2017. augusztus 22., kedd,  Menyhért és Mirjam
 
 
 
 

S a többi...

[S a többi...]
2017. június 16., péntek
Viharos tanácsülés, lemondással
Szerző: Sólya Emília (Nyugati Jelen)
A szerdai aradi tanácsülést követően Geanina Pistru (PNL) hivatalosan bejelentette: lemond tanácsosi tisztségéről. A politikus hölgy azzal indokolta elhatározását, hogy „elege lett abból, ahogy a szociáldemokrata tanácsosok gúnyt űznek az aradiakból”. A tanácsos azután fakadt ki, hogy a szerdai viharos tanácsülésen – ahol a polgármester többször is összeszólalkozott az ellenzéki táborral – a szocdemek (PSD) képviselői nem szavazták meg a város utcáinak takarítására vonatkozó határozattervezetet, illetve a távhőszolgáltatási rendszerrel kapcsolatos tanulmányt.

A Geanina Pistruról készült képünk illusztráció! (Forrás: Glasul Aradului)Pistru azt sérelmezte, hogy a PSD képviselői az elmúlt időszakban a város előrelépését segítő összes (egészségügyi, oktatási, infrastrukturális stb.) projektet leszavazták, hátráltatva Arad fejlődését.

 

Geanina Pistrunál (a PNL municípiumi szervezetének első alelnöke) egyébként korábban az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséget állapított meg a helyi tanácsosi funkciójával, így nem kizárt, hogy a hivatalos nyilatkozatával ellentétben, valójában ez áll a háttérben.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.