2019. augusztus 18., vasárnap,  Ilona
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2019. augusztus 14., szerda
Minden embernek szüksége van a szeretetre 4. rész
Életútinterjú M. Szabó Mihály újságíróval
Szerző: Szabó Tiborné Hajnalka – Dr. Kellner Szilvia
A Gyógyító Művészetek Közössége a jólelkű emberek otthona. Nem ritka nálunk, hogy barátságok köttetnek. A barátok pedig azok, akiket mi magunknak választunk. Egyik tagunkkal, M. Szabó Mihály újságíróval beszélgettünk.*

M._Szabo_Mihaly_dedikalja_a_MEotetet.jpg

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Ha valaki, figyelt volna rád, az írásaidat olvasva. és szeretettel táplálta volna a lelkedet, talán elkerülhető lett volna ez a szenvedés.

 

M. Szabó Mihály: Próbálom más szemével nézni a dolgokat. Vajon kell-e feltétlenül olvasni egy ismerős posztjait, már ha a közösségi oldalon megjelent írásaimra gondolsz, hiszen a feleségem halála után én már eléggé elszigetelődve éltem.

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Igen, elsősorban a Facebookon megjelent, írásaidra gondoltam.

 

M. Szabó Mihály: A másik nagy kérdőjel bennem, hogy nyakába kell-e venniük az embereknek a mások nyűgét, baját. Az észrevételem az, a facebookozók előbb „ugranak” arra, ha egy cica, vagy egy kutya kerül bajba, mintha egy embertársukról van szó.

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Leginkább egy versem részletével tudok válaszolni:

 

Ember, kérlek, tegyél félre mindent!
S érezd bele eme sorsokba magad!
Értsd meg, EZT ÍGY NEM SZABAD!
Embernek születtél, másokért FELELŐS vagy!

 

Szabó Mihály: Virág halála után én teljesen elvesztettem a lábam alól a talajt. Három hónapig a fiamék gondoskodtak rólam, amíg meg nem erősödtem, hiszen akkor még szinte járásképtelen voltam. Már akkor úgy feküdtem le mindennap, hogy imádkoztam Istenhez, hogy másnap reggel már ne ébredjek fel többé. Utána volt egy öngyilkossági kísérletem. Öt hét pszichiátria következett Gyulán, majd négy hónap pszichoterápia Tündérhegyen, Budán.

  

Szabó Tiborné Hajnalka: Olvastam, hogy Tündérhegyen bevérzett a tüdőd. Mi történt veled?

  

M. Szabó Mihály: Azt mondták, amit így utólag kész vagyok elhinni, hogy pszichésen történt a vérzés. Ezt követően másfél hétig voltam a János Kórházban, utána már csak két napot töltöttem Tündérhegyen.

  

Szabó Tiborné Hajnalka: De valójában mi válthatta ki a vérzést?

  

M. Szabó Mihály: Egyszerűen kibuggyant a számon a vér. Felmerült a tüdőrák lehetősége, csináltak bronchoszkópiát, vettek szövetmintát is, de nem igazolódott a tüdőrák gyanúja.

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Amikor hazakerültél Tündérhegyről, egyedül éltél?

 

M. Szabó Mihály: Igen. A fiam, és családja is megvolt nekem, de csak hébe-korba találkoztunk egymással. Tőlem 60 km-re, Békéscsabán éltek. Anyagi nehézségek raktak rám terheket, és tulajdonképpen az idő tájt, a kezelések ellenére sem tudtam feldolgozni Virág halálát. Egyszóval lógtam a levegőben, és a levegőben lógó ember alá senki nem tolt egy „széket".

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Az mondják, hogy a művészet a lélek sója. Te részesültél művészetterápiában?

 

M. Szabó Mihály: Igen. A pszichoterápiának szerves része volt a művészetterápia. Én a rajzoló- festő csoportba kerültem. Adott-, vagy szabadon választott témákra kellett rajzolnunk, illetve festenünk. Volt olyan rajzom, amikor csupán két koporsót rajzoltam, sokszor meg csak úgy „füstölt" a kezem alatt a papír. Mit mondjak, néha meg tudtam döbbenteni a terapeutákat. Olyankor leültek, és tanácskoztak rólam.

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Az én véleményem, hogy téged nem lett volna szabad pszichiátrián kezelni. Csupán szeretethiányod volt.

 

M. Szabó Mihály: Nem csak az. Én akkor, perpillanat, nem akartam élni. Gyulán a pszichológus azt mondta a kezelőorvosomnak, hogy velem nem lehet mit kezdeni. Minden tesztkérdésre adott válaszomból hiányzott az életigenlés. Nekem Virág jelentette az életet!

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Láttam az akkori fotóidat. Nagyon sovány voltál.

 

M. Szabó Mihály: Valóban sokat fogytam, részben a betegségemnek, részben a kórházi diétának köszönhetően. De a gyulai tüdőkórházban is volt valami vírusos betegségem, napokig hánytam, már enni sem volt kedvem. Felmerült a gyomorrák gyanúja, de a tüdőráké is, a legdurvább azonban az amiotrófiás laterálszklerózis diagnosztizálása volt, mivel nem tudtam járni, és ha a diagnózis beigazolódott volna, egy pár hónap múlva már nem lettem volna az élők sorában.

