2021. április 23., péntek,  Béla
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2021. április 07., szerda
Az örök ünnepelt – József Attila
A magyar költészet napjára, visszaemlékezés a költőre
Szerző: Zsidov Magdolna
Immár 10 év óta írom gondolataimat, köszöntőmet legkedvesebb költőm születésnapjára, ami 1964. április 11-es óta a magyar költészet napja is. A sok nagy, és maradandót alkotó magyar költők sorában miért is József Attila a legkedvesebb számomra? Ne gondoljanak semmi rendkívülire, egyszerű a magyarázata, gyerekkori élményhez kötődik. Még csak barátkoztam a betűvetéssel, az olvasással, amikor a családi otthon polcán talált versgyűjteményben elolvastam Mama című versét. Azonnal mély nyomot hagyott bennem, annyira átéltem minden sorát, hogy tűznyelvet kaptak bennem az érzések, ugyanúgy, ahogy nem sokkal később prózában, Móricz Zsigmond, Légy jó mindhalálig című regénye olvastán.

József Attila

 

 

Ha semmit nem tudnánk József Attila életéről, pusztán a verseit olvasnánk, pontosabb lenyomatot kapnánk róla, mint bármilyen részletes életrajzi leírásból. Költészete tükörképe az életének. Verseiben megjelennek a rút sajátos szépségei, és a szépség időnkénti rútsága. Az esztétika furcsa kettőssége. Szabolcsi Miklós, költészetének egyik elemzője, így írta: „ A költő, mintegy odarajzolja magát minden verssora margójának szélére. Mert különösen nagy erő kell ahhoz, hogy ebben a világban, ebben a zűrben érezze otthon magát; dacosan, bátran vállalva származást és azonosságot – segítve az üres lelkek eszmélését. Kétértelmű, ambivalens magatartás ez, hiszen az igen és a nem egyszerre van jelen, amint a helyzet és a világ is ambivalens – az ő költői magatartása is ilyen.”

 

Vágó Márta úgy emlékezett a költőre, hogy a sok csalódás, a hiábavaló várakozás érzékennyé tették őt az éteri létbe vetett kívánságra. És mégis a sok vágyképek közepette, hirtelen mindezek a remények összeomoltak, s helyettük megjelentek az átélt konkrétumok.

 

Sokszor elgondolkodom azon, vajon mi adja József Attila verseinek különlegességét, egyediségét? Ahogy évek hosszú során, sok-sok versén átrágtam magam, arra a következtetésre jutottam, hogy még akkor sem tudott felhőtlenül oldott lenni, ha éppen gyümölcsözőnek, elégedettnek, reménytelinek hihette magát, ha lírái éppen sikereket könyvelhettek el, ha a szerelem éppen közel volt hozzá, és ha éppen volt mit ennie. Óvta magát, ezért neki a van is hiányt jelentett, egy belső védelmet a félelmetes veszteség rémképétől. Nem kedvelte a tömegjelenséget, a tömegkultúrát. Meg volt győződve arról, ha a művész ilyesmire vetemedik, akkor vagy önként mondott le, vagy lemondatták őt a méltó szellemiségről. Verseinek esszenciáját az adja, hogy sorainak maga volt az átélője, s ha mégis kívül rekedt a versén, azt túl harsánynak és idegennek találta. Így írta levelében Vágó Mártának: „Ne haragudj, kicsikém, valami szörnyű tompaság von be tetőtől talpig…. így nem szabad írnom!”.

 

József Attila rövid életében az igazságot kereste, nemcsak a valódit. De vajon megtalálta? S ha megtalálta, mégis, miért menekült előle egy más dimenzióba? Minden valószínűséggel megtalálta maga számára a titkot, azt, hogy az emberi faj legnagyobb tragédiája az, hogy képtelen igaz módon élni, bármennyi értelemre is tesz szert. Rájött arra, hogy az emberek nemcsak másokat, magukat is becsapják, azzal, hogy nem mondanak igazat. Elég egy kicsit mozdítani az igazságon, s már nem az, pusztán csak valódi, amit az ember könnyen hisz igazságnak. Thomas Mann üdvözlése című versében fel is szólít erre a magatartásra: „az igazat mondd, ne csak a valódit,”, amit úgy lehet lefordítani, ha a dolgok szellemisége nem lett belső kényszer benned, akkor jobb, ha hallgatsz.

Bár pszichológusokat keresett fel, kereste maga bajára a gyógyírt, végül akkori szerelmének, Vágó Mártának bevallotta, nem érzi, hogy beteg lenne, és a pszichológusokat nem sokra becsüli. „Én nem hiszek a pszichológiában és a hasonló tudományokban…. A „Reformizmus és revolucionizmus is csak abban különböznek egymástól, hogy az egyik aszpirint etet a holdkórossal, a másik pedig keserűvizet itat vele. Közben pedig szegény levágódik az Úristen háztetejéről.” Mekkora humorral dolgozta fel a baját, amire sem a gyógyászat, sem maga nem találta a megoldást. Nem sokkal később, Illyés Gyuláné, Kozmutza Flóra pszichológusnak sikerül a bizalmába férkőznie, annál is inkább, mivel a költő szerelme lángra lobban iránta, de szerelme viszonzatlan maradt. Flóra, 1980-ban kiadott, József Attila utolsó hónapjairól című könyvében - amelynek megírására férje védelmében szánta rá magát, akit névtelen levelekben, József Attila gyilkosának neveztek -, ekként vélekedett Attila leveleire: „Levelei, amelyeket ebben az időszakban kaptam, nem mutatták állapota súlyosságát. Így még mindig, még ekkor is, „logikusan”, józanul próbáltam őt meggyőzni és vigasztalni.”

 

Szerelem, csalódás, meg nem értettség, be nem teljesülhető vágyak, nem győzték meg betegségről, meggyőzték ellenben arról, ahogy utolsó verseinek egyikében, a Száradok, törődöm címűben írja: „Nehéz ez a bánat, nem bírja az elme.” A Talán eltűnök hirtelen című versében még drámaiabban fogalmaz: „Bánat szedi szét eszemet,/ ha megtudom, mire jutottam.”

 

Nem jutott messzire… csüggedten haladt, előre vetett állal a vonatsíneken, miközben nem érzékelte, vagy nem akarta érzékelni, de a vonat elhaladt…. felette.

 

József Attila szobra a földeáki községháza előtt (A József Attila című diafilm részlete)

 



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.