2020. július 12., vasárnap,  Izabella és Dalma
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2020. május 17., vasárnap
Bizalom útján a régi életünkből az újba
Gondolatok koronavírus-járvány idején
Szerző: Szemenyei Sándor
Tallózva Európa elmúlt 120 évének történésfolyamában, úgy tűnik, a társadalmi és az egyéni életnek folyamatosan jelen lévő jelenségei a válságok. Figyelmeztetnek arra, hogy valamit elrontottunk társadalmi, gazdasági, politikai, erkölcsi viszonyainkban, és a természettel való együttműködésben. Mindezáltal az életvilág valamelyik elemében vagy egészében működési zavarok keletkeztek, és azok következményeként a megszokott régi élet nem folytatódhat tovább. Változásra van szükség: de a változás maga a bizonytalanság, ugrás a sötétbe. Pszichés teher, hiszen döntésünknek az az alternatívája, hogy ragaszkodunk-e a bizonyosságot jelentő régi életünkhöz, vagy szembenézünk a bizonytalansággal, sorsunkon változtatunk.

Képünk illusztráció! (Forrás: Medium)A válság megszüntetéséhez két út áll előttünk. Az egyik út a bizalom, őszinteség, az együttműködés útja, a másik az erőszaké.  Az elmúlt század válságait elemezve úgy tűnik, a kivezető utat jószerével az erőszak terében keresték a nemzetek. A XX. századba forduló esztendő szilveszterén az újságok azt jövendölték, hogy az új század a humanizmus százada lesz...  A szilveszteri ragyogás, az életöröm azonban elszitált az évtizedekben. Viktor Mann az életrajzi regényében írja: 1900 szilveszterén „München valóban ragyogott a századforduló szilveszterének éjszakáján. (...) Az új évszázad boldog hajnali fényeként köszöntötték azt, ami a régi fénynek csak egy utolsó sugara volt, mielőtt jött az éjszaka és a téboly, a halál.” Másfél évtized sem telt el, és Európában fékezhetetlenül elszabadult az erőszak. Éjszaka borult a világra.

 

1914-ben kitört az első világháború –  több tíz millióan lelték halálukat a frontokon és a civil világokban. Háború és spanyolnáthajárvány pusztított szerte a világban.  Az embereket nem regulázta már a Tízparancsolat; az erőszak terében zabolázatlanul szárnyaltak az ösztönök. A „ne ölj” erkölcsi intelem fölött tort ült a „hazáért ölni dicsőség” kollektív erkölcsi parancsa. Forradalmak, ellenforradalmak, járványok, ordas eszmék és pokoli cselekedetek dúlták fel Európa, és az élni akaró embermilliók életét.

 

Négy év után a véres harcok véget értek, de a mérhetetlen pusztítás, a mélységesen igazságtalan békeszerződések nem hoztak békés éveket. Mert, ahogy Szent-Györgyi Albert írja : „Négy évnyi mészárlást nem lehet testvéri csókkal lezárni”.

 

Az első háború után húsz esztendővel Európa fölött újfent „ott lebegett a kard, amely majd lesújt, és tüzének erejével elpusztít mindent” – írta Viktor Mann, a már említett regényében. Az emberek és a nemzetek között terebélyesedett a gyűlölet, az ellenségeskedés, örvénylett a félelem, az együttműködés szálait roncsolta a lélekgyilkos propagandagépezet. Ezek a politika által alkalmazott eszközök előkészítették az emberiség eddigi történelmének legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusát, a II. világháborút. A nagyméretű erőszakos összeütközésekben, a forradalmak/ellenforradalmak dúlásában, a féktelen terrorban, a haláltáborok poklában hamvába hullott a XX. század remélt eszménye, a humanizmus.

 

A háborút követően is elevenen sorjáztak a válsághelyzetek. A természeténél fogva önző embert fűtötte a hatalomvágy, a gyilkolásra sarkalló félelem. A nemzetek közötti érdek-harcokat nem fegyverekkel, hanem zavaros ideológiákkal és embervadász propagandával vívták. A döntéshozók egy része azonban belátta: a gyűlöletkeltés, az erőszak, a fegyverkezés nem lehetnek eszközei a válságkezelésnek. Végtére az ember élni, nem gyűlölni és háborúzni akar! Nemzetközi és civil szervezetek tűzték zászlójukra a békét. Létrejött az európai egység gondolatát valóra váltani akaró Európai Unió. A közvélemény és a politikusok nagy része ebben a bizalomra épülő, intézményesített együttműködésben vélte megtalálni a háborúk elkerülésének lehetőségét.

 

A koronavírus- járvánnyal újabb válság érkezett Európába. Egy rejtőzködő génkészletű, félig élő, félig élettelen, sejtjeinket ostromló organizmus tartja félelemben a világot, és kelt benne zavart, idéz elő válsághelyzetet. Mint a krízisállapotok általában, ez a járvány is figyelmeztet tévútjainkra, sarkall a bizonytalansággal való szembenézésre, a változtatásra. Voltaképp „válaszolnunk kell arra a kérdésre – olvashatjuk az ujvilág.2022.hu blogban –, hogy ragaszkodunk-e a régi világ bizonyosságaihoz. Vagy most végre úgy döntünk, hogy egy tudásra és bizalomra épülő, kríziseknek ellenálló országot építünk (...).  Az, aki a nagyon hosszúra elnyúlt XX. század sémáival, mítoszaival és bizalmatlanságaival akarja ezt az új világot megérteni és közvetíteni, törvényszerű, hogy el fog akadni a régi tévutak közt”.

 

(Köszönjük a szerzőnek, dr. Szemenyei Sándornak azt, hogy a behir.hu mellett lehetővé tette számunkra is írása megjelentetését)



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.