2017. december 11., hétfő,  Árpád
 
 
 
 

Civilek

[Civilek]
2017. szeptember 20., szerda
Öt éve nem járja Gyula utcáit
D. Nagy Andrásra emlékeztek a Szentháromság temetőben
Szerző: SZ. M.
Bensőséges megemlékezésen állták körül a gyulaiak virágszálaikkal D. Nagy András helytörténeti kutató, Erkel-kutató sírját Gyulán, a Szentháromság temetőben. A gyulaiak „Bandi bácsija” öt éve hunyta le szemét kórházi ágyán, 2012. szeptember 19-én, 14.45 órakor. Azóta évről évre felkeresik sírját ezen a napon azok, akik úgy érzik, hogy D. Nagy András szorgalma, embersége példát ad a mindennapokban ma is. D. Nagy András családja és a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Erkel Ferenc Zenei Klubja pedig nem mulasztja el, hogy emlékezni hívja a gyulaiakat.

Apja kalapjában fia, D. Nagy András emlékezett

 

D. Nagy András nem Gyulán, hanem a szintén Békés megyei Dévaványán született 1931-ben. Gépészmérnök volt, végül tanított a gyulai Ipari Szakmunkásképző Intézetben, innen ment nyugdíjba. Ekkortól teljesedett ki igazán helytörténeti érdeklődése, amely számtalan könyvben, és máig kiadatlan kéziratban mutatkozott meg. Szinte valamennyi Gyuláról szólt, talán nem is volt a városnak egyetlen szeglete se, amelyet „Bandi bácsi” nem ismert volna. Különösen sokat foglalkozott az Erkel családdal, hiszen Himnuszunk zeneszerzője Gyulán született. A család régi és új ágait bogozta, kötötte könyvcsokorba. Az Erkel család tagjai ma is köszönik neki a hatalmas munkát. Sírjánál fia, D. Nagy András emlékeztetett is, hogy történt ez akkor, amikor még nem volt internet, a kézzel írt leveleket hozta-vitte a posta, hiszen maguk a családtagok küldték kérésére az adatokat.

 

Virágszálak ,,Bandi bácsi" sírján

  

D. Nagy András Gyula Kiváló Polgára lett 1999-ben, 2011-ben arany Erkel-emlékplakettet vehetett át, 2012-ben az Erkel Ferenc Társaság egyik alapítóját, később titkárát örökös tiszteletbeli titkárává választotta. „Bandi bácsi” szűk három hónap múlva távozott erről a világról. Református volt, sírjánál mindig elhangzik egy zsoltár és a Himnusz Erkel dallamával – természetesen. Seress Rezső híres dalának szövege, a kedvenc sem maradhat el lánya, D. Nagy Katalin elmondásában: „Az élet egy színes álmodás, / Mely egyszer véget ér...”



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.