be” az indítványozók, s fordultak az AB-hoz: alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő, mert úgy vélték, hogy amennyiben a döntésre okot-jogot adó szabályok nem fedik le élethelyzetüket, távol állnak az igazságérzetüktől, s hasonló körülmények országosan fennállhatnak, akkor ideje lenne nagyobb összhangba hozni a jogot és az igazságot. Eredetileg a bírósági döntések alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, az orosházi bíróság ítéletében foglalt követelés felfüggesztését kérték. Az AB hiánypótlási felhívására kiegészítették az indítványukat a Polgári Törvénykönyv és a tételesen a bíróságok eljárásait, ítéleteit kifogásoló érvekkel. Példálózva, tallózva közöttük, álljon itt néhány gondolat: a törvény előtti egyenlőség sérülése; elszámolási igény elutasítása; a tisztességes, részrehajlás nélküli eljárást érintő sérelem; a fizetési kötelezettségeknek be nem csatolásának engedélyezése. Az indítványozói érvek között szerepelt az is, hogy a bíróságok nem vették figyelembe: a lakásszövetkezet könyvelése annyira hiányos volt, hogy az utóbb nem is volt rekonstruálható.

 

Az indítványozók (nyilvánvalóan jogi képviselőjük szakértelmére alapozva) az ügy – amúgy nem nagyon megrajzolható – határait jelentően feszegették azzal, hogy társadalmi léptéket érvényesítve kifogásolták: „az eljáró bírák nem felelnek önmagukért, ők nem egyenlők a törvény előtt, mivel nem felelnek a munkájukért, míg mindenki más igen”. Jogi álláspontjuk eljárási esszenciáját ezzel az alkotmányos hivatkozással foglalták össze: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el”.

 

Klasszikus kérdés: jogszolgáltatás és/vagy igazságszolgáltatás?

 

Az AB az elutasító határozatát hosszasan és részletesen indokolta. Az alaphelyzet: az indítványt az AB befogadta, ám elutasította. Ennek szövegében elcsemegézhetnek az ügyvédek, de a köznapi szemlélődőt nyilván inkább a jog és a társadalmi igazságosság „egybevágóságának” aránya érdekli. Elvileg a kettő nem tér el egymástól, a gyakorlatban a jog szempontjait egyéb érvek is árnyalhatják. Úgy tűnik, itt sincs ez másként.

 

Az AB terjedelmes határozatának megítélését jobb az egyes olvasókra bízni. Az AB-határozat 45. pontját ezért szemelvényként mellékeljük, betű szerinti hűséggel: „A per tárgya közös költség tartozás megfizetésére kötelezés volt a 2012–2013. évek vonatkozásában, a közös költség mértékét 2012. évre a 16/2012. (03. 29.) küldöttgyűlési határozat állapította meg, amelynek bírósági megtámadása nem vezetett eredményre, így azt vitathatatlanul jogszerűnek kell elfogadni. A 2013. évre vonatkozó fizetési kötelezettség is – a tárgyévre vonatkozó költségvetés vizsgálata és az ennek eredményeként készült részletes szakvélemény – éppen az elmaradt elszámolást pótolta. A bíróságok arra is rámutattak, hogy a lakásszövetkezet esetleges, jogszabályoknak meg nem felelő működésével kapcsolatos jogviták, az elszámolás elmaradása nem mentesítenek a közös költség megfizetésének a kötelezettsége alól, mivel ez rövid időn belül a lakásszövetkezet teljes működésképtelenségéhez (és pl. valamennyi közüzemi szolgáltatás kikapcsolásához) vezetne. A lakásszövetkezet (annak szervei) működésével kapcsolatos jogvitákat az Lszv. 9. §-a szerint kell kezdeményezni.” A 46. pontban pedig ez áll: „Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy nem helytálló az indítványozóknak az az állítása, hogy a bíróságok nem vették figyelembe a bizonyítási indítványukat.”

*

Megkérdeztük az indítványozók egyikét, aki egyelőre nem kívánja megnevezni magát, hogy mit tesznek, tesznek-e valamit ezek után?

 

– Természetesen, a magam részéről tovább folytatom a megkezdett küzdelmet. Az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulok, továbbá ügyvédemmel vizsgáljuk annak a lehetőségét is, hogy esetleg van-e mód perújrafelvételre a volt elnök elleni jogerős ítéletet kapcsán, hiszen az őt marasztaló jogerős ítélet egyértelműen kimondta, hogy a szövetkezet pénzügyei, könyvelése, működése 2007- 2011 között áttekinthetetlen volt és szabálytalanságoktól hemzsegett. E tény, álláspontom szerint, természetszerűen kihatott – például a számviteli törvény folytonossági elvének alapján – az említett időszakot követő évekre, sőt, hatása van egészen a mai napig!

