Publicisztika

A Nobel-díjas tudós - jószerével egész életét átszövő - alapvetése volt a boldogabb világ megteremtésének gondolata. Hite szerint az erkölcs forradalmi mélységű átalakítása, és az arra épülő emberibb világ megteremtése csak olyan ifjúsággal valósítható meg, „akik szemüket a táguló horizontra függesztve szilárdan megállnak a lábukon”. Nem véletlen tehát, hogy írásaiban, előadásaiban rendszerint foglalkozott a különböző szintű közintézményekben folyó nevelés kérdésével.

Szent-Györgyi Albert Szegedre költözésével (1931) valójában egy új szellemiség kezdte meg térhódítását az egyetem eladdig tekintélyelvre épülő világában; munkahely és egyben otthon lett az egyetem. A professzorságot, majd később a rektorságot nem tartotta egyetemi hatalmasságnak. Felelősséggel végzett feladatnak, főleg küldetésnek tekintette mindkettőt. Meggyőződése szerint: „Az egyetem vezetője, a rektor, a diákok apja. Az ő feladata az egyetemen olyan légkört teremteni, amelyben a diákok otthon érezhetik magukat.” Fontosnak tartotta továbbá, hogy az egyetemen olyan viszonyok, helyzetek teremtődjenek, amelyek rádöbbentik a diákokat arra, hogy jogaik és kötelességeik vannak. Rektori székfoglalójában hangsúlyozta: „Az egyetemnek át kell hatva lenni az igazság szeretetétől, a falai között meg kell érezni a teljes szellemi szabadság levegőjét, amely nélkül minden kultúra elsorvad.”

Szent-Györgyi nézete szerint az iskolában folyó tanári tevékenység nem épülhet az ismeretek mechanikus közlésére és befogadására. Úgy gondolja, az „...iskola tanítványaival két dolgot tehet: taníthatja és nevelheti őket; nem lehet csak tanító intézmény, azaz: szakiskola”. Azt sem tartotta járható útnak, hogy a tudomány fellegvárai elvont pedagógiai eszmék szolgálatába szegődjenek. Szent-Györgyi Albert, minden más tanárral szemben, rendkívüli súlyt helyezett arra, hogy gondolkodni kelljen, ne csak bemagolni az anyagot. „A fej gondolkodásra, nem az adatok sokaságának tárolására szolgál.” - hirdette. Egyik tanítványa, Ormos Jenő professzor mesélte: „a kollokvium írásban volt, mindenki bármilyen könyvet, jegyzetet bevihetett. Csodálkoztunk is ezen, de aztán, amikor megkaptuk a kérdéseket, kiderült, a válasz a könyvekben bizony nem volt sehol, nagyon gondolkozni kellett a megfejtéseken”.

Szent-Györgyi Albert az iskolai élet reformjában kiemelt szerepet szánt a testnevelésnek, a sportnak. Úgy vélte: „… a sport, nemcsak a testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb, legnemesebb nevelő eszköze.” (Az ő személyes életének is meghatározó tényezője volt a sport. Rendszeresen teniszezett, hódolt a vízi sportoknak; a Csónakház rendszeres vendége volt. Nyaranta vitorlást bérelt, és versenyzett a Balatonon, télen pedig sízni járt a családjával).

Véleménye szerint: „az iskola, mint az ifjúság, a jövő építője és formálója, döntően szól bele a nemzeti létért való küzdelmünk kimenetelébe.” Ennek szellemében nyilvánvaló, hogy „… az egyetlen út egy nemzeti megújhodás felé, csakis mélyre szántó, táglelkű tanügyi reformon át vezethet, amely tanügyi reform nemcsak a tanítás anyagát és mennyiségét, de egész szellemét változtatja meg a legtetejétől a legaljáig, az elemitől egészen az egyetemig”.

A mai nevelési, oktatási közállapot ismeretében meggyőződéssel állíthatjuk, hogy Szent-Györgyi Albert idézett pedagógiai gondolatai ma is időszerűek, nem veszítettek aktualitásukból.