2017. december 13., szerda,  Luca és Otília
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2017. június 05., hétfő
Kiskirály urak és elvtársak?
Takács Ferenc az MSZP-t ostorozta sajtótájékoztatóján, de jutott csapásaiból egyes Fidesz-közelieknek is
Szerző: Kiss A. János
A Fidesz tótkomlósi szervezetének elnökeként, „Derüljön ki az igazság!” címmel tartott sajtótájékoztatót a minap Takács Ferenc, aki a helyi önkormányzat képviselője, tanácsnoka, egyben tagja Békés Megye Önkormányzata Képviselő-testületének is. Gondolatait Békéscsaba belvárosában, az MSZP Békés Megyei Területi Szövetségének székháza előtt mondta el, mely csendes, nyugodt környéken áll, s módfelett alkalmas ilyesféle programok kivitelezésére.

DSC_0358_masolata.JPGTakács Ferenc a helyszínválasztást azzal magyarázta, hogy ilyen módon kívánt reagálni Tóth Bertalan országgyűlési képviselő, az MSZP parlamenti frakcióvezetője interpellációjára, mely – mint azt követően kiderült – a személyét is érintheti. Tudniillik Tóth Bertalan egy olyan nyomozás állásáról kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt, mely a csorvási székhelyű (egykor volt) Helyi Termék Gazdaságfejlesztő Klaszter Kft.-nél indult költségvetési csalás gyanújával. Takács Ferenc hangsúlyozta, hogy névtelen feljelentésről van szó. Azt mondta, arról nem tudott, hogy őt, aki e klaszter elnöke volt, bármivel is gyanúsították volna. Ezért hallgatta meglepődve a Magyar Nemzet őt felhívó újságíróját, aki az interpelláció kapcsán őt is érintettként említette. Azon is elcsodálkozott, hogy – bár a legfőbb ügyész nem említett neveket – egyes teljes nevek máris a napilap rendelkezésére álltak, noha ezek jogszerűen aligha kerülhettek volna ki a nyomozó hatóság, az ügyészi szervezet aktáiból. Álláspontja szerint az őt felhívó, a cikket készítő újságíró – ahogy mondta – „rosszindulatúan áll az ügyhöz, mert belekeverte később az írásába a magánéletem részleteit, s azt, hogy a Miniszterelnök Úrral milyen közeli kapcsolataim vannak. Szavaim ezek után a lapban eltorzítva jelentek meg”. Hozzátette: szeretné, ha kiderülne az igazság.

 

Takács Ferenc ezek után felolvasta nyilatkozatát.

 

„2017. május 22-én Tóth Bertalan – MSZP-frakcióvezető – interpellációt intézett a legfőbb ügyészhez, amely lényege, hogy az általam vezetett klaszter ügyében az igazságszolgáltatás folyamatát sürgesse. A klasztert 2013. szeptember 10-én névtelenül feljelentették a Békés Megyei Főügyészségen. Az ügyet a NAV vizsgálta közel négy évig. A klaszter a feladatát közben végrehajtotta, 3 éve elszámolt az Irányító Hatóság felé, az Európai Unió az elszámolást jóváhagyta. Közben a NAV nyomozott, de nyilván nem talált olyasmit, amelyért az elszámolás folyamatát megállíthatta volna. Közel négy év után az MSZP frakcióvezetője elővesz egy ügyet, amelyről a névtelen feljelentő, az ügyészség és a NAV tudhat. Mivel a hivatalos szervektől információ nem juthat ki, nyilván csak a névtelen feljelentőtől tudhat Tóth Bertalan az ügyről. Mindezekért elképzelhetőnek tartom, hogy a névtelen feljelentő a megyei MSZP valamely tagja lehet. Én magam arra a dél-békési gazdasági érdekcsoportra gondolok, amelynek tagjai az MSZP-hez szorososan köthetők – volt és jelenlegi MSZP-s politikusok, de vannak köztük Fidesz-közeli emberek is. Mire képes ez a csoportosulás? 2013-ban szerették volna megszerezni a klaszterünket és az irányító LEADER-csoportot. A gazdasági érdekcsoport minden vezetője, maguk mellé szervezve 80 embert, bejelentette belépését a LEADER-csoportba. Céljuk átvenni a vezetést, a régi elnökséget leváltani – ez a puccs elbukott. Erről a vitalap.hu »Önmaguk farkába harapók puccskísérlete« cikkében lehetett olvasni. Közük van ahhoz, hogy a Közraktárból eltűnt 6000 tonna búza, súlyosan veszélyeztetve ezzel a gazdaembereknek a Magyar Államba, a közraktározásba vetett hitét. Erről a Demokrata írt 2015. december 11-ei, »Forró búza«, illetve a vitalap.hu  »Nincs menekvés« című, 2017. március 31-ei dátumozássalmegjelent írásában lehetett olvasni. E csoportosulás tagjainak közük lehet ahhoz, hogy kapcsolódnak ahhoz a társasághoz, mely Pintér Sándor belügyminisztert igyekezett lejáratni külföldön. Erről szólt a vitalap.hu »(Pin)tériszonyos dél-békésiek« címet viselő, 2017. március 24-én napvilágot látott cikke.

Ez a gazdasági érdekcsoport kormányoktól függetlenül hatalmas vissza nem térítendő támogatásban részesül, az elmúlt időszakban 2 milliárd forintot kaptak. Erről számolt be 2017. május 21-én a vitalap.hu »Nem tűrtek, nem tiltottak: támogatottak« című írása. Véleményem szerint Tóth Bertalan ezt az érdekcsoportot képviselte a Parlamentben, eszközként felhasználták, csakúgy, mint névtelen feljelentésükkel, amit most átadok a sajtónak, a Békés Megyei Főügyészséget és a NAV-ot. Felszólítom Botka Lászlót, ha a tolvajokat, az ország tönkretevőit keresi, kezdje Békés megyében, a saját házuk táján. Botka László tegyen igazságot, ahogyan azt az óriásplakátokon hirdeti.” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

 

Ezt követően a kialakult helyzet megítéléséről kérdeztük meg Takács Ferencet, aki elmondta, hogy örül annak, ha az igazságszolgáltatás működik, de még jobban szeretné, ha Békés megyében és máshol is letörnék a kiskirályok szarvát.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.