 

Az indítványozó elmondta, hogy jelenleg is folyik peres eljárás a szövetkezet ügyében. Sőt, más irányú per is folyamatban van, de egy rendőrségi feljelentésen ugyancsak dolgoznak, mi több, újabbak is születőben vannak, melyek eredményéről természetesen beszámolnak majd. Jelezte, hogy közben barátaival – élve tulajdonosi jogaikkal, kötelességükkel – számtalan ügyben írásos beadványok, kérdések révén igyekeztek a szövetkezet vezetésétől, a küldöttgyűléstől választ kapni, intézkedést kérni – úgy véli, nem sok sikerrel. Ennek ellenére sem fogják feladni – tette hozzá – mert szeretnék elkerülni, hogy esetleg megismétlődjön a 2007 - 2011 közötti rendezetlen időszak.

 

– Elég volt a gázkikapcsolás réméből, a város adófizetőinek pénzét megcsapoló „koldulásból”, a pluszként kivetett 7 ezer forintokból, az egyre pusztuló, lerobbant házak, a Kossuth utcai lakások életveszélyes külső burkolatának látványából, abból hogy nem fizetők százai helyett mi fizessünk, meg abból is, hogy netán ismét, bármi okból megrövidítsenek bennünket akár tízmilliókkal – fűzte tovább gondolatait az említett indítványozó.  

 

A helyzet összegzéseként azt is szükségesnek tartotta elmondani, hogy az Orosházi Lakásszövetkezet helyzete országosan korántsem egyedi. A közel 70 ezer lakást kezelő LOSZ – Lakásszövetkezetek Országos Szövetsége –, melynek tagja az Orosházi Lakásszövetkezet is, a 2015. évi mintavétel alapján jelezte: számításaik szerint 2015-ben a kintlévőség, tehát a be nem fizetett rezsiköltség, országosan  mintegy 9,5-10,5 milliárd forint volt. Ennek értelmezéseként az indítványozó hozzátette: lényegében a rendesen fizetők ennyivel „támogatták” a nem fizetőket – évek óta biztosítva részükre az ingyenes lakhatást, fűtést, világítást és egyebeket. Az Orosházi Lakásszövetkezet esetében is…

 

Hogy miért tűri ezt (például) az Orosházi Lakásszövetkezet tagsága, amikor nyilván az egyes tulajdonosok felháborodnak azon, ha a sarki boltban akárcsak 10 forinttal is túlszámlázzák a vásárlásukat? Az indítványozó azt mondta, ez egy külön – terjedelmes – beszélgetés tárgya lehetne. Ám azt megpendítette, hogy szerinte tényként kezehetjük: a mindenkori kormányok képtelenek ezzel az óriási problémahalmazzal mit kezdeni – több millió ember él ilyen lakásokban –, így az egyszerűbb megoldást választva mintegy elhárítják a saját felelősségüket, s a „lovak közé hajítják az istrángot”.

 

Beszélgetőtársunk egy példát említve világított rá a helyzetre:

 

– A lakásszövetkezetekről szóló, 2004-ben született törvény például úgy rendelkezik, hogy a szövetkezetek elnöki tisztségének betöltéséhez elegendő egy érettségi bizonyítvány is. Ez lenne a „szakképesítés”. A LOSZ 2012. évi állásfoglalása is lényegében kimondja: olyan emberek vezetnek, vezettek szövetkezeteket, akiknek semmiféle szakképesítése, szakmai előélete, gyakorlata nincs, akik sem jogi, sem pénzügyi, sem építészi, sem műszaki, sem ingatlankezelői képzettséggel, gyakorlattal nem rendelkeznek, ám sok százezer forintos fizetésért teszik azt, amit. A hozzáértés hiányának egyértelmű végeredménye az, amit országszerte és helyben is láttunk a lakásszövetkezetek évtizedes működését szemlélve. A helyzet kialakulásához elengedhetetlenül szükség volt és van a tulajdonukkal felelőtlenül, nemtörődöm módon bánó tulajdonosi tömegekre is. De hát nincs olyan lakodalom, ami örökké tartana, magyarán  – a kialakult helyzetet látva – egyre közelebb az az idő, amikor a „lakodalom” árát ki kell fizetni… A baj csak az, hogy ezt a számlát mindenkinek fizetnie kell, a gondolkodni, cselekedni akaró és képes kisebbségnek is. Pedig nem így lenne igazságos, korrekt, európai, civilizált – talán még törvényes sem!



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

2018. február 07. 23:32
yoco
Tarol a hozzá nem értés, a közöny és az ebből adódó helyzet kihasználása.
2018. január 27. 00:55
yoco
A jelenlegi elnök - az utóbbi 6 év alatt a 6.(újrázva)- akinek ugyancsak nincs semmiféle szakmai képesítése és vezetői gyakorlata - mint sokaknak az országban, két lakásszövetkezeti tagot perel, mert megsértődött azon, hogy az OrosCafe nevű közmédia számára adott nyilatkozatára reagálva, többek között a vezetői tisztségre való alkalmasságát vitatták. Megy a gőzös, megy a gőzös, .... addig ameddig!