2018. június 21., csütörtök,  Alajos és Leila
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2018. március 12., hétfő
Művésznek születni, vagy művésszé lenni?
A Békéscsabai Jókai Színház Művész Kávéháza Terefere sorozatának legutóbbi vendége, Lonovics László festő-grafikusművész vallott életútjáról
Szerző: Zsidov Magdolna
A nagysikerű Terefere beszélgető műsor sokadik, legújabb alkalmára, március 9-én került sor, szokásos helyszínén, a Művész Kávéházban. Ez alkalommal is a Kállai-díjas Kadelka László moderálta Lonovics László festő-grafikusművésszel a beszélgetést.

Kadelka László (balra) és Lonovics  László beszélgetése (Fotók: Milyó Pál)

 

Kadelka László bevezetőjében elmondta, hogy ennek a sorozatnak elsődleges célja megnyerni a Békés megye kulturális életében szerepet játszó művészeket, írókat, alkotókat arra, hogy mélyebben feltárhassák magukat, pályájukat az érdeklődőknek. Méltatta a szép számú közönség megjelenését, majd Lonovics Lászlót üdvözölte, aki, mint kiderült, a Békéstáji Művészeti Társaságban a kezdeti időktől betöltött tisztségéről ugyan lemondott, de tiszteletbeli elnökeként megmaradt. Kadelka László – lokálpatriótának nevezve Lonovics Lászlót – megkezdte a „faggatódzást”, minek előtte humorosan megjegyezte, hogy vendége az évek múlásával, láthatóan szőkíti a haját. (És mennyire igaza volt, a világosodó haj nem feltétlenül korhoz kötött.)

 

Lonovics László sem nélkülözve a humort, önvallomását azzal kezdte, hogy Ratkó Annának „köszönhetően” (erről a korszakról ki így, ki úgy, de többnyire mindenki hallott) a „világra jöhetett”. Édesapja üveges mester, édesanyja háztartásbeli volt, mindketten tősgyökeres békéscsabaiakként.

 

Kadelka László, viccesen fogalmazva ecsetelte, hogy sok mindent lehet tudni az életútjáról, de most jó lenne arról is hallani, amit nem ismerünk.

 

Az oda-vissza kérdések, válaszok minden esetben integrálódtak egymáshoz, így a gördülékenység biztosítva lett. Kadelka László utóbbi megjegyzésére érdekes választ kapott a közönség. Mint a művész elbeszéléséből kiderült, miközben családja gyökereit kutatta, jó néhány nemesi elődöt – vagy csak névrokonságra utaló szálat – talált. Példaként mondta – a szülők neveit megemlítve –, hogy egyik ősének, Lonovics Kornéliának a portréját olyan jelentős művész festette meg, mint Lotz Károly. De a tények feltárására jelenleg is kuatást folytat.

 

Az önéletrajzi bemutatkozásban a gyermekkori évekre terelődött a szó. Kiderült, hogy kisdiákként Süle István (akinek sok rajza az akkori Népúságban jelent meg), aki osztályfőnöke és rajztanára volt, felkeltette figyelmét a rajzolásra, aminek köszönhetően kipróbálta kézügyességét, s így derült ki számára, hogy érzéke, készsége van a ceruza „használatára”, aminek egyenes következménye, hogy egyre többet rajzolt, fejlesztette tehetségét. A középiskolában hatással volt rá Lipták Pál festőművész;  a neves szobrászművész, Mladonyiczky Béla gazdagította látásmódját. Műtermének rendszeres látogatójaként a szobrászművész segítette és korrigálta a munkáit. S bár próbálkozott formázással, de mégis maradt a rajzolásnál, a képszerű megfogalmazásoknál. A rajzolást festéssel gazdagította, főleg modellfestéssel, aktokkal. Erről a korszakáról Sinkó István festő, grafikus, művészeti író írt értékelést. Ilyen előzmény után természetes volt, hogy a Képzőművészeti és Iparművészeti Főiskolára jelentkezett, ahová sajnálatos, de nem vették fel. Nem adta fel, mert ekkorra már tudta, hogy „kijelölt” útja a képzőművészet. A továbbtanulás lehetőségére várakozva, elhelyezkedett a VOLÁN-nál irodai munkára, ahová reggel 6-ra ment, de 8-ra már elvégezte a feladatát, s hogy az idő ne fusson a tétlenségbe, közben olvasott – mesélte nem kis derültséget keltve. Középiskolai szokását folytatva, tovább látogatta a régi könyvtár olvasóterme melletti galériát, ahol a csodálatos kivitelezésű, idegen nyelvű művészeti könyveket tanulmányozta és szerzett hatalmas ismeretet. Különösen Van Gogh életútja vonzotta, s el is döntötte, hogy hozzá hasonlóan magányos alkotó marad, de nem így történt, a sors „keresztülhúzta” a számítását, megnősült, most 40 éves házasok. Két gyermekük született, fiuk az apai örökség nyomán elvégezte az Iparművészeti Főiskolát, jelenleg a Móra Kiadó művészeti vezetője. Lánya Budapesten, az ingatlanszakmában dolgozik.

