2017. október 18., szerda,  Lukács
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2017. július 19., szerda
„Talán itt felejtettek”
Bánki Mihály (1918 – 2015)
Szerző: M. Szabó Mihály
A hírlapíró egy csodálatos emberről ír, akit tulajdonképpen nem is ismer személyesen, de mintha mégis, már ezer éve. Bánki doktor hosszú és tartalmas életutat járt be, az író így bátran állíthatja, keveseknek ad ilyen ajándékot a sors! Hiszen ki mondhatja el még magáról, hogy egy fagyos téli reggelen maga Móra Ferenc kíséri el őt, kis barátjával az óvodába? Ki, hogy egy véletlen találkozás folytán kezet foghat magával a kormányzóval, de ami ennél fontosabb, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tanítványa lehet! Életének nagyobb részét szülővárosában, Szegeden tölti, de Mezőhegyes is magáénak vallja. Erről mi sem árulkodik jobban, mint az 1995-ös „A Városért” emlékérem, és a napokban avatott emléktábla a Gyulai Pándy Kálmán Kórház Mezőhegyesi Részlegének falán, és a kórház dr. Bánki Mihályról elnevezett szárnya.

Mityko_Zsolt_polgarmester__Banegyes_.jpg

 

kicsi-Dr._Banki_Mihaly.jpgMár maga a felsorolás…! A hírlapíró elképzeli, mint visz be egy balhorgot bokszpartnere bordái közé, majd (mivel éppen arra szottyan kedve) kapáslövészetben megnyeri az országos bajnokságot. Mindig is ez a pontosság jellemzi, no meg az emberszeretet. Egy megható történet: fiatal lány érkezik a kórházba édesanyjával, görcsös hasi panaszokkal. Mint később kiderül, nemrégiben szült, és mivel nem akarja, hogy fény derüljön dicstelen helyzetére, a babát egy árokparti gazba rejti. A doktor nem hagyja annyiban, munkatársaival szekérre pattan, megkeresi és megmenti a csecsemőt. Az édesanya huszonöt évvel később hálálkodva jelentkezik immáron mérnök fiával, hogy köszönetet mondjon a főorvos úrnak.

 

Eredetileg tengerésznek készül, ám miután terve meghiúsul, az orvosi pályát választja. Kezdetben az élettani intézet gyakornoka, majd ösztöndíjat kap és egy berlini klinikán dolgozik négy hónapig. A következő állomás, a Humboldt egyetem ösztöndíjával Svédország, ám az érzelmek, Magyarország és a családja iránti szeretete itthon tartja őt. Átéli a II. világháború nyomasztó pillanatait: katonaság, front, légitámadások. Élni akarása segíti át a nehéz időszakon, és talán a szerencse is sokszor mellé szegődik.

 

1946-ban a Makói Kórház alorvosa, először a belgyógyászati osztály, majd a nőgyógyászat. Mi sem tükrözi jobban az akkori politika természetét, bár nem is tudja miért, elviszik egy félórás kihallgatásra, melyből aztán másfél év lesz. Hét börtönt megjár, több társát felakasztják, ő, hála a sorsnak, megmenekül! Ez időben egy fegyintézetet megjárt embernek, még ha ártatlanul is ítélik el, bizony nem túl jó híre van, így nehezen sikerül visszatérnie szakmájába.

 

1952-ben Mezőhegyesen keresnek nőgyógyászt, ahol 1961-ig alorvosként tevékenykedik. Hozzászokik, majd megszereti a kis települést, annak lakóit, kellő szakértelemmel és emberséggel látja el a betegeket. Kedveli a zöld környezetet, a gyönyörű parkokat. Munka pedig akad bőven. 1953 táján egy év alatt már ötszáz szülést vezet le, és igyekszik a kórháznak modern műszereket, felszereléseket beszerezni.

 

Harminc évet tölt a dél-alföldi helységben, az utolsó tizenhat évet kórházigazgatóként, ez alatt az idő alatt létrehoznak egy rendelőintézetet és egy emeletes belgyógyászati osztályt. Itt éli meg az 1956-os eseményeket, a pesti „srácok” részére a kórházból is juttatnak el kötszert, gyógyszert egyaránt.

 

1980-ban nyugdíjba vonul, és családjával Szegedre költözik. Tevékenyen tölti nyugdíjas éveit is. Érdeklődése a világ eseményei iránt töretlen. A könyvek, az olvasás mindennapjai részét képezik, és nem veti meg a technika vívmányait sem. Meg akarja és meg is tanulja a számítógép, az internet kezelését, melyben unokája nyújt segítséget. Kis túlzással, a fél világgal e-mailezik. Természetesen tőle is megkérdezték, mi a hosszú élet titka, melyre csupán ennyi volt válasza: – Talán itt felejtettek.



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.