2019. augusztus 17., szombat,  Jácint
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2019. augusztus 08., csütörtök
A búzát ellopják, ugye?
Már három hét sincs addig, hogy megkezdődjön a Gyulai Törvényszéken a „tótkomlósi búzaügyként” elhíresült bűncselekmény tárgyalása
Szerző: Kiss A. János
Immár a jeles napok között említhetjük augusztus 27-ét is, noha semmi nem utal arra, hogy azon a napon legyőztünk valakit, vagy „megverődtünk” volna valamely ellen által. Egy meglehetősen hosszú – nyilvánvalóan bonyolult ügyet felgöngyölítő –, ám vélhetően eredményes nyomozás után megtörtént a vádemelés, s hamarosan bírói szakába kerül a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás által feltárt, a vitalap.hu felületén csak „tótkomlósi búzaügyként” emlegetett eset. A büntető ügy augusztus 27-én kezdődik a bíróság egy előkészítő ülésével – mint arról korábban már hírt adtunk.

Képünk illusztráció! (Forrás: joskabatyam.hu)

 

A Békés Megyei Főügyészség által a Gyulai Törvényszékhez benyújtott vádirat dr. Mázor Róbert bíró és tanácsa asztalára került. Úgy tudjuk, hogy hat vádlottnak kell a bíróság színe elé járulnia, az I. a II. és a VI. rendű vádlott büntetett, a többiek büntetlen előéletűek. Az ügy vélhetően túllépi Békés megye, ezen belül kitüntetetten Tótkomlós határát.

 

Ugyancsak korábbi írásunk alapján mondhatjuk el, hogy az I. rendű vádlottat különösen nagy értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével; a II., a III., a IV. és az V. rendű vádlottat különösen nagy értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével – melyet bűnsegédként követtek el; a VI. rendű vádlottat különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettével vádolja a Békés Megyei Főügyészség.

 

Reményeink szerint a tárgyalássorozat végére valamennyiünk számára világossá válik, hogy pontosan mi történt, kik az érintettek, melyikük mit csinált – kit milyen konkrét cselekedetek elkövetésével vádolnak.

 

Úgy tudjuk, hogy az ügyész valamennyi vádlottra szabadságvesztés kiszabását kéri a bíróságtól. Legjobb esetben – amennyiben a vádlottak az előkészítő tárgyaláson beismerik bűnösségüket – 2-5 évnyi szabadságvesztésre számíthatnak.

 

Ami eddig is foglalkoztatta az e témát feldolgozó írásainkat olvasókat: mekkora pénzről lehet szó? A nyomozás során az összeg változott, volt, amikor közel ezermillió forintról (csaknem egy milliárdról) volt szó. Ismereteink szerint a büntetőeljárás végére ez nagyjából a felére csökkent. Ám az ügy sikeres megoldásában anyagilag is érdekeltek akár más összegben is gondolkodhatnak. Ha például az eredetileg étkezési (malmi) minőségű búza árát követelik meg, akkor az őket érő kár sem a takarmánybúza árával számolható ki. S a közel tíz évvel ezelőtti állapotot rögzíteni hivatott összeg ráadásul „agyonkamatozta” magát azóta… Hevenyészett számítás alapján (tudniillik pontos lehet a kalkuláció, de egyelőre nem hivatalos) a következők jönnek ki: ha például – legyünk visszafogottak – úgy 440 millió forint késedelmi alapösszeggel számolunk (aminek „lepengetése” 2010 novemberében lett volna esedékes), akkor ha (mondjuk) 2019. július végén zárjuk le a tartozás megfizetését, bizony már mintegy 1 milliárd 600 millió forintot követelhetünk a nekünk tartozóktól.

 

Nincs feltétlenül ellentmondás a vádbeli és a most kiszámított összeg között: a „lenyúltnak” tudott étkezési búza takarmánybúzává „átkeresztelésének” lehetséges és bizonyított „visszacsinálása” malmi búzává, illetve a kamatozás révén keletkezett összeg érvényesítése más bírósági eljárásban lehetséges. Szinte borítékolható, hogy témája lesz az ügy egy polgári jogi eljárásnak is. S ha így lesz – miként az történni szokott – a vádlottakon kívül más jogi és természetes személyek is felbukkanhatnak a tartozást megfizetni kötelesek között.

 

Visszatérve a büntetőügyhöz: bár a történtek szerteágazóan érinthetnek más vidékeket, településeket is, érdeklődésünk a Tótkomlóshoz kötődő mozzanatokra összpontosítjuk. Már az is sokat mondhat az ott élőknek, ha tapasztalatainkra alapozva megkockáztatjuk: a kisvárosban is ismerősen csenghet olyan, az üggyel összefüggésben megismert cégek neve, mint például a BÉKÉSAGRÁR Kft., az AGROGYÁN Zrt., a TÓTKOMLÓSI AGRÁR Zrt., PIGINVESZT Kft. vagy éppen a KEVTAK Kft. Érdeklődéssel várjuk azt is, hogy az eljárás alkalmával napvilágra kerüljön egy sor más, Békés megyei, gabonát tároló telepen eykor őrzött búza sorsa: eltűnt-e azokról is a gabona, ahogyan az a valaha Tótkomlóson közraktározott készletekkel megesett.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.