 

Egy év után a szegedi tanárképző főiskola főldrajz-rajz szakára nyert felvételt.  A főiskolai évek alatt tovább erősödött az elhatározása, hogy rá akar találni a saját stílusára. A főiskolai művésztanárai is erre bíztatták, figyelve az egyre érettebb munkáit.

 

Kadelka László, nem hagyta ki, hogy rá ne kérdezzen, vajon mi lehet az oka, hogy a legtöbb képzőművész, földrajz-rajz szakos párosítás mellett dönt?

 

Lonovics László, annyit válaszolt, hogy ezt igazán nem tudná meghatározni, talán leginkább azért, mert ebben a kettősségben volt legcélszerűbb a választás. Mindenesetre, 1975-től, a főiskolai diploma megszerzése után, 16 évig szülővárosa egyik általános iskolájában tanított, miközben helyi, de több helyszínen található művésztelepek munkájában vett részt, így Mártélyon, a budapesti Belgrád rakparton, Mohácson.  A békéscsabai grafikai művésztelepen rendszeresen jelen volt, ahol kapcsolatba került az akkori magyar avantgarde képzőművészet meghatározó személyiségeivel, többek között Bak Imrével, Deim Pállal, Fajó Jánossal, Hencze Tamással, Mengyán Andrással és Nádler Istvánnal. Munkásságukra a geometrikus és konstruktív stílus volt a jellemző, amelyek őt is rabul ejtették, így ezek az alkotók lettek ágensei választott irányzatának. E neves alkotókkal rendszeresen részt vett különböző kiállításokon, ami országos ismertséget hozott számára. A művésztelepen az akkor újdonságnak számító technikával, szitanyomással dolgoztak, ami során sokat tanulhattak egymástól.

 

Kadelka László következő kérdése a művész domináns számítógépes munkáira tért ki, vajon mikor érintette meg ez a technika? És a digitális világ mennyire alakítja a művészi irányultságát?

 

Az érdeklődő közönségLonovics László, mielőtt a feltett kérdésre válaszolt volna, elmondta, hogy tizenhat évi általános iskolai tanítás után 1991-ben a Békéscsabai Tanítóképző Főiskolán kapott tanári állást.A tanítás során mindig él művészeti tevékenységének tapasztalataival. Kiemelkedő képességű hallgatóival külön foglalkozik, kibontakozásukra odafigyel, hiszen ő maga is egy-egy befutott művész felkarolásának köszönheti az indulását. Így nyert felvételt 1980-ban a Fiatal Képző- és Iparművészek Stúdiójába, majd a Művészeti Alapba, Képző és Iparművészek Szövetségébe, amelyek a hivatásos művészeti „rangot” jelentették akkoriban. Az eltelt évek során szitanyomással sokszorosított grafikákat is készített, amit – már a kérdésre válaszolva – a számítógépes grafika követett az 1990-es évek második felétől. Ahogy jellemezte, a számítógépet egy eszköznek tartja, amivel lehet élni, vagy visszaélni. A látványon túl, a számítógép lehetőséget ad különböző szín-formavariációk elkészítésére, amik bárkiben, bármilyen lélektani lecsapódást válthatnak ki. Hangsúlyozta, hogy virtuálisan lehet olyan képi illúziót létrehozni, mint például egy olajfestményé, ám amíg az olajfestménynél akár tapinthatóan is érzékelhető a festék vastagsága, faktúrája, a nyomaton már nem. Amint hallhatta a közönség, egye-egy számítógéppel előállított képi forma ezzel nem fejeződik be, folyatódik manuális munkákkal, amik nyomán áll össze a végleges alkotás. A számítógépet igazán interaktív lehetőségnek tartja, ettől függetlenül továbbra is dolgozik grafikai eszközökkel és ecsettel.

