2021. szeptember 29., szerda,  Mihály
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2021. augusztus 23., hétfő
Két felvonásban az egészségügyről
Egyéni látlelet - Történt Békéscsabán, 2021. augusztusában
Szerző: B. V.
Rekkenő hőség. A napon 40 fok is lehet. A konténernél, fa ad ugyan kis árnyékot, de annak egy autó az élvezője. Huszonöt perccel hamarabb érkeztem, hiszen meg sem álmodtam, hogy magánrendelésnek egy kis konténer adja majd a helyszínét. Kopogtatásomra egy hölgy nyitott ajtót. Ha jól láttam, a kis konténer három részből áll. Ahova kísért, volt az adatfelvevő.

Vérnyomásmérés. A kép illusztráció. Forrás: Shutterstock

 

Első felvonás: Augusztus 16., hétfő, 11 óra 41 perc - Helyszín: valahol Békéscsaba területén.

 

Amikor az adminisztráció megtörtént, ,,leperkáltam” neki a  ,,tizenezer” forintot. Magáncég, nyilván fizetni kell, mint a katonatiszt. Ellenanyagtesztre jöttem. Az alkalmi vizsgáló kis ablaka előtt valaki bekiabál: „Meghoztam az ebédet.” Közben bejön egy fiatalember, huszonévesnek saccolom. Köszöntésre sem méltat. Se „Adjon Isten”, se „Jó napot kívánok”. Nincs rajta maszk, pólót, rövidnadrágot visel. Vajon ő lehet, aki az ebédet hozta? Téves gondolat volt.

– Jöjjön – szól oda nekem, és átmegyünk a középső kis részre. – Üljön le! – így a parancs. Kesztyű, maszk nincs rajta. Leszorítja a karomat. Kiderül, ő veszi le a véremet. Talán észre se vettem volna ezeket, ha akár a legapróbb empátiát, udvariasságot felfedeztem volna benne.

– Kész, menjen át oda – mutatja azt a részt, ahol eddig tartózkodtam. Hamarabb lettem kész, nem jött még értem a kocsi.

– El lehet menni – veti oda félvállról a férfi, és a kijárati ajtó felé mutat. Nincs: „Legyen szíves, kérem szépen” – mintha ezek a szavak hiányoznának a szótárából. Kizárt, hogy orvos legyen – morfondírozok. Egy orvos nem beszélhet így egy idős emberrel (sem).

– Remélem, nem akar kidobni a hőségbe – mondom, és úgy látom, szikrázik a szeme.  De lehet, hogy ezt már csak a méregtől látom így… Kilépek a forróságba, vége a pár perces „kapcsolatunknak”.

Lesújtva hagyom el a helyszínt. Ilyen mentalitással az egészségügyben? Egy magáncégnél?

Ahogy hazaértem, felháborodásom okát megírtam nekik egy e-mailben. Levelemre szerda, 16 óráig semmilyen választ sem kaptam, nem hogy elnézést nem kértek.

 

Zajlik az élet az SBO-n. A kép illusztráció. Forrás: Depositphotos

 

 Második felvonás: Augusztus 17., kedd este, 19 óra - Helyszín: Békéscsaba, Réthy Pál Tagkórház, SBO

 

Éppen az otthonomban kávézunk Kati barátnőmmel, „világmegváltó” hangulatban. Mindketten megéltük a II. világháborút, kiszámítható, hogy egyikünk sem „mai tyúk” – ahogy mondani szokás.

Kati jó tíz perc múlva, váratlanul, minden előjel nélkül felugrik az asztaltól, a mellkasához kap és elkezd fuldokolni, hörögni, mintha nem kapna levegőt. A frászt hozza rám. Pánikba esek, pedig ilyenkor tilos a pánik!

Hívom az unokahúgomat, aki legalább 30 évet töltött asszisztensként a kórházban.

– Azonnal a sürgősségire! – adja ki a megfellebbezhetetlen parancsot.

Taxit hívok, pár perc múlva, 20 óra tájban, a sürgősségin vagyunk. Az előző napi, rossz tapasztalatomra gondolok, de hála Istennek, itt éppen az ellenkezője történik.

