2020. augusztus 3., hétfő,  Hermina
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2020. július 03., péntek
Aki, ami…
Szerző: Kiss A. János
Valaha a rádió és a televízió a szép és helyes magyar beszéd népművelő iskolája volt. Bemondóktól, riporterektől, műsorvezetőktől, sőt még a mikrofonok közelében rendszeresen landoló, úgynevezett megmondó emberektől elvárt (s önmaguk által is megkövetelt) „törvény” volt a nyelvhelyes, s hangzásában ugyancsak kifogástalan, magyar nyelvű megszólalás. Zseniális tanítói voltak e szakmának a színház és filmművészeti főiskolán (mely „megerőszakolásáról” akkoriban még szó sem volt), a rádiókban, a tévékben, a felsőoktatásban tevékenykedő mesterek személyében. Aztán jöttek az egyes rádiócskák amerikai filmeken látottakat, hallottakat majmoló üdvöskéi, a sokszor a jó ízléshez vezető utat sem találó országos és helyi rádiós, tévés műsorvezetők, riporterek. Aztán a felkészületlen, ám annál nagymellényűbb párt- és kormánypropagandista (sajtósnak álcázott) hölgyek és urak tudálékoskodásai látszottak zárni a kialakult bűnlajstromot, akik aztán mára a maguk színvonalára rántották le a közbeszédet… Régen könnyű dolgunk volt: akiről, vagy amiről szó esett, eleve tudhattuk, hogy ember-e vagy más.

Képünk illusztráció! (Forrás: Internet)Úgy tűnik, a politikai közszereplők meghatározó hányada (nemtől, kortól, vallástól/ateizmustól, képzettségtől, beosztástól, pártállástól függetlenül) ez idő tájt már a félműveltek izmos táborából kerül ki. (Lehetséges, hogy a műsorvezetők, „mikrofonállványok”, politológusok sokadalma ugyancsak e tőről fakad?!) Nem feltétlenül a politikusok, vagy a magukat annak tartók iskolai végzettségéből vezetném le a „félműveltség” fogalmát, melyről tulajdonképpen mindenki tudhatja, hogy mi fán terem a dolog. Ám a félműveltség legfontosabb következményét nem lehet elhallgatni: az ilyen ember százszor veszélyesebb a műveletlennél. (Lásd: napi politikai gyakorlat és annak eredményessége, társadalmi hatása!)

 

Vegyünk példának egy magyar kisvárost! A korábbi, egyetemi végzettségű polgármester mellett egy főállású és egy társadalmi megbízatású alpolgármestert alkalmaztak. Ez utóbbi kettő együttesen úgy másfél érettségivel rendelkezett, de lehet, hogy igazuk van a helybelieknek: eggyel.) Tapasztalat szerint félműveltség (vagy alig az) dolgában szinte semmiben sem különböztek az első embertől. S ha mát itt tartunk földrajzilag, álljunk meg egy(-két) szóra! Csapnivaló matekosként csupán néhány számadat felvillantásával ösztökélném az Olvasót némi gondolkodásra.

 

Vegyünk egy ismert kisvároat! A hivatalos adat szerint 2019-ben alig 6 ezren lakták. A polgármester mellett két alpolgármester tevékenykedett. (A jó féléve megalakult új testület nem tartott igényt úgynevezett társadalmi megbízatású alpolgármesterre.) Eljátszadozva a számokkal, kijön az eredmény, hogy vajon Budapestnek szüksége van-e öt főpolgármester-helyettesre, vagy sem. (Tarlós István idején három főpolgármester-helyette volt a székesfővárosnak.) A kormánypártok néhány hónapja hevesen támadták Karácsony Gergelyt, a főváros új főpolgármesterét az újabb két helyettes megválasztásáért.

 

Lássuk! Ha a kisvárosnak 2 alpolgármesterre volt szüksége, akkor – lakosságszáma alapján –a mintegy 1 millió 750 ezer lelkes fővárosnak – az ott élők arányával számolva – 599 főpolgármester-helyettest kellene eltartania…

 

Persze, Budapesten is működik még olyan szervezet, melynek (ugye nem akinek…) kiterjedt vezetői hálózata van. A legilyenebb a magyar kormány. A miniszterelnök mellett (hogy ne kövessünk el felségsértést: mögött) ma 13 miniszter, 182 államtitkár és helyettes államtitkár, 73 miniszterelnöki és miniszteri biztos tevékenykedik álomfizetéssel, sőt, közvetlenül Orbán Viktornak egy sor további saját megbízott dolgozik, dolgozgat. (Ez utóbbi fordulat éppenséggel Farkas Flóriánról jutott eszembe, ha ezzel a vélelemmel nem esünk súlyos tévedésbe.) Gondolom, ebben a sokadalomban még nincs benne a legújabb, a „könnyűzene megújításáért felelős” miniszteri biztos, Demeter Szilárd „kultúrharcos” személye… „Ellenpróbaként” megjegyzem, hogy a magyar közigazgatásban hagyományosként számon tartott egy minisztériumban dolgozó egy miniszter, 3 államtitkáros modell ma már csak a Belügyminisztériumban található.

 

Nagy ívű létszám- és bértömeg-gyarapodásról van tehát szó a várba tartóknál (menekülőknél?). Persze, (ha a játékszabályokba nem is) a játékba beleillik a fővárosi vezetés elporolása, „mekkmesterezése”. Orbán Viktor „mekkmesteri” kiszólását röviddel utána Kuncze Gábor azzal kommentálta, hogy személy szerint nem szólja meg érte a miniszterelnököt, hiszen ő maga is szokott nyilvánosan beszélni az aktuális olvasmányélményeiről… Érdekes, Kuncze Gábortól még nem hallhattuk „leakizni” a kormányt, a pártokat, a minisztériumokat és hasonló életképtelenségeket.

 

Mondhatnák: manapság a kisebb gondunk is nagyobb lehet annál, beszélünk-e otthon és a nyilvánosság előtt nyelvhelyesen. De fontos-e ma számunkra az, hogy ország félművelt politikai „elitje” ne munkálkodhasson az az ifjúság intézményesített elbutításán? Ha igen, akkor az ebbéli első lépések egyikeként bontakozzék ki országos mozgalom az „aki-ami” helyes használatának helyreállítására. E kell vetni a magot…



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.