S a többi...

A neves Rieger orgonaépítő cég 1914-ben készült hangszerének nagy fúvója mostanra teljesen tönkrement, a bőrözetén számtalan lyuk tátongott, rosszul működött. Csak ennek a résznek a kivétele, megbőrözése, visszahelyezése három hétig tartott. (Korábbi írásunkban már ismertettük a felújítás első lépéseit.) A kívülállónak eddig ismeretlen helyekre nyitott ajtókat Sipos István az orgona belsejébe, s mutatta azokat a tartó lábakat, melyek közül négyet ki kellett venni ahhoz, hogy a fúvót kivihessék a helyéről, eközben ideiglenesen ácsolt lábakkal kitámasztani a szerkezetet, hogy ne omoljon össze.

Nos, ez a munka igencsak megkívánta a szakértelmet, mint ahogy a hatalmas sípok kivétele is. Bekukkantottunk a másik oldalon, és a már visszahelyezett, óriási sípokat szemléztük.

A restaurátor mutatta az utat, hogyan emelték ki a mázsánál is nehezebb, fa sípokat, ajtót kellett nyitni, hogy vízszintes helyzetbe tegyék, majd egy kicsit jobbra fordítva kivigyék a javítás helyszínére. Nem is kell ezt csinálni ahhoz, hogy beleizzadjunk, elég csak a történetet végighallgatni…

Aztán jött a többi síp, és magyarázás közben tudatosul a látogatóban, hogy egy billentyű lenyomásával az egy, két, három, négy, illetve öt sorban álló sípok egyszerre szólalnak meg, de a másik oldalon egy billentyűre egy síp ad hangot. Egy regiszterben 280 síp volt, annyit kellett átnézni, meghangolni. A másik helyen 56 síp egy regiszterben, majd újabb 224. Két sípsorban majdnem ötszáz, összességében csaknem kétezer síp várt javításra. Amikor elkészül a restaurátor a munkával, visszakerülnek a sípok a helyükre, akkor mind az öt sort végignézik, és valamennyit a megfelelő hangszínre és erősségre állítják. A munka során többször újra kell hangolni, majd beállítani a végleges hangmagasságot.

Ennek a rendkívül aprólékos munkának több mint fele készen van. Most éppen a tölcséres részek pihennek az egyik sarokban, s látható még két nyelvsor, ezeknek kell a nyelveit kicserélni új, kecskegidabőrből készült elemekkel.

Az orgona különlegességéről, nagyságáról Sipos István elmondta, hogy a hangszernek minden egyes hangját egy síp adja, térben szól, egyedi alkotás, nincs még egy ugyanolyan. Ami azt illeti, a békéscsabai hangszer valóban tipikusan csabaira sikeredett. A fa díszítőelemek hasonlítanak az oltár díszítőelemeire, melyek pedig a templom tornyait formálják meg. Teljes, tökéletes a harmónia.

Az embernek kedve támad megérinteni, megsimogatni az I. világháború legelején mesterien kifaragott díszítőelemeket, amelyek ünneplőbe öltöztetik az orgonát, ami éppen akkorára „nőtt", hogy elférjen végleges helyén. A Riegernek egyébként akkora állítóterme volt, hogy három, ilyen nagyméretű orgona egyszerre elfért benne.

Végül jöjjön a csattanó, a jó hír, hogy megrendelés alatt áll és engedélyre vár az a szükséges alkatrész, mellyel teljessé válik a békéscsabai orgona felújítása. A pedállal megszólaltatható harsona sípsor, illetve a főművön megszólaltatható trombita sípsor regisztereinek nyelveit cseréli majd ki a restaurátor annak az 1,5 millió forintnak a felhasználásával, amit utólag sikerült előteremteni.

Az engedélyezési kérelem a szegedi püspökséghez került. Ezért volt szükség a véghatáridő módosítására, hogy a plusz munkálatok is sorra kerülhessenek Sipos István kezei által.

Mindeközben már túl van egy koncerten a több mint félig kész orgona. A program idejére összerakták annyira, hogy lejátszhatók legyen rajta a zeneművek, s aztán ismét elemeire bontva várja a szebb időket.