Már a felvételi pultnál szerencsénk van. Egy nagyon kedves, toleráns, a beteg elmondására figyelő fiatal hölgyet fogunk ki. Kifaggatja Katit mindenről, ami az előzményeket illeti. Amikor minden kórelőzményt felgöngyölít, barátságosan közli, hogy máris viszi a doktornőnek a papírokat…

A várakozóban tíz-tizenkét vizsgálatra váró beteg ül, leginkább az idősebb korosztályból, hárman-négyen tolókocsiban. A csendet egy férfi kiabálása töri meg.

– Meddig várjunk még? Már egy órája itt vagyunk – mondja, vagyis inkább ordítja.

A folyosón egy nővér siet valahova, de válaszol a férfinak.

– Türelem, uram! Itt mindenki arra vár, hogy orvos elé kerüljön.

– Türelem, türelem, de meddig még?

Alig pár perc és a férfi kezébe nyomják az irataikat, amire vártak. A feleségével felállnak és elmennek.

Elcsendesedik a váró.

 

(A továbbiakat Kati barátnőm elmondása alapján írom le, őt ugyanis nem

kísérhettem be a vizsgálóba.)

Egy fiatal doktornőhöz került, aki bemutatkozott és kedvesen, türelmesen faggatta a betegségeiről. Közben a nővér/asszisztens feltette az EKG-t, vérnyomást mért, vért vett – tette mindezt szinte észrevétlenül és fájdalommentesen.

A doktornő elmagyarázta, hogy mellkasröntgent kér és vérnyomás- monitorozást, mert bizony Kati vérnyomása 200 fölé ugrott. A nővér két tablettát adott a kezébe, de a nehézlégzéstől a beteg olyan pánikba esett, hogy nem tudta, nem merte lenyelni a gyógyszereket. Azonnal, kérés nélkül összetörték a tablettákat és segítettek neki, hogy be tudja venni.

A folyosón a betegszállító segített beülni – az amúgy jó karban lévő Katinak – a tolókocsiba, és már „repítette” is az emeleten lévő röntgenbe. A mellkasröntgen után, külön szobában fektették le, hogy azt a bizonyos vérnyomás-monitorozást két ottani nővér/asszisztens elvégezhesse. Ugye, már mondani sem kell, ők is a fiatalabb korosztályhoz tartoznak. Hol az egyikük, hol a másikuk nézett rá a barátnőmre és kérdezte, hogy nem fázik-e, jól érzi-e magát?

 

Komolyan, ki az, aki nem ilyen ellátást szeretne magának? Ki ne szeretné, hogy egy kicsit rá figyeljenek, amikor mentálisan is nagyon nagy szüksége van rá? Elmúlt 22 óra és még mindig érkeznek az ügyeletre. Egy fiatalembert hoznak be, nem tudtam eldönteni, hogy drogos, vagy ittas. Betolják őt elkülönítőbe, nyilván megfigyelésre.

Egy tolószékes idős ember jajgat a fájdalomtól. Vajon neki mi baja lehet? Sajnálom őt, hiszen a férfiak – általában – nem mutatják ki ilyen látványosan, hogy szenvednek.

A mentők ismét hoznak valakit. A lánya kíséri féltőn, kisírt szemekkel az édesanyját. Zajlik az élet az SBO-n. (Teljes nevén a Sürgősségi Betegellátó Osztályon.)

Az óra 23.20-at mutat. Csendesedni látszik a „forgalom” – de hol van még a reggel? Katit kihozzák a megfigyelőből. Rendeződött a vérnyomása – hazamehet. A doktornő kihozza az ambuláns lapot és még arra is van ideje, türelme, hogy nyomatékosan felhívja a beteg figyelmét, menjen el a neurológiára. Barátnőm megköszöni a munkájukat és a hozzáállásukat.

Tudom, most jönnek a kétkedők, akik dacosan hangoztatják: – Ez a munkájuk, ezért fizetik őket! Ezek az emberek persze végig sem gondolják, hogy reggel 6- kor talán még konzultációra, sürgős esethez hívhatják bármelyiküket egy osztályra – pedig lejárt a szolgálatuk, de kezdődik minden elölről. Hogy kevés az orvos, kevés a nővér, a szakasszisztens, de a betegeket el kell látni. Erre nem sokan gondolnak. Tisztelet az egészségügyben dolgozóknak!

Éjfélkor még egyiküket sem láttam enerváltnak, idegesnek, türelmetlennek.

Ekkor, 2021. augusztus 17-én épp egy empátiával megáldott fiatal csapat teljesített szolgálatot a Réthy Pál kórház sürgősségi osztályán.

Köszönet érte!



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.