Publicisztika

Velem is megtörténik ugyanez, naponként jut valami, ami felkavar, de arra ügyelek, nehogy túllőjek a célon, a jó modor határain belül maradjak, nem engedem szabadjára az indulataimat. Engem még semmi nem kavart fel annyira, mint a Balaton vizét a hullámverés, és ahogy Lóczy Lajos geológus, Balaton-kutató jósolta a 60 ezer év múlva kiszáradás jövőrémét. Csakhogy, Lóczy Lajos (gimnáziumom névadója) akkortájt, mármint a 19. és a 20. század fordulóján még nem számolt a klímaváltozással, a területhódítással, a nádirtással, a fakivágással, a turisztikai paradicsom kiépítésével, a szállodaláncokkal, a Balaton élő területének elfoglalásával. Jól olvasták, hogy elfoglalás, mert időközben mindenkinek, akinek pénze van rá, valamit elfoglal belőle. Hihetetlen, de, akik megtehetik, elhitetik, hogy ez mennyire jó, üdvös a hazai „fogyasztóknak”. Ezért aztán csak a tehetősebb hazai, és a külföldi fogyasztóké lesz a Balaton. Ugye, mennyire elgondolkodtató ez a szó is, hogy fogyasztó, jelzi, hogy már csak fogyasztóként van jelen a társadalom.

Elkalandoztam, tulajdonképpen nem a Balatonról akartam elmélkedni, bár ez is Facebook-kérdés, mert, aki megosztja, annak minden valószínűséggel nagy dilemmát jelent, vajon jövőre tudnak-e még a családdal a Magyar tengernél nyaralni?

Ez a kérdés egy többre vágyó szülő „hisztije”, olyan szülőé, aki elveszik a napi gondokban, a munkahely őrületében, a túlórákban, az állásféltésben, aki nem tud megállni egy pillanatra sem, mert vagy a megélhetésért futja a köröket, vagy feladja és „csak” a családnak él, úgy, hogy lesz, ahogy lesz, vagy „ahogy lesz, úgy lesz.” Pedig a munka mellett csak annyit szeretne, hogy legalább egy héten egyszer foglalkozhasson a családjával, és egy évben pár napot utazhasson velük, nem külföldre, „csak” a hazájában.

Persze, van még néhány vitatéma a Facebookon, például az, hogyan kell helyesen nevelni a gyereket olyankor, amikor minden jó szó hiábavaló, az ebadtát elkapta a gépszíj: felesel, agresszív, mindenkinél okosabb, de legfőképp a szüleinél, a tanárainál… talán ilyenkor - nem is annyira hiábavaló - jól jön egy-két atyai… állítják néhányan, a többiek meg „lepofozzák”. Nem fizikálisan, csak virtuálisan. Mondják, keresztény ország vagyunk, ezért csak simogatni szabad a gyereket. Vesztemre megosztottam a Bibliából bölcs Salamon király Példabeszédéből a 23. fejezet 13-14-dik versét: „Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megütöd őt vesszővel, meg nem hal. Te vesszővel fenyíted, de az ő lelkét a pokolból ragadod ki”. (A pokol szó ebben az esetben a lelkiismeret és az értelem halálát jelenti.) Na meg is kaptam ezért a magamét, a legjobban ez a mondat rázott meg, szó szerint idézem: „Te okoskodó papnő, verjen meg téged az Istened!” Pedig nem is én okoskodtam, pusztán idéztem, de már idézni sem lehet, nem érdemesítik senki véleményét elfogadásra, mert lassan az emberek, már csak a maguk szemében lesznek elég bölcsek, miközben úgy tesznek, mintha az ők családjukban soha nem történne nehezen megoldható eset.

Naponta halljuk, hogy keresztény ország vagyunk keresztény Európában, és mintha nem vennénk számba a keresztények életéhez mintát adó bibliai tanításokat, mintha nem is létezne ez a könyv. Akkor, mitől, milyen hatásra leszünk keresztény elveket követő nép? Kételkedem, hogy tényleg komolyan gondolják egyesek azt, amikor ezt állítják, s mint kiderül, aki ide tartozik, az nem üti sem a gyerekét, sem senkit, aki meg amoda tartozik, az csakis azért üt. Tényleg ilyen egyszerű lenne?

„Temetésre érettek az elvek” – állította Platón közel két és félezer éve. Le a kezekkel a gyerekről, a serdülő homo sapiens be fog érni… a jó szó előbb, vagy inkább utóbb… kat.. kat.. kat… a kapcsolat megszakadt, kiléptem a Facebookból. Elegem lett a semmitmondó, gondolattalan hiábavalóságokból. Elegem lett a gyűlöletbeszédből, ma sem lettem képes kitartani a Facebook mellett. Hűtlen kezelés gyanújával, önvádat emeltem magam ellen.

Kép1: Világhálón. Kép forrása: Pixabay

Kép2: Lóczy Lajos arcképe. Kép forrása: Wikipédia

Kép3: Boldog család. Kép forrása: Pixabay