2019. október 17., csütörtök,  Hedvig
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2019. július 12., péntek
Új dolgozókat vonzani, régieket megtartani
Aki még nem hallotta volna: harmadszor is „Családbarát Munkahely” lett a Gyulai Törvényszék
Szerző: K. A. J.
A Gyulai Törvényszék harmadszor is elnyerte a „Családbarát Munkahely” címet az Ember Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton, a 2017. és 2018. év után idén ugyancsak elnyerte azt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma évről évre meghirdeti a családbarát munkahelyek kialakítását és fejlesztését támogató pályázatot, amelyre a Gyulai Törvényszék 2019-ben „Egyensúlyt teremteni” címmel nyújtotta be eredményes pályaművét.

Az elismerésHatározott álláspontja a törvényszék vezetésének, hogy a családbarát gondolkodásnak a munkahelyi környezetben – a mindennapokban is – érvényesülnie kell, annak nem csupán egy-egy rendezvény megvalósítását kell jelentenie.

 

Ahogyan arra a pályázat címe is utal, a Gyulai Törvényszéken kialakult munkahelyi szervezeti kultúra és hétköznapi munkavégzés során tanúsított együttműködés jól tükrözi az elkötelezettséget a több mint 300 fős Békés megyei bírósági szervezetrendszer tagjai iránt, és ezzel együtt aziránt is, hogy valamennyi dolgozót (nőket és férfiakat egyformán) segítse a magánélet, a család és a munka közötti összhang megteremtésében.

 

A sikeres pályázat azoknak az intézkedéseknek és munkaszervezési megoldásoknak a bemutatását tartalmazta, amely híven tükrözi ezt a szemléletmódot. Az intézkedések részben a bírósági dolgozók megtartását és a dolgozói elégedettség fokozását célozzák, részben pedig vonzó munkahellyé teszik a bíróságot az álláshelyekre pályázók számára. Említeni lehet e körben a részmunkaidős foglalkoztatás ösztönzését, a különböző programok megrendezését, mint amilyen például a „Hozd el a gyermekedet a munkába!”-nap, vagy akár a képzések helyi szinten történő megvalósítását is említhetjük.

 

A családbarát szervezet megvalósulását nagymértékben segíti az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett Megtartó Program, amelynek számos eleme illeszkedik e célhoz. Így például a program eleme az óvodai és bölcsődei térítési díjakhoz történő hozzájárulás, de említeni lehet legújabb elemként a családok közös kikapcsolódását motiváló ingyenes állatkerti belépők biztosítása is.

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.