2019. november 15., péntek,  Albert és Lipót
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2019. október 24., csütörtök
Kordonok között a sajtószabadság
Képviselők is kapkodtak az újságírók után a rendszerváltás előtt…
Szerző: László Erzsébet
A sajtószabadság meggyalázása, az újságírók megszégyenítése, ami Kövér László jóvoltából mostantól a Parlamentben és a képviselőházban történik. Szomorú, hogy erről éppen most, október 23-a tájékán, az '56-os forradalom évfordulójára emlékezve kell szólni, de hát valahol össze is cseng a dolog: a szabadság érzékeny szelete a sajtószabadság. Tudták ezt az idegen hatalomtól megszabadulni vágyók 63 éve, aztán a rendszerváltás ifjú hősei, és most különösen a kordon mögé szorított hírlapírók, tévések, rádiósok.

Egészen ekkora a mai magyar sajtószabadság... (Forrás: civilhetes.net)

 

Ha valamikor, a rendszerváltás környékén bizonyosan harcoltunk közös célokért Kövér Lászlóval és elvbarátaival mi, tollforgatók. Akkor úgy tűnt, a szabadság úgy en bloc fontos volt a mostani házelnöknek is, és még véletlenül sem akarta a sajtószabadságot kipöckölni a nagy egészből, mint meggyszószból a benne felejtett magot. Igaz, az említett közjogi méltóság a rendszerváltás óta bevallottan sokat változott. Akkor fiatal és szabadelvű volt, ma már egyik sem, ráadásul nem kedveli a liberális felnőtteket.

 

Akkor most figyeljen egy kicsit Házelnök Úr! Az átkos, mely ellen a nyolcvanas évek végén csaknem együtt küzdöttük – más-más terepen és módszerekkel –, elemi hibákat követett el. Beengedte az újságírókat a parlament összes folyosójára, sajtópáholyt nyitott az újságíróknak, sajtóirodát működtetett, és még kérdezni is lehetett bármilyen kényes dolgokról az egykori állampárt honatyáit is honanyáit. Honnan tudom? Képzelje, ott voltam. Sőt, velem együtt a fotóriporterek is, akik kedvükre dolgozhattak a patkóban, ha emlékszik, született is néhány remekbe szabott felvétel az azóta letűnt politikusokról. Akik történetesen nemigen pörösködtek, mert féltek, megbélyegzi őket az akkori szabad sajtó. A miniszterelnöknek – keresgéljen, legyen kedves az emlékei között egy fiatalt, akit Németh Miklósnak hívtak – eszébe sem jutott személyi  testőrökkel masírozni a folyosón, ott lépkedett el az orrunk előtt, akár meg is szólíthattuk volna. A volt házelnök, később ideiglenes köztársasági elnök egyszer egy padon ülve várt meg, hogy az ígért interjút megadhassa, és véletlenül ő ért először a „randihelyre”. Csehák Judit volt egészségügyi miniszter két gyönyörű, ifjú hölgy társaságában mutatkozott leginkább – a titkárai lehettek –, és sosem rohant annyira, hogy ne préselt volna ki egy-két percet az újságírók számára. Még a belügyminiszter is kötélnek állt, és próbált a kérdések elé a lényegre tapintani: „Gondolom, a bundabotrány érdekli.” És bár beazonosította Békés megyét, ezúttal mégsem talált.

 

De mondok vadabbat. Az MNB egykori első elnökhelyettese, a számunkra kedves emlékű Fekete János, szarvasi kötődésűként, nem tudta leplezni örömét, ha Békés megyei újságíróknak nyilatkozhatott. Ma mikor talál a Parlamentben egy újságíró pénzügyi szakértőt a kormány környékéről? Ezek az MSZMP-s (kivéve éppen Fekete Jánost), diktatúrabarát vagányok méltó partnernek tekintették a sajtó munkatársait, akik őszintén szólva nem mindig bántak velük kesztyűs kézzel. Sokszor éreztették velük, hogy bukásra ítéltettek.

 

Mondok még vadabbat. A rendszerváltás utáni első szabad Parlament emberei még vadásztak is az újságírókra. Akadt, aki addig somfordált a hírlapírók körül, míg hosszabb szemkontaktusba nem került velük, vagyis kikerülhetetlen volt. Kövér úr, ön valószínűleg nem találkozott soha életében dr. Zsíros Gézával, aki – ma már mindegy, milyen párti volt, egyébként bevallottan ízig-vérig kisgazda – alig várta, hogy csak egyetlen kérdést tegyenek fel neki, utána 15 percen keresztül „lélegzetvétel nélkül" volt képes válaszolni. Ma ő lenne talán az első, aki széttépné azt az átkozott kordont, amivel ön volt szíves súlyos, talán végzetes hibából korlátokat állítani az újságírók elé.

 

Tudom, hogy mi fáj önnek. Az az elviselhetetlen állapot – önt idézve szó szerint –, hogy „most sajtószabadság van, nagyobb is, mint kellene.”. A főbűnös az internet, a Facebook, az okostelefonok, melyekkel közvetíteni lehet a parlamenti üléseket, amikor – ne adj' Isten – már minden kamerát kitiltottak. De legalább nem loholnak azok a nyavalyás firkászok az önök nyakában, és nem tesznek fel kínosabbnál kínosabb kérdéseket, melyektől némelyüknek rángani kezd a válla.

 

És most ön azt hiszi, hogy megszabadult valami nagyon kellemetlen kolonctól. Hát nem, Házelnök Úr! A sajtószabadság nem egy ócska gúnya, amit, ha már szorít, a szemétdombra vethetünk. A sajtó szabadsága mindig ott lesz, ahová egykor Petőfiék helyezték a „Mit kíván a magyar nemzet?” kezdetű szövegben. Az első helyen. Gondoljon csak a dicső forradalomra!



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.