2019. szeptember 23., hétfő,  Tekla
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2019. május 25., szombat
Ahol Simonka György vesztett, minimum visszatetsző az ilyesmi
Battonyán a polgármesteri hivatal delegáltjai és a Fidesz bizottsági tagjai együtt, de az ellenzékiektől elkülönülten tettek esküt, s készültek fel a választásra…
Szerző: Kiss A. János
Mondják a Demokratikus Koalíció battonyai szervezetének tagjai, hogy milyen meglepetés érte őket. Miután a jogszabályban meghatározott határidő – május 16-án, pénteken 16 óra – letelte előtt, úgy tudjuk, két nappal korábban benyújtották a helyi választási bizottságnak a szavazatszámláló bizottságokba a pártjuk által küldendők szükséges adatait, várták a megfelelő tájékoztatóra és az eskütételre szóló meghívást. Amikor azt megkapták, május 22-én, szerdán 15 órára meg is jelentek azon. Azt mondják, csak bámultak: nagyjából csupán az ellenzékieket látták ott. A fideszesek sehol, s hiányolták a polgármesteri hivatal által a szavazatszámláló bizottságokba delegált hivatali dolgozókat is. Korábban mindig közös „eligazítás” volt. A tájékoztató és az eskütétel után kiderült számukra, hogy a fideszeseknek és a hivatali dolgozóknak (együtt) egy héttel korábban, már május 15-én megtartották azt... Akik találkoznak az esettel, annak a gyanújuknak adnak hangot, hogy ezt aligha lehet a véletlen számlájára írni…

Merről fúj a szél Battonya főutcáján?

 

A gyanakvók sorolják is az érveiket. Azt mondják, hogy még véletlenül sem szabadna ilyesminek megtörténnie abban a kisvárosban, ahol Simonka György a tavalyi országgyűlési képviselői választásokon vereséget szenvedett, mely a rendszerváltás veszteseként a folyó Fidesz-érában sem jutott az ötről a hatra: a huzamosabban fennálló szegénység arrafelé már kijózanítani látszik az embereket, s a battonyaiak testközelből érzékelik a „migránsozás” fölturbósított hazugságát. Úgy gondolják, hogy náluk a Fidesz igyekszik minden eszközzel megfordítani a várható eredményt. Ráadásul a tavalyi választás óta a legfőbb ügyészség (a képviselő mentelmi jogának felfüggesztése mellett) komoly bűncselekmények elkövetésének gyanújával büntetőeljárást folytat: 1400-szor egymillió forintos étékről van szó. Ennyi pénzt a battonyaiak elképzelni sem tudnak manapság.

 

Az külön „csípi a szemüket”, hogy valamiért a polgármesteri hivatali dolgozókból álló jegyzőkönyvvezetők éppen a fideszes szavazatszámláló bizottsági tagokkal együtt „világosodtak fel”, míg az ellenzékiek nem nagyon találkozhattak az egyes bizottságokhoz beosztott, e munkájukért (természetesen és közpénzen) külön megfizetett hivatali dolgozókkal. Elmondták az DK-sok, hogy a választási iroda nem tudakolta meg tőlük a leadási határidő előtt, hogy várható-e részükről bizottsági tagok megnevezése.

 

Mit is mondjunk? Ide állítanánk egy Julius Ceasartól – a törökökön át – Kósáné Kovács Magda, egykori MSZP-s politikusig sokak által idézett mondást: nem elég tisztességesnek lenni, hanem annak is kell látszani. Persze a hangsúly az emberi, politikusai tisztességen van.

 

Sokan emlékeznek arra Battonyán, hogy ilyen alkalmakkor, ilyen módszer korábban soha nem fordult elő. Az a két-háromtucatnyi érintett, amennyiről szó lehet, mindig is elfért egy helyiségben a városházán. Az egyértelműség és a pártatlanság igénye e feladatnál, a választási szervek részéről meghatározó (lenne), miként az egymás iránti minimális bizalom is.

 

Természetes megkerestük telefonon a battonyai választási iroda vezetőjét, Varga István Tamást is, aki a város jegyzője. Telefonos megkeresésünkkor válaszolt az általunk feltett kérdésekre. Megkérdezte, milyen módon rögzítjük az általa elmondottakat. Megnyugtattuk, hogy csupán jegyzeteléssel, a hangrögzítés nem módszerünk. Ez után jelezte, hogy a tervezett cikkünk megjelenése előtt látni kívánja az általa elmondottak írásban rögzített szövegét. Ehhez joga van, természetesen meg is ígértük.

 

Tegnap délután, fél három körül e-mailben elküldtük a (szóközökkel) 1594 karakternyi szöveget. Ezzel egy időben ő is küldött egy sms-t számunkra, melyben írásban is jelezte: az általa elmondottak közléséhez csak abban az esetben járul hozzá, ha azt előzetesen láthatja, s hozzájárul a közléséhez. Áldassék meg a szent „Hallgattassék meg a másik fél is!” sajtóetikai követelmény!

 

Minthogy a választási nap előtti órákat éljük, kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy a battonyai választási iroda vezetője egyelőre nem kíván válaszolni a kérésére, e-mailben hozzá eljuttatott cikkrészlettel való egyetértésről, egyet nem értésről. Kérdés, hogy ezzel nem ássa-e még mélyebbre a személyét ért ellenzéki kritikát. Ez persze nem akadálya annak, hogy eleget tegyünk tájékoztatási kötelezettségünknek, legfeljebb – minden törekvésünk ellenére – a nyilvánosság nem fog értesülni a másik fél véleményéről, álláspontjáról. Az már nem a mi dolgunk, hogy megítéljük a választási iroda vezetőjének etikai, jogi magatartását.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.