2019. október 17., csütörtök,  Hedvig
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2019. június 13., csütörtök
A katasztrófavédelem Duna-medernél mélyebbre süllyesztése
Szerző: Kiss A. János
Az áldozatokkal és a szeretteikkel való együttérzést követően – mindenekelőtt – az elhunytak felkutatásán munkálkodók, a szerencsétlenül járt dunai hajó, a Hableány kiemelését hősiesen elvégzők iránti tisztelet kifejezése következik. Ám ez utóbbi mellett minden gondolkodó embernek „kutya kötelessége” szólni az inkább már a politika számlájára írható hibákról is.

A hullámsír, a Duna és partja Bajánál. A képből áradó szépség és békesség legyen osztályrészük a Hableány balesete során elhunytaknak (Fotó: Király Attila)Az itt következő viszonylag szigorú fogalmazás magyarázata egyszerű: van annak is határa, amikor a hatalom hatalmaskodása már egy társadalom rendjét, morális állapotát, jövőjét súlyosan veszélyezteti. A két héttel ezelőtti, Budapesten bekövetkezett dunai szerencsétlenség megmutatja, hogy az önkényre (s nem a szakértelemre) alapozott, ráadásul kézi vezérlés nem az óramű megbízhatóságával alakítja életünk folyását, hanem az esetlegességre, a szerencsére „játszik”, s célja csupán ennyi: a propaganda trükkjeivel operálni, manipulálni.

 

Kezdjük ott, hogy ki merészelte engedélyezni, hogy a fővárosi Duna-szakasz szívében szállodahajók  uszikáljanak összevissza? Normális államokban ezt e célra szakosodott vállalkozások végzik, sok-sok munkaalkalmat, jobb biztonságot teremtve.

 

Aztán csak bámulhatunk, hogy az illetékesek a normális szakszemle helyett egy kis bámészkodás, fotózgatás után útjára engedték a gyengébbet maga alá gyűrő hajót, mely persze elhagyta az országot, s ma már festés fedi ütköző felületét. A baleset után a svájci felségjelzésű nagyobb hajó telefonjaiból adatokat törölgető, ukrán nemzetiségű kapitányát a bíróság nem utalta előzetes letartóztatásba, hanem óvadék ellenében szabad mozgást engedélyezett neki Budapesten. Nem félve sem szökésétől, sem esetleges tanúk befolyásolásától, sem pedig bizonyítékok (további) eltüntetésétől. (A kapitány svájci cég alkalmazásában állt, a svájci bérek mértékének ismeretében kijelenthető: a 15 millió forintos óvadékösszeg talán még a konyhapénzes dobozt sem üríti ki…) Mit gondolnak, megtudjuk majd valamikor is, hogy ki engedélyezte a nagy hajó továbbállását?

 

Eljött a pillanata annak is, hogy meghökkenjünk. Valamikor 2000 körül, Orbán Viktor első országlása idején a tűzoltóságot és a polgári védelmet egyszerűen alárendelték a frissen létrehozott „katasztrófavédelemnek”. Tegyük félre e lépés célszerűségének latolgatását, mégpedig annak tisztázására: nyilván azért gründolták, hogy például katasztrófák idején is legyen egy kellő felkészültséggel, felszereltséggel, jogi, igazgatási, szakmai, műszaki háttérrel rendelkező csúcsszervezet. Ami a Margit-hídnál történt: klasszikus katasztrófa. Aztán Pintér Sándor belügyminiszter mégis a Terrorelhárító Központot (a TEK-et) bízta meg a teendők irányításával. Mentségére mondva, nem tudhatta, hogy nem migránsok voltak-e a hajón…  (Persze, ha a belügyminiszter egyben miniszterelnök-helyettes is, az nem jelent semmit: ilyen ügyekben Orbán Viktor nélkül nem szokás dönteni.) Azt kötve hiszem, hogy miniszterelnök személye körüli fegyveres testület tagjai többet tudnának a katasztrófafelszámolásról, mint a katasztrófavédelem emberei, s amint tapasztalhatták, a munka érdem i részét amúgy is a civil búvárok, hajózási szakemberek végezték el. Mit akarhatott a miniszterelnök a TEK-kel? Gondolom javítani a szervezet emberekben kialakult képén, megmutatni a nagyvilágnak a magyar vezetés nagyvonalúságát, hatékonyságát. (Mintha a katasztrófavédelem nem az államszervezet része lenne.) S amit biztosan elért: messzemenősen lejáratta a magyarok, a szakma nemzetközi partnerei előtt a katasztrófavédelmet. (A tűzoltók gyakorló- és védőruháján immár nem a „Tűzoltóság” felirat olvasható, hanem ez: „Katasztrófavédelem”. Ez sem kevésbé mocskos dolog. S most is felvetem: ha létrehozták a katasztrófavédelmi szervezetet, hivatásos tagjai miért tűzoltói rendfokozati jelölést kapnak máig is, s miért nem katasztrófavédelmit?

 

A napokban vetette fel valaki, hogy az államszervezés helyett államszervezetet romboló pártállam miért nem a katasztrófaelhárítás irányába tolja el a katasztrófavédelem fejlesztését, hanem – például – inkább tönkretette a nagy múltú kéményseprő szakmát és annak sok-sok hivatásszerető dolgozóját. Ha kéményseprést akar egy Békés megyei polgár kérni, tudják hová kell fordulnia? Olvassák: a „BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Kéményseprőipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet Békés Megyei Ellátási Csoportjához”. (Szerencsére egy név és egy telefonszám is szerepel a szórólapon.)

 

Gondolom, a TEK főigazgatója (Orbán Viktor egykori testőre) az ajándékba kapott lehetőség eredményeként hamarosan talán kétcsillagosból immár háromcsillagos rendőr tábornokká léphet elő. Persze nem tudjuk, hogy az említett hibák, hiányosságok nem váltják-e ki a dél-koreaiak berzenkedését. S akkor a TEK kénytelen lesz visszahúzódni például a filmkellékként használt lőfegyverek rajtaütésszerű elkobzásához, eltévedt harcjárműveik egymás mozgását akadályozó bevetési gyakorlatához…

 

A dél-koreai kormányzati szervek pár éve figyelmeztették a Magyarországra készülő polgáraikat, hogy a budapesti repülőtéren nagy eséllyel ellophatják, megdézsmálhatják poggyászukat. Nem hiszem, hogy most el akarnák tiltani a hajózástól a magyar fővárosba látogató honfitársaikat. S az sem az ő feladatuk, hogy az amúgy pökhendi, a nemzetközi színtéren követhetetlenül handabandázó magyar pártállami vezetőket rendre intsék. Ami minket illet: azért is elnézést kell kérnünk tőlük, ahogy a (sajnos) csaknem teljes országos média szinte hiénaként tépte, cibálta álló nap a még áldozatokat magában rejtő Hableány kiemelését. Ez nem verseny: szinte kegyeletsértő volt az, ahogy az önnön fontosságuk feltételezésétől felajzott riporter hölgyek és urak szolgálni(?) akarták az utóbbi évtizedben igen mélyre szállt közízlést, közgondolkodást. Újságírók esetében (ilyeneket is felfedezhettünk a mikrofonkezelők között) mindez sajtóetikai kérdéseket is felvet.

Szóval, át kell szellőztetnünk ezt az áporodott levegőjűvé lett (tett?) országot. A költő gondolatát idézve: ez a mi feladatunk, s nem is kevés…

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.