2018. július 18., szerda,  Frigyes
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2018. május 11., péntek
Tanú- és áldozatvédelem
Bíróságiak és társhatóságok együttműködése Békés megyében
Szerző: SZ. M.
Békés megyében, a Gyulai Törvényszéken a napokban hagyományteremtő szándékkal a tanú- és áldozatvédelemről értekezletet és kerekasztal-beszélgetést tartottak. Ez volt az első olyan szakmai konzultáció, melyen a bíróság dolgozói és a társhatóságok képviselői tanú- és áldozatvédelemi munkájukat bemutatták egymásnak. A rendezvényen a Békés megyei bíróságokon működő tanúgondozói hálózat tagjai mellett részt vettek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, a Békés Megyei Kormányhivatal, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatának képviselői is.

Kerekasztal a Gyulai Törvényszéken a társhatóságokkal

 

A megnyitón dr. Csepregi-Matus Éva elnökhelyettes köszöntője után dr. Fazekas Ágota, a Gyulai Törvényszék tanúgondozói koordinátora hangsúlyozta, hogy a bíróságok és a társhatóságok közötti kommunikáció bővítése, az ezen a területen dolgozók mindennapi munkavégzésének megismerése jelentős lépés. A szónok kiemelte, hogy az együttműködés megerősítésére az új eljárási törvények miatt is különös figyelmet kell fordítani. A konzultáción a tanú- és áldozatvédelemhez kapcsolódó ismeretek bővítésén túl szóba került a bíróság és a társhatóságok közötti együttműködés erősítése. Először dr. Fazekas Ágota mutatta be a tanú- és áldozatvédelem országos programját, majd a Gyulai Törvényszék két tanúgondozója ismertette a törvényszéki eredményeket. A rendezvényen résztvevők általános ismereteket szerezhettek az áldozatvédelem és az áldozatsegítés jogi szabályozásáról is. Végül a társhatóság képviselői mutattatták be a tanú- és áldozatvédelemi, áldozatsegítési munkájukat, gyakorlatukat és tapasztalatukat. A kerekasztal-beszélgetésen a közös problémákat is felvetették.

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.