Publicisztika

Olvasom az úgynevezett Nemzeti Konzultáció kérdőívét. A címe máris elgondolkodtat: „A TE ORSZÁGOD. A TE HANGOD.” S azonnal válaszol rá a tudatalattim: „… Jöjjön el a Te országod, / Legyen meg a Te akaratod, / Amint a mennyben, úgy a földön is. …” Kétségtelenül, e címadás csinos „benyalás” a jóhiszemű vallásos emberek nagy tömegének, csakhogy az un ortodox pártpropagandisták nyitva felejtettek egy rést az álmennyezeten. Az egy pillanattal később előugró asszociáció ugyanis azt mutatja: rendben, az én országom,az én hangom, de vajon kinek az akarata rejtőzködik az eléggé átlátszóra sikeredett agitációs-propagandaanyag mögött?!

Ne töltsük az időt álkeresgéléssel! Orbán Viktor miniszterelnök akarata szerint hintik meg ezzel az elbutító maszlaggal a párthíveket, a tájékozatlanokat. Több figyelmet nem is érdemel ez a méregdrága kamukíváncsiskodás, de egy apró megjegyzés még idekívánkozik.  A közszolgálatinak csúfolt rádióban Magyarország Kormánya nevében folyamatosan arra biztatják a hallgatók megmaradt részét, hogy „Még ma töltse ki és küldje el a Konzultációt!” S a múló napok és hetek alatt sem korrigálja senki ezt a sületlenséget. Igényesebb kormányfelülteken természetesen konzultációs ívről beszélnek. S mert a szavaknak súlyuk, értékük, szerepük van – hol több, hol kevesebb –, szemléltetésként mindjárt magától a miniszterelnöktől idézhetünk. Pénteken reggeli kinyilatkoztatós rádióműsorában hangzott el, közvetlenül az Európai Tanács hosszú ülése után:

„Magyarországnak, nekem személyesen szerencsém van, mert én voltam katona, a fél életemet edzőtáborokban és öltözőkben töltöttem el. És nem vagyok a régi, de néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, azokat azért még elviszem a hátamon. Tehát a fizikai megterhelését a tárgyalásoknak, azt én az átlagosnál jobban bírom is, meg bírtam is.”

Nekem már a sportos előélet időbeli elhelyezésével kapcsolatban is komoly, matematikai alapú kételyeim vannak. A hencegést sem gondolom államférfiúi erénynek, de készséggel elismerem: már korábban lecsúszott erről a minősítésről. Részéről az ocsmány libernyákozás különösen arcpirító: Orbán Viktor nem mondhat ilyet a Liberális Internacionálé egykori alelnökeként… Semmivel sem különb magatartás ez, mint az volt, amikor a rendszerváltás előtti állampárti (ilyen-olyan) vezetők,1990 után családostól, imakönyvvel kezükben beszuszakolták magukat a templomi első sorokba… Azt gondolja az ember, hogy ők (akkoriak, maiak) valamennyien szembe találkozhatnak egymással manapság is a damaszkuszi úti bolyongásukban.

Egyáltalán: egy ország vezető politikusa nem beszélhet így, kocsmaiasan a nyilvánosság előtt. Ha mégis ezt teszi, annak neveltetési és/vagy hibás önértékelési oka lehet. Most sajnálhatom csak igazán, hogy valaha nem a pszichológusi, pszichiáteri pálya valamelyikét választottam. Így most csak találgathatok, mi viselhette meg annyira Orbán Viktort a közel négynapos brüsszeli műszakja alatt, hogy már előtte, de alatta és utána is, szinte betegesen, furcsaságokat hordott össze. Csúcsra járatott öndicsérete, állandóan a „szerénységét” hangsúlyozni hivatott, egyáltalán nem fékezett habzású hencegése, nem egy megállapítása már aligha ítélhető meg tudományos objektivitás nélkül. Már arra is kikerekedett a szemem, amikor kifejtette, hogy a kemény brüsszeli tárgyalás „nulla szórakozást” hozott számára. Naivitásom csúcsa, hogy egészen eddig eszembe sem jutott olyan, hogy hivatalos útjain egyáltalán felmerülhet szórakozási igény. (Tényleg: csak nem a honvédség csapatszállításra rendelt, katonai színezésű, nem kormánycélokra vásárolt repülőgépével szárnyalt a csúcsra, ahogy azt már egy holmi külgazdasági és külügyminiszter is megengedheti magának?!) Ha már kikapcsolódás és Orbán Viktor, akkor emeljünk ki még egyet tengernyi gondjából!

Sokak szerint azért ajánlgatja a balatoni nyaralást („Több Balaton, kevesebb Adria!”), mert családi, baráti üzleti érdekek erre sarkallhatják. De én kész vagyok hinni abban, amit ő mond. Magam is hallottam a két fülemmel (nem dicsekvésből mondom: ezt is a Kossuth rádió közszolgáltatta számomra), hogy Orbán Viktor „úgy fogalmazott”: egy évben egyszer minden magyarnak látnia kell a tengert, s maga is „tengerfüggő”, de idén inkább válasszuk a Balatont.

Hirtelenjében végigfutott a szemem előtt, hogy az ismeretségi körömben élők közül hányan láthatták valaha is a tenget, közülük mennyinek adatott meg ezt évente megismételni. S akkor a miniszterelnök kijelentésével szembe jött a valóság: a legtöbbjük számára az igazi jelmondat: „Se Balaton, se tenger!” Lehetséges, hogy a miniszterelnöknek fogalma sincs a környezetében találhatókon kívüli magyarok életéről?

S ekkor valaki a kezembe nyomott két fotót azzal, hogy legutóbbi adriai „úti élményét” kész bárkinek bemutatni ezek egyike segítségével. Hoppá! Orbán Viktorhoz nyilván csak az első juthatott el…