2022. május 24., kedd,  Eszter és Eliza
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2022. január 27., csütörtök
Kell-e felelőst keresni?
Szathmáry Nikire emlékezünk – 15. rész: Niki körül járó gondolataink –Publicisztika – Visszatekintés 1998. január 28-ra
Szerző: Kiss. A. János
Niki, az eltűnt gyulai kislány olyasmikről is gondolkodásra késztet bennünket, amikre amúgy oda sem figyelnénk. Amíg nem hallottunk hírt az esetről, vajon mennyivel kevesebb gyulai, kisgyermekes szülő jutott arra a következtetésre, hogy a mindennapok rohanásában is meg kell szerveznie kisfia, kislánya biztonságát? S elegendő lehet mindez például elszánt bűnözők ellen? S ki tudja, a lesújtó történet megérintette-e a sokk „epicentrumától” egyre távolabb élőket is? Vagy úgy hiszik, velük nem eshet meg ilyesmi? Az is kérdés — főként az önmarcangolást kevésbé kedvelők számára —, normális dolog-e az (messze a sötétnek kikiáltott középkortól), hogy szinte rettegve kell utcára engednünk gyermekeinket?

A kép illusztráció. Forrás: Pixabay

 

Azért e nehézkes bevezetés, mert olyan pillanathoz érkeztünk el, amikor szembe kell néznünk önmagunkkal. Gyulaiak sokasága tiszteletre méltó odaadással tette tűvé városát és környékét Niki megtalálása érdekében. Még akkor is, amikor már tudni lehetett: kinn a természetben, ha mégoly enyhe tél is adatott számunkra, védtelenül nem lehet kibírni az eltelt időt. Közben már tudhattuk: nyomtalanul tűnt el a kislány. Azt hiszem, a közösség tudatának mélyáramlásai ekkor már talán nem is a kislányt, hanem a bizonyosságot keresték. Súlyos szavak? Igen, mert a legfontosabb kérdésekben őszintén kell beszélnünk egymással.


Aki reálisan akar véleményt formálni, nem tagadhatja: a rendőrség mindent megtett, amit a keresésben, az adatgyűjtésben egyáltalán lehetséges volt teljesítenie. Még hóbortos látnokok kitalációit is komolyan vette. Persze, amikor a röntgenszemű hölgyemény már sokadjára adott nekik „tuti” tippet, s megtudták, hogy a sületlenségeinek felülő némely gyulaiak tisztes polgárokra törtek rá éjnek idején (természetesen minden alap és eredmény nélkül), a rendőrök is „megvilágosultak”: távolbalátónk fürkésszen csak saját kedvtelésére. S mennyi energiát, időt kellett arra áldozni, hogy kiderüljön, az osztálytársak kollektív fantáziálása révén készült fantomkép — egy fantomról készült!


S az emberek lassan hozzáláttak véleményt formálni: nem ott, nem úgy kellett volna próbálkozniuk a rendőröknek. (Mi magyarok valaha például valamennyien értettünk a focihoz. Ma már azok sem, akik művelik. Akkor hát nyergeljünk át a közbiztonságra?) Semmi kétség, eljön az ideje annak is, hogy bűnbakot kell keresni. Erre a szerepre kiválóan alkalmas a rendőrség. Ha nagy lesz a nyomás, azon se lepődnék meg, ha maga a rendőrség látna hozzá saját soraiban a boszorkányüldözéshez. Ez az, ahová nem szabadna eljutnunk. Mert igaztalan lenne. Erőt, időt, anyagiakat nem kímélve mindent megtettek, amit a közvetlen felkutatás érdeke megkívánt. Most az adatok elemzésével juthatnak abba a helyzetbe, hogy végre nyugodt körülmények között elkapják azt a néhány szálat, mely talán elvezet a megoldáshoz. Ennyi bizalommal tartozunk egymásnak.

 


A szerző írása a Békés Megyei Hírlap 1998. január 29-i számában jelent meg.

 

 

Kép: A kép illusztráció. Forrás: Pixabay



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.