Publicisztika

Nem békíti aggódásunkat az a tapasztalás sem, hogy „mindig így volt e világi élet”. Az emberi faj sok mindent elszenvedett a 300000 éves történelme alatt. Pusztították létét természeti katasztrófák, zord hidegek, tartósan forró időszakok, valamint ölésre hajlamos énünk által lobbantott háborúk s más pusztulások.

Tapasztaljuk: napjaink világa sem a nyugalom völgye. Az ember körül olyan mikro- és makro rendszerek kapui tárultak ki, amelyek rejtelmeiről eddig sejtelmünk sem volt. A radioaktivitás felfedezése kozmikus erők birtokosává tett bennünket, és felcsillantották egy boldogabb világ távlatát is. Aztán tapasztaltuk, a tudomány, a technika vívmányaival rombolni is lehet; ebben a radikálisan új helyzetben nagy esélye van annak, hogy a világ technikailag könnyen elpusztítható. A hirosimai atomtámadás pokoltüzének fényében ráeszmélhettünk, hogy az atom –nem csak a közvetlen résztvevőkre, de az egész emberiségre nézve is végzetes lehet. Ártó hatásait nem barikádozzák el országhatárok, mert a globalizált világ gigantikus gépezetté vált, amelynek részei (az egyes államok) egymástól függenek. Ennél fogva a háború, miként a klímaváltozás is, az egész emberséget érintő probléma, mindazonáltal megoldásuk csakis egyetemleges feladat és felelősség lehet. Az orosz- ukrán háború azért is jelent nagy gondot, mert a nagyhatalmak és az egyes országok közötti kapcsolatok olyan időszakban romlottak meg, amikor az emberiség és a bolygó számos közös kihívással néz szembe, melyek összefogást kívánnak. Szolidaritás, együttműködés hiányában ugyanis elkallódik a békegondolat, és könnyen feléledhet, sőt eszkalálódhat a háborúba torkolló rút viszály.

A föld lakóinak jelenlegi lélekszámából kitetszik: az emberi faj képes dacolni az élettelen világok szeszélyes ártalmaival, és a háborúk pusztító tüzével. Fajunk a történelem viharában fent maradt, mert az élővilág elemi törvénye szerint az ember élni és túlélni akar.

Ahhoz, hogy a katasztrófák az emberiség életére a jövőben ne legyenek „katasztrofálisak”, be kellene látnunk, rajtunk múlik, hogy mit választunk:  a ,,dicső” természet erősen megcsappant kincseinek további kifosztását, földanyánk mérgezését, vagy azt az utat járjuk, amelyen óvjuk bolygónkat, és a tudomány erejével iparkodunk védekezni a természet pusztító hatásai ellen.

Döntenünk kell, melyik utat választjuk.

Azt, amelyiken a katonai, ipari komplexumok, a rettegés, a gyűlölet uralkodik, vagy a másikat, amelyet a tisztesség, a jóakarat, a méltányosság és az összefogás jellemez. A döntésben, noha eltérő lehetőségekkel és felelősséggel, mindannyian érdekeltek vagyunk. A háború kitöréséért kétségkívül a mindenkori kormányoké a legnagyobb felelősség. A nép önszántából soha nem támad más népekre, csak ha ölésre ingerelik uszítással, lázító propagandával. Az államok vezetőinek választaniuk kell: a rövidtávú hatalmi érdekek szolgálatára szerződnek, vagy bolygónk és fajunk jövőjének védelmében egymással együttműködve tevékenykednek.

Amint Szent-Györgyi Albert ma is mondaná: ,,Az ember nem fecsérelhet el több időt; döntenie kell, melyik utat választja.”

Kép: Szent-Györgyi Albert:,,Az ember nem fecsérelhet el több időt…” A kép illusztráció. Kép forrása: Pixabay