2020. december 4., péntek,  Borbália és Barbara
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2020. október 21., szerda
Koronavírus-szelídítés Gyulán
Kiss Adél grafikus munkáiból tematikus kiállítást rendeztek a város „Nicolae Bălcescu” Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumában, továbbá a postaépületében
Szerző: Kiss A. János
Félve, ódzkodva, iszonyodva, utálkozva – meg ezer más hasonló módon – gondolunk manapság korunk legismertebb „koronás főjére”. Ne tippelgessenek: természetesen a manapság közkézen forgó koronavírusról van szó. Amely (az eltorzult mai magyar nyelvgyakorlatban így mondják sokan: aki) a Covidella nevet kapta a honi keresztségben. Ez legott a gyulai kiállítások címadója is lett.

Kiss Adél képei közül ennek címe:

 

A szellemes, egyben gondolkodásra késztető alkotások a román iskolában megtekintők, továbbá az úgynevezett Postagalériát felkeresők körében is nagy sikert arattak. Ízelítőül néhányat fel is villantunk a bemutatott grafikák közül. Azt pedig, hogy a képek miként hatottak a kiállításokat felkeresőkre, egy román gimnazista lány kis értekezéséből sejthetik meg. (Amikor elolvastuk, először azt hittük, valamely kiállításmegnyitó szövege akadt a kezünkbe. Ezt teljes terjedelmében önök is megismerhetik keretes cikkünkből.)

 

A grafikák láttán valamennyiünkben szárba szökkenhet a kíváncsiság: ki lehet az alkotójuk?

 

Kiss Adél a gyulai „Nicolae Bălcescu” Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium főbejárata előttKiss Adél grafikus gyulai lány. Ha a nyolcvanas években dívó önvizsgáló, önelemző, szétaradó gyulai polémiára gondolunk – tudniillik, miben áll a „gyulaiság” lényege –, ő az akkori és a mai fogalmak alapján is kétséget kizáróan gyulai… Még ha tanulmányai, munkája miatt itt is, ott is élt, ahogy jelenleg éppen Budapest az otthona.

 

Térbeli életútja – a gyökerektől a lombkoronáig (nocsak, még egy korona…) könnyen áttekinthető. Édesapja a románok által is lakott, a partiumi határ innenső oldalán fekvő Bedőről származik. Gyulán közismert újságírója volt a magyarországi románság lapjának, majd a nemzetiség gyulai székhelyű kulturális és érdekképviseleti szervezeténél dolgozott. Édesanyja 40 évig könyvtárosként tevékenykedett a város jó nevű könyvtárában. Kiss Adél az érettségivel záródóan a gyulai román iskola tanulója volt, majd felvették a kolozsvári egyetem képzőművészeti karára, ott szerzett diplomát. Mint mondta, az egyetemen sokrétű képzést kaptak, ennek megfelelő feladatok végzésével. Hagyták őket szabadon keresni az útjukat. Nem szóltak bele stíluskeresésükbe, stílusválasztásukba. Ugyanakkor a velük szemben támasztott követelmények is igényesek, hasonló súlyúak voltak.

 

Tanulni és tanítani: egytestvérek. Vajon Kiss Adélban él-e a vágy, hogy tudását, tapasztalatait megossza másokkal? Elárulta, hogy különórákat nem tart, de kisgyermekek csoportos képzését végezte már.  

 

Lévén, hogy Kiss Adél jó beszélgetőtárs, sok mindent érintettünk, ami segít megrajzolni – ha nem is széleskörűen és mélyen – gondolkodása körvonalait. Persze, hogy körbejártuk a Covidella-sorozatot is. Azt mondta, ebben a „műfajban” fontos a könnyen emészthetőség. Ha bölcsesség jellemzi az ilyesfajta munkáit, abban –úgy véli – az ösztönösség siet segítségére. Megítélése szerint, ez a belső világához tartozik. A témául jelentkező koronavírus teljesen új helyzetet teremtett számunkra, egyben éleset is, s meggyőződése, hogy erre hasonló élességgel kell reagálni.

 

Amikor rákérdeztünk, hogy munkája mekkora hányadát szánja e rajzokhoz hasonló alkotások létrehozására, meglepő választ kaptunk.

