2019. december 15., vasárnap,  Valér
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2019. november 22., péntek
Mit is ír a „hogyishivják”?
Szerző: Zsidov Magdolna
A közeli napokban olvastam a vitalap.hu-n Kiss A. Jánosnak Nyemcsok László újságíró (Békés Megyei Hírlap) 30 éves pályafutásáról szóló – s Megszólalt a kis kockás című –könyvének bemutatótójáról írt cikkét. Az írást az említett, az említett online magazin munkatársaként élvezettel olvastam, olyannyira, hogy kedvet kaptam a könyvet is kézbe kapni. Mondják, az a jó cikk, ami után az ember elmélyül az írott szövegben, vagy meg akarja közelebbről ismerni az elmélyülés tárgyát. Nos, én így jártam. Kölcsönkaptam a könyvet, és egy nap alatt el is olvastam. Tisztázzuk, nem azért olvastam el egy nap alatt, mert túl vékony könyv, vagy túl hosszú és jó pár oldalon átlapoztam. Erről szó sincs, ellenkezőleg, minden sora lekötött. Élvezetes, szellemes és hiteles, a megszokott Nyemcsok „Lacis”, könnyed-humoros, de gondolatot ébresztő stílusban született.

Megközelítőleg teljes kép Nyemcsok Lászlóról

 

Hogy kétszer ne ugyanazt olvassa a kedves publikum, egybekötöm a mag újságírással kialakult kapcsolatával. A történet 1978-ban kezdődött, amikor gimnáziumi érettségi után ismét beültem az iskolapadba, de már felnőtt iskolai képzés formájában, hogy felelevenítsem tanulmányaimat és jelentkezzek a szegedi egyetem irodalom-történelem szakára. Közgazdasági szakközépiskola lévén, rögtön feltűnt a tanáraimnak, hogy különösen nagy a tárgyi tudásom irodalomból és történelemből, a szakmai tárgyakból már kevésbé. A szószaporítási képességemnek köszönhetően az iskola lapjába írt cikkeimre – a tanárokon kívül – felfigyelt egy újságíró. (Engedtessék meg, hogy a nevét elhallgassam, nehogy utólag szégyenkeznie kelljen, hogy egy méltatlanul felértékelt képességet fedezett fel bennem.) A lényeg: megcsillantotta előttem a lehetőséget, hogy legyek az akkori Békés Megyei Népújság munkatársa, természetesen az újságírás fortélyainak elsajátítása mellett. Bizony, bizony, nemhogy örültem volna ennek, inkább megrémültem, arra gondoltam, ugyan, miről lehet írni minden nap? Akkor ugyanis még fogalmam sem volt arról, hogy a „hogyishívjákról” bármit lehet írni, mert „a téma az utcán hever”. Nyemcsok László összegyűjtve 30 év újságírói sztorijait, bebizonyította, hogy igen, a témafalon belül és falon kívül, úton-útfélen adva vagyon, amit következményként gyarapítani lehet… szóban. A könyvből az is kiderül, hogy ismertség, közkedveltség nélkül a név nem ér semmit. (J. R. dos Santos: Az isteni formula című regényében olvastam, hogy a névnek önmagában nincs jelentősége, ahogy a gravitációs erőnek sem. A gravitációs erő csak a mágneses erővel együtt működik, ahogy a név is, csak valami másnak az együttállásával.) Ilyen alapon tehát egyértelmű, hogy az újságíró nevének be kell vonzania az érdeklődőket, s akkor, együtt már a hatás garantált, amit követően ki lehet terjedni az univerzumban, de maradjunk helyi relációban, a Földön, az olvasói közönség köreiben.

 

A könyvből az is kiderül, hogy egy újságírónak mindenben otthon kell lennie, így komoly, mély témákban, ahogy a humor „mezében”, a zene ritmusában, a „fesztrockban”, amelyben Nyemcsok László fesztelenül szemben találta magát Mező Misivel, és a dalain kívül az Ufós kalandjaival elhíresült Pataki Attilával, de még sok más rocklegendával, akik beleivódtak a cikkeibe, fűszeres csabai kolbásszal, pálinkaszerelemmel ízesítve. Persze Nyemcsok Lászlónak a felesége a legnagyobb szerelme, amit nyílt titokként kezel a könyvben. De ha a felesége éppen nincs a közelében, pótolja egy kis fehér folyékony hangulatjavítóval, meg paprikától pirosló csípőssel. Jó, ha az asszonyra mindig emlékezteti valami, amíg haza nem ér.

 

Szóval, Nyemcsok László életében magánélet és közügy egyaránt nagy ügy, nem maradhat ki belőle egyik sem, de a másik sem, mert akkor hiánybetegségben szenvedne. Az önvallomásból aztán kitisztul, hogy a kezdeti kényszer szülte bukdácsolás után felnőtt az újságírás magaslatára, ma már mindenki ismeri a nevét, a mágneses erő jelen van, barátként, ismerősként szorítják meg a kezét.

 

De, hogy magamhoz visszakanyarodjam. Az egyetem álom maradt – akadály mindig adódik –, az újságírás azért időnként meg-megcsillant, egy, azóta már megszűnt újságnál, pedig időközben megértettem, hogy a téma tényleg az utcán hever, és bekandikál minden otthonba, az emberek gondolataiba, amit vagy értékelnek, vagy leértékelnek.

 

Hála a vitalap.hu-nak, közel tíz éve feltámasztotta bennem az újságírás vágyát, miközben rájöttem, úgy kell írni, mintha soha többet nem tudnám ugyanazt leírni. Azért megsúgom, megijednék egy közvélemény-kutatástól, mert jó azt hinni, hogy érdekli az embereket az újságírói vélemény. Nyemcsok László harminc év után már elhiheti, hogy az asszony, a pálinka, a csabai erős és a jó cikk mindig kelendő. Én másból közelítem az újságírást, a csípős csabai már túl drága, leszoktam róla, a pálinka nem vonz, de mi tagadás, egy jó témától, ami még el is jut embertársaim „fülébe”, no, attól megrészegülök…



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.