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Mi történt a jobb szemeddel?

 

M. Szabó Mihály: Ez az orosházi kórház öröksége. Vírusos szaruhártya gyulladást kaptam. Péntek délután volt, mikor jeleztem a főorvosnőnek. Szemészet nem volt, csak a hétfői napon. A kezelést azonnal el kellett volna kezdeni. Így a szaruhártyán olyan sérülések keletkeztek, melyek megtörik a fényt. Gyakorlatilag csak fényeket és árnyékokat látok vele.

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Tőled tudom, hogy tagja vagy az orosházi adventista gyülekezetnek. Hogyan kerültél kapcsolatba velük?

 

M. Szabó Mihály: A szeretethiányom vezetett oda. Hazakerültem, csaknem egy év távollét után, és azt tapasztaltam, hogy elfogyott körülöttem a levegő. Egyedül csak az orosházi adventista gyülekezet mezőhegyesi vezetője figyelt föl rám. Ő invitált kedvesen az előadásaikra. Egyre inkább éreztem, hogy jó helyen vagyok. Innen már nem volt messzire az elköteleződés. 2018. december 15-én keresztelkedtem. Jól érzem magam közöttük, és Istenhez is egyre közelebb kerültem. Istennél megnyugvásra, az adventistáknál pedig szeretetre leltem.

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Azon szerencsések egyike vagyok, hallhatott téged énekelni, gitár kísérettel.

 

M. Szabó Mihály: Régen szerettem énekelni, gitározni egyaránt. Nem olyan régen az orosházi adventista imaházban, a délelőtti, és délutáni istentisztelet között megláttam egy gitárt, és a kezembe vettem. Sok mindenre nem emlékszem, az ujjaim sem úgy hajlanak már, de azért jó volt egy kicsit nosztalgiázni.

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Ha jól tudom, kórustag is vagy.

 

M. Szabó Mihály: Valóban. Tagja vagyok az orosházi Hetednapi Adventista Egyház Tiszavidéki énekkarának. Kórusban ma is szeretek énekelni, de szólóénekre ma már nem szívesen vállalkoznék.

 

Szabó Tiborné Hajnalka: Nem régen említetted, hogy főiskolai felvételi előtt állsz.

 

M. Szabó Mihály: Jelenleg 66 éves vagyok. Júniusban felvételizek a Péceli Adventista Főiskola teológia szakára, majd sikeres felvételi esetén szeptemberben újra iskolapadba ülök.

  

Szabó Tiborné Hajnalka: Idén februárban ismét kórházba kerültél. Azóta vagyunk kapcsolatban. Milyen nehézséget okoz a mindennapokban a betegséged?

  

M. Szabó Mihály: Jó kérdés. Mikor milyet. Ha nem vagyok megfázva, akkor egészen jól vagyok, ha náthám van, akkor előfordul egy-egy rosszullét, még a gyógyszerek használata mellett is. Mióta velem lakik a családom, nem, de korábban a magányos állapot is tudott kiváltani nehézlégzést. Sokszor csupán csak az attól való félelem, hogy mi lesz velem, ha éjszaka rám tör a fulladás. Lesz-e erőm mentőt hívni?

 

 Szabó Tiborné Hajnalka: Mennyire tudsz éjjelente aludni?

 

M. Szabó Mihály: Nagyon rossz alvó vagyok. Egyrészt a betegségem miatt, másrészt, bagoly típus vagyok. Gyerekkoromban, mikor már volt saját szobám, sokszor vittem magammal az ágyba a zseblámpát, és olvastam a takaró alatt is. Mikor hallottam anyám, vagy apám lépteit, akkor azonnal kikapcsoltam a zseblámpát, és úgy csináltam, mint aki alszik. Utána persze ment tovább az olvasás.

  

Szabó Tiborné Hajnalka: Szerinted mennyire segíthet a gyógyulásban a szeretteink közelsége?

  

M. Szabó Mihály: Azt hiszem, hogy ebben majdnem minden ember egyforma. Szeretni, és szeretve lenni.

  

Szabó Tiborné Hajnalka: Sokat voltál kórházban. Milyen érzés élni ebben a mesterséges magányban?

  

M. Szabó Mihály: Vacak érzés. Erre nem tudok mást mondani. De én mindig is lefoglaltam magamat. Tudod, a könyv a legjobb barát, az sosem csal meg, és sosem hagy el. Az mindig ott van veled, a legnagyobb magányodban is.

  

Szabó Tiborné Hajnalka: Egy korábban felvett hitel miatt nehéz az anyagi helyzeted, a jelenlegi törvények miatt mégsem részesülhetsz közgyógyellátásban. Ugyanakkor a havi gyógyszerek költsége tízezer forint.

 

M. Szabó Mihály: Magyar egészségügy, magyar szociális ellátás. Itt tartunk. Azon én már régen nem rágódom, amin nem tudok változtatni!

 

(Folytatása következik)

 

* Az interjú eredetileg a Gyógyító Művészetek Közösség Facebook oldalára készült.

 



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.