 

– Talán öt százalékot – latolgatta. – A napi kenyérkereső munkaidőmet követően tudok az ilyen „szabadon választott” témákkal foglalkozni. Ez akár az éjszakába nyúló órákat is jelentheti. Hogy miben mutatkozik nálam a megélhetéshez szükséges tevékenység? Sokrétű festésben, rajzolásban, ami alapvetően megrendelések teljesítése. Ezek vonatkozhatnak például születésnapra kért alkotásokra, jelentősebb hazai és külföldi politikusoknak, diplomatáknak rendelt ajándékképek készítésére, ez manapság elég gyakori feladat. Időközönként kiállításokon is bemutatom a munkáimat. Ilyen most a „koronavírusos” anyag is, de szívesen választott témám a városok világát feldolgozó, az épített környezetünket bemutató, a kulturális értékeinket láttató témakör nyilvánossá tétele is – a stílusjegyeim felvonultatásával.  

 

Kiss Adél rábólintott „gyanúnkra”: független vállalkozóként juttatja érvényre művészetét. Pályája kitüntetett időszaka a húsz esztendeje kezdődött, a hatéves egyetemi tanulmányainak befejezése utáni évek sorozata, melyek révén önálló alkotó emberként tekinthet magára. Gyulára szívesen jár haza. Édesapja már elhunyt, ám édesanyját – s egyben Gyulát – szíves örömmel meg-meglátogatja.

 

A romániai Nagybányához szoros kapcsolat fűzi, Nagyvárad pedig kedves városa. Barátai határokon belül és kívül egyaránt léteznek, ám a munkája, elfoglaltságai időrablók, nem sok ideje marad – ahogyan mondja – a „falkázásra”. De a tárgykörnél maradva: nyaranta azért ő is kiállított a budapesti Szigetfesztiválokon. S ha már kiállításokról beszélünk: mostanában többször is egyszemélyes műtárlatokon mutatta be alkotásait. Miközben csoportos kiállításoknak ugyancsak részese, reméli, ez így is marad. Körvonalazódni látszanak jövőbeli kiállításai is: Nagybánya, Budapest, s talán Szentendre a közeljövő várományosai. (Facebook-oldalán is sok alkotásával találkozhatunk.) Úgy rajzol, fest, amit és ahogyan érez. (Mint megtudtuk, mostanában kacérkodik nagyméretű olajképek festésével.) Nagyban eligazít művészi, filozófiai hitvallásáról, szabadságvágyáról az a megjegyzése, hogy „Az a főszabály, hogy nincs szabály”… De nem vitatja: örökérvényű dolgok pedig léteznek.

 

A kíváncsiskodók igyekeznek kifürkészni, hogy egy művész, egy tudós, vagy bármi más hogyan jutott el oda, ahol látjuk,s miként tudatosul valakiben a tehetsége. Kiss Adél az útja során meg is tett mindent azért, hogy kiderüljön, mire hivatott. Példának okáért a gyulai román általános iskola és gimnáziumot végezve hetente háromszor (jellemzően pénteken, szombaton, vasárnap) Budapesten járt rajzot tanulni. Szemmel láthatóan ez az idő és munka nem veszett kárba, tegyük hozzá: a technikai fejlődés mellett alighanem elvezette őt a felismerésig: helye és tehetsége van e művészi pályán. (Az a fővárosi „kiképzés” már olyan módon is kamatozott, hogy például rendőrségi fantomképek készítésére is fel-felkérték.)

 

Amikor arról beszélgettünk, hogy keze nyomán születő,s annyira rá jellemző világa csalhatatlanul felismerhetővé teszi alkotásait, megjegyezte: fontos, hogy önálló „szemüvege” legyen az embernek… (Pár éve a gyulavári kastélyban állították ki képeit, melyek láttán felkaphattuk a fejünket. Azóta vagyunk adósai ezzel a beszélgetéssel… Az akkori – 2016. június 10-ei – írásunk egyik képaláírása fel is hívta a figyelmet csodálatos képeire.)

 

Lassan már ki is köthettünk a covid-rajzoknál. Összetéveszthetetlenül „kissadélosak”. Ő már az imént is utalt arra, hogy szabadon választott „örömrajzok” azok, melyek akkor születnek, amikor szabaddá lesz a napi teendők ellátása után. Álljon itt is Kiss Adél megjegyzése: „A rajzolást időben kell abbahagyni.” Ez a bölcselet nyilván a túlrajzolás ellenében lép sorompóba. S hogy senki ne vethesse szemünkre a nyilvánvaló kérdés feltételének elmulasztását, előjöttünk azzal, hogy honnan származtatható sajátos humora? Nem kellett sokat töprengenie, máris mondta: valószínűleg az édesapjától.

