2018. november 19., hétfő,  Erzsébet és Zsóka
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2018. november 01., csütörtök
Anyám sírjánál
Szerző: Rózsa Dezső
Holl Jolika ajánlásával tesszük közzé e verset.

                   Képünk illusztráció! (Forrás: A Hajnal Szép Sugara - Blog.hu)

 

                   Állok a sír előtt gondolatban,

                   csak úgy csendben bóklász az őszi szél.

                   A múltat idézem önmagamban,

                   és a bánat lassan hozzám ér.

                   Számadást kell neked tennem anyám!

                   Ahogy megtettem, ha valami fájt,

                   hisz’ karjaidban volt biztos tanyám,

                   a fiú ment hozzád, s nem a muszáj.

 

                   Sok éve már, hogy elhagytál engem,

                   szorít a távolság az időn át,

                   azóta a lelkem nincsen rendben,

                   és csak az ész csapja be önmagát.

 

                   Anyám! Te tudtad minden álmomat

                   és hitted a fiad akaratát,

                   s látod, a sírnál fiad látogat,

                   s keresi a múlt örök igazát.

                                 ***

                   Ősszel a lomb csak csendes zokogás,

                   fáradt levél pihen a sírokon,

                   és álmokat kerget az elmúlás,

                   s pára úszik az őszi halmokon.

                   Virágok dideregnek a szélben,

                   véges életük a szívemhez ér,

                   s könnyük megcsillan az őszi fényben,

                   míg az este hozzájuk is elér.

 

                   Sűrű csend van a temetőkertben,

                   csak a feldúlt lélek tüze ég még,

                   születésed ünnepelném csendben,

                   s kezemben a gyertya már csonkig ég.

 

                   És megborzongat az őszi pára,

                   józanodik lassacskán az elme,

                   az életben mindennek van ára,

                   ahogy megvan a maga keresztje!  

 

                   Állok a sírnál, és szólnom kéne,

                   el kéne mondani a múlt időt,

                   hogy nem fakult meg az óda fénye,

                   és a tett az, amely még ad erőt!

                   Én hittem anyám a bíztatásban,

                   amit utoljára mondtál nekem,

                   „higgy fiam a múltban és a mában

                   akkor örökre itt leszel velem!”

 

 

                   Én elhittem neked a jövőt is,

                   emlékszel, hogy megmutattam neked,

                   s te tudtad, hogy az álom nem hamis,

                   hiszen karonfogva játszott veled.

 

                   Csillagfényes őszi éjszakákon,

                   mikor szeptemberbe fordul a nyár,

                   fölsejlik bennem egy régi álom,

                   ó anyám lelkeddel vigyázz reám!

                                ***

                   Ne engedd fiadat téves útra,

                   és ne engedd, hogy ne szeressenek,

                   adj nekem erőt újra és újra,

                   és tartsd meg nekem szeretteimet!

                   Lásd az ész tudja, hogy a szó elszáll,

                   mégis hozzád indul a könyörgés,

                   hiányod az, ami igazán fáj,

                   s az emlékezés, mint mindig, kevés.

 

                   Állok a sírnál, s nem tudok szólni,

                   gondolatban köt össze a tá,vol,

                   a szívben sok a hasztalan holmi

                   ki kéne józanodni a mából.

 

                   Az ősz meghódította a kertet,

                   bundát készít a földnek az avar.

                   Átölelem szívemmel a csendet,

                   s a szél szemembe csúf esőt kavar.

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.