S a többi...
Szilvás piskóta mikróban
Hozzávalók: hibátlan, érett, 40 dkg szilva kimagozva, 3 egész tojás, 1 evőkanál olaj, 4 evőkanál cukor, 5 evőkanál liszt.
A hozzávalókat kikavarjuk, szórjunk a lisztre 1 csomag sütőport és 2 teáskanál szódabikarbónát. Egy evőkanál, 10 százalékos ecettel segítsük még a tészta könnyítését. Ízesítésre 2 teáskanál őrölt fahéjat és 1 teáskanál őrölt szegfűszeget használjunk. Cukorbetegek glukonont használjanak édesítésre. A fahéj és szegfűszeg mennyiségét változtatni lehet ízlés szerint.
Mikrózható jénaiba tegyünk 1 evőkanál olajat és forgassuk körbe, hogy az oldala is olajos legyen. A kikavart összetevőket kikavarjuk, a kiolajozott jénaiba tesszük, majd ráöntjük a finom, érett szilvát. A tésztát 850 watton, 8 perc alatt megsütjük. Az idő leteltekor nyithatjuk ki a mikró ajtaját és tűpróbát végezhetünk. ha még ragadna a tészta közepe, pár percre kapcsoljuk még be a mikrót.
Kihűlés után, a jénaiból borítsuk a süteményt tésztás tányérra, majd meghinthetjük porcukorral. A cukorbetegek inkább szilvaszemmel díszítsenek.
Ecetes szilva télire, üvegben
Télire, üvegben, ecetesen eltéve, a már lila, de még belül zöld és kemény hibátlan szilvaszemek a megfelelők. A hibátlan szemeket mossuk meg és a már előre kifőzött, steril üvegekbe rakjuk bele a szilvaszemeket.
Öntsük fel kiforralt, de már nem meleg vízzel, hogy tudjuk mennyi ízesítőt és ecetet adjunk hozzá.
Literenként 1 dl 10 százalékos ecetet és 25-30 dkg cukrot oldjuk fel a vízben.
Minden üvegbe tegyünk kis darab fahéjat és pár szem szegfűszeget.
Forraljuk fel az ecetes cukros vizet és forrón öntsük rá a szilvaszemekkel megtöltött üvegekre.
Lehetőleg a víz lepje el a szilvaszemet teljesen, kis falapokkal leszoríthatjuk az üveg szájánál.
A lezárás művelete, ajánlott minden más üvegben eltett élelemhez
Folpackkal fedjük le az üveg száját úgy, hogy érjen le az üveg feléig a folpack széle.
Szórjunk 1 csipet szalicilt, vagy más tartósító port az üveg száján körben, a folpackon húzzuk el a tartósítót, majd simogassuk be a teljes felületet is a porral.
Újra folpackkal fedjük le az üveg száját, majd a sterilizált és hibátlan csavaros tetőt rakjuk szorosan az üvegre. A szépre igényesek vágják 2 ujjnyira az üveg szájától körben a folpackot.
Már tehetjük is az üveget az ecetben elrakott szilvával a kamrapolcra.
Nem kell dunsztolni.
A tartósító port nem esszük meg, mert amikor felbontani akarjuk a befőttet, a csavaró levétele után, vigyázva fogjuk meg a kétrétegű folpackot, óvatosan távolítsuk el, hogy ne szóródjon a befőttünkbe belőle.
A felbontott befőttet már sokáig ne tároljuk, esetleg pár napig, a hűtőben várakozzon.
Magam példája még, ha az üvegnek nincs bádog, csavarós fedele, akkor a tartósító poros üveg szájára teszek egy réteg alufóliát, ami teljesen fedje el a folpackok széleit.
Szoros gumigyűrűvel rögzítem a borítást az üveg szája mentén.
Megjegyzés: A szerző, Ágoston Jolán, dietetikus. Telefon: 06-20-486-01-26. E-mail: agostonjolan@gmail.com
Kép1: A szilvafa a házi kertek többségében megtalálható. A képen virágzó szilvafa. Kép forrása: Pixabay
Kép2: A szilvás piskótához a hozzávalókat kikavarjuk. Kép forrása: Pixabay
Kép3: Télire, üvegben, ecetesen eltéve, a már lila, de még belül zöld és kemény hibátlan szilvaszemek a megfelelők. Kép forrása: Pixabay
Kép4: Az ecetes szilvát dunsztolni sem kell, máris mehet a kamrapolcra. Kép forrása: Pexels
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.