 

Anekdotázásként néhány hajdani vásárlási „megoldás” is szóba került. Mint kiderült, a Nyomdagrafikai Vállalatnál, de még másutt is a város kincse, a jó csabai kolbász fejében egyenes út vezetett a célhoz…

 

Kadelka László következő érdeklődése a Békéstáji Művészeti Társaság életére, működésére vonatkozott.

 

Lonovics László válaszában bepillantást nyújtott a Békéstáji Művészeti Társaság funkciójába, szervezésébe. Elmondta, hogy 25 évvel ezelőtt Koszta Rozália és Ruzicskay György festőművészek voltak az alapító tagok, maga az elnevezés Banner Zoltánhoz kötődik. Lonovics László húsz évig volt az elnök, de nem megfáradásból, inkább azért mondott le, mert úgy érzi, szükséges a fiatal tehetségeknek teret engedni. A közönség megtudhatta, hogy a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepet saját maguk szervezik a város támogatásával, várhatóan már a tizennegyedjére rendezik meg, ahová minden alkalommal a környező országokból hívnak meg professzionális képzőművészeket. Ez a fórum lehetőséget ad a szakmai összehasonlításra és a megmérettetésre. Ilyen alkalmakkor a nagyközönség számára is láthatóan, a Szent István téren alkotnak. Hozzátette, méltán megérdemli a Garzon Szálló tulajdonosait az elismerés, mivel minden évben bérmentesen adnak helyet, és látják el a művészvendégeket.

 

Kadelka László a digitalizált alkotások térhódítására megemlítette Gábor Miklós – akiről tudott, hogy rajzolt és festett – nem éppen elismerő véleményét, miszerint megöli az igazi művészetet. Lonovics László erre tömören annyit fogalmazott meg, hogy szerinte nem öli meg, ez paradigma, hiszen minden visszahat egymásra, így a számítógép is lehet a vizualitás egy nyelve.

 

Az érdeklődő közönség, az alkotó és beszélgetőtársa egymásra talált ezen az eseten.

 

 

Összegzésként: egy szerény alkotót, figyelemre méltó embert fedezhettek fel azok, akik nem ismerték eddig, akik pedig ismerik, azokat csak megerősítette ebben a meggyőződésükben ez az este.

 

Az írásban már felsoroltakon kívül Lonovics László még jó néhány művészeti társaságnak a tagja, több elismerés részese. A Békés Megyei Príma Díj után 2017-ben átvehette a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést. Aktív oktató, szervező és alkotó. A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának docense. 


 

 

Lonovics László – egy korábbi interjúból kiragadott – vallomása: „Egy alkotó egész életében önmagát keresi, és olyat kíván megmutatni magából képei által, ami valójában az alkotói folyamat tudatos és titokzatos szimbiózisának eredményeként valósul meg. Minden kép készítése számomra egy felfedezés, amely során fel akarom fedezni azt a világot, amit meg szeretnék teremteni. Az alkotás számomra izgalmas és élvezetes, sokszor gyötrelmes folyamat. De csak így érdemes, ugyan miért festenék egy képet, ha pontosan tudnám előre, mi lesz a végeredmény. Persze rendelkezni kell olyan professzionális kompetenciákkal, amelyek elengedhetetlen feltételei a mű létrehozásának. Gondolok itt például a technikai ismeretekre, továbbá a vizuális kommunikáció általános szabályaira stb. Viszont vannak olyan momentumai az alkotói folyamatnak, amelyeket az ösztönös inspirációk irányítanak.”



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.