2019. szeptember 16., hétfő,  Edit
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2019. július 06., szombat
Elsők és utolsók
Szerző: Kiss A. János
Talán sokaknak újdonság, ha azt mondjuk: Garas Dezső, ez az Isten áldotta tehetségű színészóriás valaha filmet is rendezett. Az 1988-as (vagy 89-es?) Legényanyát. Tudják, mely egy olyan faluban játszódik, ahol minden férfit Bélának kereszteltek. Valamiért ez a sokaságában leértékelődött név jutott az eszembe annak láttán, hallatán, hogy nálunk már valamennyi kormánypárti politikus, propagandista minden második mondatában ezt használja: „… az első”. Akkor is, ha utolsó…

Képünk illusztráció! (Forrás: Kultúrbigyó)Nem tudom, hogy pár éve a széllelbélelt közszereplő, Habony Árpád hozta-e haza USA-beli útjáról az ott gyakran használt, demegóg szöveg, a „keményen dolgozó kisember” nemzeti változatát. Rogán Antal tette közkinccsé számunkra, amikor megpróbálta Fidesz-dumaként becsöpögtetni a magyarországi közbeszédbe is, pusztán politikai haszonszerzés céljából. Az ország folyamatos statisztikai feltérképezésén alapuló kormányzás hamar érzékelte, hogy ezt a nyálas szöveget sehogy sem alkarja bevenni a nemzeti gyomor. Villámgyorsan felhagytak vele.

 

Talán a legutóbbi országgyűlési képviselői választás kampányidőszakában használta először – mi más – a magyar kormánypropaganda Trump USA-elnök twitterszlogenjét: „Amerika az első”. Legott el is hangzott, le is íródott ennek (első) magyar változata: „Nekünk Magyarország az első!” Aztán a fideszes alattvalók már nyakra-főre szajkózták. (A szajkó, vagy más néven mátyásmadár kitűnő hangutánzó, még kutyaugatásra is képes.) Sőt, „pártunknak és kormányunknak” nyalási ingerük hasznosítására mindig kész egyedei már mutálni is kezdték azt. Így jelent meg a „Nekünk a gyermek az első”, más hangszerelésben ugyanez: „Nekünk a család az első!”, ami már amolyan rézutolja ízű.

 

A minap egy (nem éppen Fidesz-szimpatizáns) idős hölgy útmutatása gyermeke számára ez volt: „A meggyszedés az első!”

 

 

 

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.