2019. július 17., szerda,  Endre és Elek
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2019. július 12., péntek
Gyulán is megemlékeztek a Bíróságok napjáról
Ezelőtt 150 évvel választották szét Magyarországon a közigazgatást és az igazságszolgáltatást – ez megőrzendő érték
Szerző: K. A. J.
A Gyulai Törvényszéken július 11-én ünnepséget rendeztek a Bíróságok napja alkalmából, amelyen a Békés megyei bíróságok vezetői mellett a társszervek képviselői is megjelentek. Mint ismeretes, a Bíróságok napját 2001 óta ünnepeljük minden év július 15. napján. Ez a nap egyúttal munkaszüneti nap is a bíróságokon.

2019-07-11_kep1.jpg1.jpg

 

Az idén megrendezett ünnepség jelentőségét emelte, hogy éppen 150 évvel ezelőtt, július 15-én hirdették ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikket. Ez a jogszabály a magyar igazságszolgáltatás egyik meghatározó állomása volt, ugyanis szétválasztotta a közigazgatást és az igazságszolgáltatást.

 

Az ünnepséget dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte: a Gyulai Törvényszék legfontosabb küldetése, hogy biztosítsa Békés megye lakossága számára a pártatlan, szakszerű és időszerű (időben történő) igazságszolgáltatást. Elnöki pályaművének – amely a „Tradíció és innováció” címet viseli – mottójára utalva hangsúlyozta a hagyományok követésének és az elkerülhetetlen fejlődésnek a szükségességét, továbbá e kettő közötti összhang megteremtésének a fontosságát. Megköszönte a bírósági dolgozóknak a színvonalas munkát és a kiemelkedő eredményeket, valamint a társszervek képviselőinek az igazságszolgáltatási munka terén nyújtott szakmai együttműködésüket. Rámutatott arra is, hogy ez utóbbi fontossága még inkább a középpontba kerül olyan időkben, amikor az eljárási törvények mindkét ügyszakban párhuzamosan mennek át komoly változásokon.  

 

A Bíróságok Napján megrendezett ünnepségen heten vettek át elismerést a bírósági szervezet érdekében végzett kiemelkedő és értékes szakmai tevékenységükért.

 

... s a másik

 

 



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.