2022. május 24., kedd,  Eszter és Eliza
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2021. november 06., szombat
Egy vers sugallata
Az ember békességre vágyik, mégis harcol szüntelen - Publicisztika
Szerző: Szemenyei Sándor
„Beteg a világ, nagy beteg...” Sóhajt fel egyik karácsonyi versében Ady Endre, 1899-ben. A nyugtalan, szabad lelkű fiatal költő az útkeresés szorongásának, a békésebb élet utáni vágyakozásának búsongó hangja ez. A 19. század végén, amikor új századba hajlott az esztendő, a szilveszteri köszöntőkbe az az ábránd csillogott, hogy a kitáruló 20. század a humanizmus százada lesz. Mint ismerjük, ez az álom elszitált az időben... Másfél évtized múltával már fegyverropogás zavarta meg a” boldog békeidő” csendjét. A háború poklában emberek millióinak legdrágább kincse, az életük lett az enyészeté. Aztán elhallgattak a fegyverek. De nem volt tartós a némaság, téveszmék és harci kürtök hívtak ölni újfent embermilliókat. Évek múltán, a hamvakon és az országok romjain épülni kezdett a békésebbnek remélt új világ. Bár nem süvöltöttek lövedékek, de az emberek közötti együttműködés békéje álom maradt. A vágyva várt „örök béke” éledő termése a hidegháború sarkvidéki viharában fagyhalált szenvedett.

A kép illusztráció. Forrás: Pixabay

 

A napjainkig tartó létidőben, Európa egészét nem borítja lángba háborús viszály. A fémes fegyverek helyett ma más eszközök töltik meg az erőszak-arzenált: mesterien kimunkált nyelvi háború fosztogatja a humánum szálait. „ A „szófegyverek,” mint például a hamis állítások, rágalmak, a gyűlölet beszéd szavai és építményük, az eldurvult közbeszéd, lettek okozói az emberek közötti viszonyok romlásának, életérzésük mélaságának. Ezek az erőszakot magukban ringató harci eszközök, - sokszor pártpolitikai oltalom alatt - termékenyen roncsolják az ellenségnek bélyegzett, ellenfél karakterét és a társadalmi lét szövetét. A gyűlöletbeszéd szavai komótosan ölnek, és álnokul érlelik az emberek közötti indulatokat, melyek aztán szerkesztői lehetnek az erőszak terének.

 

Evégből a fiatal Ady Endre napjainkban is írhatná: „Ember ember ellen csatázik/ Mi egyesítsen nincsen eszme... ”, és akár azt is megfogalmazhatná, hogy az emberi együttélés törvénye, erkölcse, veszve. A társadalmi viszonyok egészét jelentősen befolyásoló erkölcsi eszmények, szabályok észlelhető tekintélyvesztése együtt jár az egyének lelkiismeretének, mint belső hangnak a „halkulásával” is. Ennek okán a cselekedetek, illetve azok következményeinek megítélésében másodlagossá válnak az erkölcsi megfontolások, és mindjobban az önérdek határozza meg a társadalmi viszonyokat, az egyén lelkiismeretének ítélő erejét. Ezáltal zavar támad az egyének, közösségek közötti viszonyokban és a társadalom működésében is. Az önérdek uralta térben a láncait veszített önzés szilaj életelvet szül. Jelesül: „mindent szabad, ami érdekemben áll”. Ennek nyomán tombol az individualizmus, amelynek zsarnoksága alatt az egyén már nem az „igazságot”, hanem „önigazát” keresi. A gyengélkedő állapotba került erkölcsi viszonyok között a szabadság határait már nem a felelősség és nem a szeretet jelöli ki. A féktelen „szabadság”, szükségképpen a ,,szabadosság” ingoványába fut, amelyben - az általa szült renddel együtt - elmerül. Mivel a megrendült morál elveszti az ösztönök feletti uralmát, az ember önzése áttöri korlátait, és szentesíti egyik kedvenc eszközét: az erőszakot s a „rút viszályt”.

 

Társadalmunk e fortélyos mozzanataiból bús életérzés serken, amely nyomán, az önsorsa felett tűnődő halandó azt érezheti: a világ, ahová születésének véletlenje vetette, nem az ő világa... És olykor, száz év távlatából is, hallani véli Ady riadt sóhaját: Beteg a világ, nagy beteg.

 

 

Kép: A kép illusztráció. Forrás: Pixabay



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.