 

 

A gyulai „Nicolae Bălcescu” Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium egyik irodájában, (remélhetően) Covidella társaságát kerülve beszélgettünk Kiss Adéllal. Az aulai tárlatot onnan vitték át később a Postagalériába. Kiss Adél búcsúzáskor nem mulasztotta el lelkünkre kötni, hogy írjuk meg: köszöni alma matere (amelyet mindmáig „tápláló anyaként” tart számon) mai igazgatójának, Czeglédiné dr. Gurzó Máriának a Covidella-kiállítás iskolai megrendezését.

 

Covid és befőttes üveg (Tóth Rebeka, a gyulai román gimnázium 11/B osztályos tanulójának 2020. október 5-ei írása a Covidellal-kiállításról)Az elmúlt hónapok változásai nem csak kis hazánkat, de az egész világot megbúvásra, alkalmazkodásra késztették. Ahogy a járvány országunkban is felütötte a fejét, megnőtt a félsz. Addig az emberek mind, csak „érdekességként” emlegették a szomszédban forrongó Covid 19-et. Ezt követte a pánik időszaka. A betegek száma egyre csak növekedett, a vámudvarok bezártak, az emberek pedig karanténba vonultak. E féléves vegetálás alatt megtapasztaltuk, milyen az, amikor a boltok szinte üresek, mikor verekednek a nyugdíjasok és más felnőttek egy-egy guriga WC-papírért, de még rejtett képességeinkre is rátaláltunk. Persze arra is ráébredtünk, hogy a családunk tagjai – akik karanténtársaink voltak, a „megszabadulás” után mekkora űrt hagynak így, hogy már nem vagyunk velük összezárva 0-24-ben. * Ez az időszak sokféle reakciót váltott ki; félelem, felháborodás, kényelem és még sok más. Kiss Adél alkotássorozata a „Covidella” is ezt tükrözi. Két kedvencem, a „Mérges” és az „Ursus”, mégis az általam csak „befőttesüveg-sorozatként” emlegetett képek gondolkodtatnak el a legjobban, Azok közül is az első öt, nevezetesen a „Biztonságban van”, a „Felpörgött”, a „Boldog”, az „Energikus” és az „Aggódik” című. * Az első művön látható bezártság a fizikai, a lelki karantént egyaránt reprezentálja számomra. Mindannyiunknak új volt ez a helyzet. Nem tudtunk mit kezdeni az eseményekkel és magunkkal sem. Megragadtunk a mi kis befőttes üvegünkben, és kimozdulni nem nagyon akartunk. * Ahogy a sorozatban láthatjuk is, az emberek elkezdtek beleunni ebbe az állapotba. Elkezdtünk viccet csinálni a járványról és a járványból, s napi szinten fityiszt mutattunk neki, hiába tartottunk ugyanannyira tőle. A fennálló helyzet vált a legjobb és legemlegetettebb szatíránkká, ezek a második képen meg is mutatkoznak az én szemszögem szerint. Szép lassan, akárcsak az alkotásokon lévő szereplő, az üvegből mi is kimásztunk az akkori komfortzónánkból, visszavágyva a megszokott „régi” időkhöz. Úgy gondolom, ez utalhat a karantén végéhez közelítő időszakra, vagy akár a beletörődésünkre is. Amint belefáradtunk a tétlenségbe, új dolgokba kezdtünk, és ez a bezártság ellenére is szabadságérzetet adott. * Az utolsó, az „Aggódik”, talán a legbeszédesebb. Nagy lendülettel vágtunk neki a szabadulásnak, de bennünk volt még a félelem. Szabadulni akartunk, de a racionális gondolkodás megálljt parancsolt. Kicsúszott alólunk a talaj, és emiatt két tűz közé kerültünk. Bizonytalanok voltunk, vajon mi lett volna a jobb? Engedni a lehetséges kockázatnak, az egyben teljes szabadságnak , vagy óvatosnak maradni, és visszamászni az üvegbe?! * Ebben a sorozatban, a befőttes üvegben magamat látom. Beleképzelem magam a képbe, ahogy az üvegpaláston keresztül, tétlenül nézem a világot. Ez a „fal” olykor torz képet mutatott, és veszélyesebbnek láttam az eseményeket a valósághoz képest, máskor pedig szebbnek mutatta magát azáltal, hogy én nem voltam egyedül a búra alatt…

 

 

 

 

 



<
+++++++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.