2020. szeptember 29., kedd,  Mihály
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2020. augusztus 07., péntek
De generáció…
Szerző: Kiss A. János
Öreg barátom – aki akkoriban egyáltalában nem volt élemedett korú – évtizedekkel ezelőtt azt mondta, hogy a történelmi korok évezredek óta ugyan egyre változhatnak, de az emberi természet, illetve annak mozgatórugója mindig tökéletesen ugyanaz. Az azóta számomra is nyilvánvalóvá lett törvényszerűség most komoly kihívóra talált.

Életérzés 1.

 

Ne gondoljanak filozófiai mélységű feladványra. Köznapi história ez a Viharsarokból, simonkásabban Dél-Békésből. Onnan, ahol nem is olyan régen a helyi (ám szakmailag is kiváló), országosan (el)ismert múzeum titulusából számkiűzték Szántó Kovács János nevét. Vagy nemzetes (tudják,tíz éve minden nemzeti…) uraiméknak nem volt eléggé nemzeties, vagy „komcsinak” találták a földművesek egykori karakán szószólóját. (Szántó Kovács János emlékére 50-60 éve szobrot állítottak Hódmezővásárhelyen, akkor meg a helybeliek – nem tévedés! – keményen tüntettek, mondván, földijük nem volt „kódis”. (Minthogy a szobrász az agrárszocialista mondanivalóját azzal is nyomatékosítani kívánta, hogy mezítlábasan hagyta álldogálni hősét a talapzaton.)

 

Orosházi példázatunk még egyszerűbb eset. Nem nemzeti, inkább nemzedéki história.

 

Hosszú évek óta kiköpötten azonos felirat feszített a Békéscsaba felé vezető út egyik lakott területi szakaszán: „Háliwúd”. Az alapbaj az, hogy épület falát rongálták, rondították el vele. Hogy aztán mi ez a nyelvi kotyvalék, nem tudni: „poénnak” szánták, vagy a szóróflakon kézivezérlője csak ennyit tudott kifújni magából. Nemrégen pedig ugyanez a szöveg, hasonló (vagy azonos?) betűkkel megjelent a város közepén is, szerencsére egy nem túlzottan forgalmas helyen.

 

Néhány száz méterrel odébb, egy nyüzsgőbb ponton álló, közterületre „rúgó”, többszintes épület út mellett felnőtt hatalmas fái egyikének tövében, a pihenőpadtól karnyújtásnyira valaki, gondolom, az az ott lakók egyike (talán az a hölgy, aki ősszel, az önkormányzati közmunkások helyett össze szokta húzni a hatalmas fák lehulló leveleit) néhány virágot ültetett a terecske barátságosabbá tételére.  

 

Mindkét eset a környezet módosítását eredményezi. A falfirkálás erősen vélhetően egy fiatalabb nemzedék valamely tagjának „önkifejeződése”, míg a szellemes fatövi virágdíszítés egy annál korábbi generáció életszemléletét mutatja. A grafitik (ha ezt a betűkínzást annak lehet nevezni) egy város alkotta közösség kevésbé szerethető cselekvőinek (sajnos, meglehetősen maradandó) lenyomata. Ez a társaság ugyan elszigetelt, de generáció. Ebben biztosak lehetünk.

 

Életérzés 2.

 

 



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.