2020. szeptember 29., kedd,  Mihály
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2020. augusztus 13., csütörtök
Hohó, Ruck Márton!
Szerző: Kiss A. János
Ha Ruck Márton, a Fidesz medgyesegyházi csoportjának elnöke súlyemelő lenne, kíváncsi volnék legutóbbi teljesítménye részleteire is. A szakítására és a – szemmel láthatóan meglepő súlyt elmozdítani hivatott – lökésére. Ruck Márton most nagy hirtelenjében szakított „atyai” jótevőjével, Simonka György dél-békési fideszes országgyűlési képviselővel, s azonnal szép ívben ellökte magától őt. Ha ma még ugyancsak versenyszám volna az egykori harmadik súlyemelő gyakorlat, bizonyára hozzá tette volna azt is: nyomás! Éppenséggel nem vagyok Simonka György szószólója – sőt! –, de vannak helyzetek, amelyek hallatán az buggyan ki az emberből: „A pofám leszakad”…

Ruck Márton és árnyéka egy 2011. augusztusában, Medgyesegyházán készült felvételen. Most, hogy neve országosan ismertté vált, sokan kérdezik, vajh ki ő? Javasoljuk, hogy bátran érdeklődjenek iránta, ám ne kövessék a kultúrharcos Deutsch Tamást, aki nem is olyan régen így kérdezett egy uniós személyiségről twitterüzenetében: Simonka Györgyöt az ügyészség igen súlyos bűncselekmények elkövetésével vádolja. E témakörben magam 2013. óta időnként kisebb-nagyobb tényfeltáró cikkeket, véleményező publicisztikai írásokat jelentettem meg. Így azután nincs kételyem Ruck Márton most közölt érveit illetően. De…

 

Vessünk egy pillantást a Simonka György által üzemeltetett „kilövőállványról” indított Ruck Márton orbitális politikai pályájára! Hű fegyverhordozónak bizonyult, így Medgyesegyháza, e dél-békési kisváros polgármestere lehetett (2010-2014). Egy ciklus után persze – teljesítményarányosan – megbukott, igaz, kicsit fölfelé is: Békés Megye Közgyűlésének tagja, egyben a nagy állami támogatások (le-, fel-, szét-, át-, össze-, vissza-) osztásának letéteményeseként működő területfejlesztési bizottság elnöke lett (2014-2019). Mellesleg: helyettese e bizalmi bizottságban az a Szegedi Balázs volt, aki Simonka György „magyar hangjaként” és őrtállójaként volt ismeretes, ma pedig Békés Megye Közgyűlésének egyik alelnöke. (Apropó: a mai megyei közgyűlés tagjai, tisztségviselői közül is többeket olyannak könyvel el a közvélekedés, akik Simonka György „köpenyéből” bújtak elő: Zalai Mihály (a közgyűlés elnöke), Szegedi Balázs (a közgyűlés főállású alelnöke), Szebellédi Zoltán (ahogy olvasható, nem képviselő, de főállású alelnök), Puju János (a Simonka György személye körüli, jelenlegi „mindenes”), s Varga Gusztáv. E körben nagy helyezkedésekről hallani, amióta híre ment, hogy az ügyében Simonka György által „koncepciós eljárással” meggyanúsított Legfőbb Ügyészség hozzálátott a dél-békési nyertes uniós pályázatok megvizsgálásához. Eszméletlen mennyiségű pénzről van szó, akár forintban, akár euróban, akár júdáspénzben akarjuk kifejezni…

 

Persze az is kérdés, hogy miért éppen most világosodott meg Ruck Márton jogi, erkölcsi, politikai énje?

 

Amit indokolásként említ a könyörtelen morális tisztaságot mutató helyi pártelnök, az igaz, csak éppen ugyanennyire az volt hosszú évek óta is: bizony Simonka György piszokul lejáratta a Fideszt, s elhiszem, hogy nem jelentette be hivatalosan a makulátlan tisztaságú helyi pártgrémiumnak, hogy büntetőeljárás indult ellene. Honnan is tudhattak volna erről?! Hogy is mondta Simicska Lajos annak (APEH-elnöksége) idején: „Nem tiltja az Alkotmány egy vállalkozónak, hogy hülye legyen”… Erre rímelve: azt sem írja elő az Alaptörvény senkinek, hogy írott és elektronikus sajtótermékeket olvasson, rádiót, televíziót nézzen, gondolkozzon.

 

Szóval: Ruck Márton nemrégen parancsot kaphatott (kitől, kitől?!), hogy itt az ideje elvágni Simonka György politikai köldökzsinórját. Ez ugyan ellentmondani látszik annak, hogy szűk egy év alatt Orbán Viktor kétszer is együtt fotózkodott Simonka György gyanúsítottal, nyilván mit sem sejtve arról – a képviselő hivatalos bejelentése híján –, hogy sokesztendőnyi elzárással fenyegetett büntetőeljárás indult országgyűlési képviselője ellen. Lehet ilyen? – kaphatja fel a fejét (az akár kormánypárti, akár ellenzéki) olvasó. A leghatározottabban állítom: lehetséges. Maga a regnáló miniszterelnök irtotta ki a büszke, karakán, furfangos, egy háton több „libernyákot” is cipelni képes, lovagias magyarok tudatából a politikai korrektséget.

 

Ha valaki, akkor Ruck Márton megértette az idők szavát: a Fidesz leltárívére egyszerűen csak odakanyarította: „Egy darab Simonka György leírva.” Ki tudja, miért fontosabb e történetet meghányni, megvetni a közbeszédben napokon át, mintsem hagyni, hogy a miniszterelnök által túltolt valamely „bicikli” defektjén röhögjön az ország. Vagy sírjon, hiszen minden „szolgálati bringa” tulajdonképpen a miénk.

 

Gyanítom, lesz még – hasonló – dolga Ruck Mártonnak Dél-Békésben, mert, ahogy látszik, volna rá kereslet. De azért illene rendbe tenni a saját szénáját is, nehogy akadjon később egy „mégfideszesebb” dél-békési, aki szakításban és lökésben egyaránt túlszárnyalja őt. Hohó, Ruck Márton, neki kell ismét veselkedni, s számolni illene a bumeránghatással is…  



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.