Publicisztika

Olvasva, elmélyülve a témában, felkeltette a figyelmemet egy mondat, amelyet a jelenlegi járvány kapcsán érdekesnek és elgondolkodtatónak találtam. Ez az idézet, amelyet a Wikipédiából, a cukorbetegség leírásából teszem közzé, a következőképpen hangzik: „Az életmentő gyógykészítmény a felfedezést követő évben, szabadalom nélkül világszerte alkalmazást nyert, előállítói pedig orvosi és élettani Nobel-díjat kaptak.” Az idézett szakaszban lényeges, és megszívlelendő a vastagon kiemelt rész De, mi okból is? Talán azért, mert olvasásakor fény derül arra, hogy az inzulint, szabadalom és engedély nélkül kezdték alkalmazni. A leírás folytatásában kiderül, hogy először is a Torontói Központi Kórházban, egy, már haldokló 14 éves fiún alkalmazták. A fiú, a kezelés után néhány nap múlva már el is hagyhatta a kórházat, de továbbra is kapta az inzulint, így teljes életet élhetett. Az ő esetét mérlegelve elindult a szérum sorozatgyártása, és ezzel kezdetét vette az inzulin alkalmazása szerte a világon, a súlyos cukorbetegek megmentésére. Valamikor bíztak az emberek az orvostudományban, a kutatókban, miközben manapság, a Covid-19 vakcina kapcsán, jó néhány aggály foglalkoztatja az emberek egy csoportját, mint megbízhatóság, veszélyesség, mellékhatások és egyebek. Eltűnt a bizalom, helyét elfoglalták az összeesküvés elméletek?

Lakonikus kérdés: mi lett volna ezzel a fiúval, de a többi diabéteszes beteggel, ha tovább várakoznak az engedélyre, az egészségügyi bizottságok döntésére? És, mi lenne ennek a jelenlegi járványnak az esetében, amely az egész világot sújtja, ha még néhány évet várnak? Lehet, hogy nem tökéletes a vakcina, vannak hiányosságai, ahogy a korabeli inzulinnak és a beadás módszerének is, de lehetőséget ad, adott az életre, amely a legnagyobb kincs. A kutatók kockáztattak, ők emberéleteket akartak menteni. Szándékuk tiszta és egyenes volt. Száz év távlatából mérhetetlen alázattal, és köszönettel tartozunk küzdelmükért.

Még egy idézet: „Ez a sikersztori sem jöhetett volna létre váratlan fordulatok, és számos csodabogár tudós, valamint támogatást biztosító intézmény közreműködése nélkül. Így például nélkülözhetetlen volt, hogy a hasnyálmirigy funkcióit kutató Paul Langerhans már 1869-ben pontosan leírta, az utóbb Langerhans-szigetekként elnevezett kritikus területet a hasnyálmirigyben. Német kutatók, von Mering és Minkowski kutyákkal végzett kísérleteikben bizonyították, hogy a hasnyálmirigy eltávolítása után, a vércukorszint megemelkedésével diabetikus kórkép alakul ki. Végül John James MacLeod, a cukorbetegségre specializálódott kanadai orvos biztosította a labort, ahol a hasnyálmirigy sziget-hormonjának kinyerésével sikerült bizonyítani, hogy az inzulin a felelős a vércukorszint rohamos leeséséért.”

Ez a százéves évforduló jó alkalom az emberek figyelmének felhívására, arra, hogy hazánkban majdnem minden tizedik ember cukorbeteg. Ezért (is) fontos, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra, és ami nagyon fontos, bízzunk az orvostudományban – bár nem árt az óvatosság –, de botor dolog lenne minden mögött ellenséget vélni, mert ezzel legalább akkora kárt okozhatunk, mint maga a betegség. Nincs más járható út a betegségekkel, járványokkal szemben, csakis a tudomány, a kutatás, és a hit a jó szándékban.

Kép1: A hasnyálmirigy Langerhans-szigete a béta-sejtekkel és emésztőenzimeket termelő sejtekkel körülvéve (hematoxylin-eosin-festés). Kép: Wikipédia

Kép2: Az inzulin feltalálói: jobbra Frederick Banting, balra Charles Best, 1921-ben, két kutyán végzett kísérlet után. Kép: Wikipédia